Szocsi 2014: Kamil Stoch kimagaslott a mezőnyből normálsáncon

2018. február 17. - A nap érmesei

2018. 02. 17.
Megosztás


Az olimpia 8. versenynapján, szombaton kilenc számban avattak bajnokot. Hárman, a japán műkorcsolyázó Yuzuru Hanyu, a szkeletonos brit Lizzy Yarnold és a síugró lengyel Kamil Stoch védte meg olimpiai elsőségét. Utóbbinak ez már a harmadik olimpiai aranyérme, hiszen Szocsiban mindkét egyéni számot ő nyerte meg.

Három magyar szerepelt a rövidpályás gyorskorcsolya versenyeken. Bácskai Sára Luca versenyzését nem kisérte siker, mivel előfutamából kizárták, így helyezetlenül zárta az olimpiát ezen a távon. Ketten is egészen a döntőig meneteltek. Liu Shaolin Sándor 1000m-en két koreait kibillentve a fináléban ötödik helyen ért a célba, de kizárása miatt a 8. helyre rangsorolták. Jászai Petra viszont remekül versenyezve a 6., pontszerző helyen végzett 1500m-en.

Meglepetésre egy snowboard-világbajnok, a cseh Ester Ledecka végzett az alpesi sízés női szuper-G versenyének az élén. Szabadsízésben svájci siker született. A norvég 4x5km-es női váltó győzelmével a hajráember Marit Bjoergen már 13. olimpiai érmének, ebből 7. bajnoki címének örülhetett. A szlovák Anastasiya Kuzmina begyűjtötte harmadik olimpiai aranyérmét. Rövidpályás gyorskorcsolyában a koreai Choi Minjong és a kanadai Hirard diadalmaskodott.


MŰKORCSOLYA férfi egyéni végeredmény

Arany JPN Yuzuru HANYU
Ezüst JPN Shoma UNO
Bronz ESP Javier FERNANDEZ



ALPESI SÍZÉS női szuper-G végeredmény

Arany CZE Ester LEDECKA
Ezüst AUT Anna VEITH
Bronz LIE Tina WEIRATHER

SZADABSÍZÉS női slopestyle végeredmény

Arany SUI Sarah HOEFFLIN
Ezüst SUI Mathilde GREMAUD
Bronz GBR Isabel ATKIN


SÍFUTÁS női 4 x 5km váltó végeredmény

Arany NOR Ingvild Flugstad OESTBERG, Astrid Uhrenholdt JACOBSEN, Ragnhild HAGA, Marit BJOERGEN
Ezüst SWE Anna HAAG, Charlotte KALLA, Ebba ANDERSSON, Stina NILSSON
Bronz OAR Natalia NEPRYAEVA, Yulia BELORUKOVA, Anastasia SEDOVA, Anna NECHAEVSKAYA

BIATLON női 12.5km tömegrajtos végeredmény

Arany SVK Anastasiya KUZMINA
Ezüst BLR Darya DOMRACHEVA
Bronz NOR Tiril ECKHOFF

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA női 1500m végeredmény

Arany KOR CHOI Minjeong
Ezüst CHN LI Jinyu
Bronz CAN Kim BOUTIN

6. Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca helyezetlen

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA férfi 1000m végeredmény

Arany CAN Samuel GIRARD
Ezüst USA John-Henry KRUEGER
Bronz KOR SEO Yira

8. Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang helyezetlen

SZKELETON női egyes végeredmény (Lizzy Yarnold - brit)


Arany GBR Lizzy YARNOLD
Ezüst GER Jacqueline LOELLING
Bronz GBR Laura DEAS



SÍUGRÁS férfi nagysánc egyéni végeredmény (Kamil Stoch - lengyel)


Arany POL Kamil STOCH
Ezüst GER Andreas WELLINGER
Bronz NOR Robert JOHANSSON

Vasárnap a kilencedik hivatalos versenynapon hat számban avatnak bajnokot, két magyar szerepel alpesi sízésben. A két magyar induló, Kékesi Márton és Samsal Dalibor óriás-műlesiklásban áll rajthoz, de egyiküknek sem lehetnek vérmes reményei, mindkettőjüknek a műlesiklás a legerősebb száma. Az aranyéremért várhatóan a kombinációban győztes osztrák Marcel Hirscher, illetve a norvég Henrik Kristoffersen lesz harcban. Előbbi a mostani világkupa-sorozat hat szakági versenyéből négyet megnyert, kétszer harmadik lett, utóbbi négy második helyet gyűjtött. Aki még meglepetést okozhat, az leginkább a kombinációban ezüstérmes francia Alexis Pinturault.

Igazi csemegének igérkezik a férfi sífutók 4x10 kilométeres váltóviadalát. Ebben a számban hagyományosan a norvégok a legerősebbek, ugyanakkor az elmúlt három olimpián csak egyetlen érmet, egy ezüstöt nyert a stafétájuk, ezúttal azonban talán a szokottnál is nagyobb favoritok. Ennek oka, hogy négy kiváló sífutója csak nekik van. Az előző két alkalommal győztes svéd négyes viszont ezúttal is meglepetésre készül.

A férfi sílövőknél folytatódhat a francia Martin Fourcade és a norvég Johannes Thingnes Bö párviadala. Az eddigi három phjongcshangi versenyből egyet-egyet nyertek meg, míg a jelenlegi világkupaidény 15 egyéni futamából 14-en egyikük diadalmaskodott. A 15 kilométeres tömegrajtos versenyeket tekintve 2-1 az állás Fourcade javára.

Gyorskorcsolyában az a legnagyobb kérdés, folytatódik-e a holland dominancia, eddig a hétből csak egy számot nem a németalföldiek nyertek. Igaz 500m-en nem ők a legesélyesebbek. A világranglistán az élen két japán versenyző között a második a kétszeres olimpiai bajnok koreai Lee Sang-hwa.

Szabadsízésben két férfi versenyszámban, slopestyleban és Aerielsben avatnak bajnokot.

A vasárnapi döntők (magyar idő szerint, zárójelben a címvédők)

ALPESI SÍZÉS 05.45 Férfi óriás-műlesiklás 2.futam (Ted Ligety - amerikai)
SZABADSÍZÉS 06.11 férfi Slopestyle (Joss Christensen - amerikai)
SÍFUTÁS 07.15 férfi 4 x 10km váltó (Svédország)
BIATHLON 12.15 férfi 15km tömegrajtos (Emil Hegle Svendsen - norvég)
SZABADSÍZÉS 12.52 férfi Aeriels (Anton Kushnir - fehérorosz)
GYORSKORCSOLYA 12.56 női 500m (Lee Sang-hwa - koreai)

A hat döntőből egyben, a szabadsízés Slopestyle számában nem lesz ott a címvédő.

(MOB)