27 rendezvény - 50 ezer ember!

27 rendezvény - 50 ezer ember!

2013. 11. 28.
Megosztás

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a múlt heti gálavacsoráján nyilvánosságra hozta a 2013-as „nyerőszámokat”, azaz a sportág 69 arany-, 42 ezüst- és 51 bronzérmet lapátolt össze az idei nagy nemzetközi versenyeken. Ám az MKKSZ nem csak a versenysportban, a szabadidősport területén is kiemelkedőt alkotott.

27 rendezvény, 50 ezer ember! – gyönyörű statisztika, amelyre büszke lehet a magyar kajak-kenu sport, büszke lehet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. 2013-ban ugyanis 27 szabadidősport rendezvény megszervezésében működött közre a testület, és aktivitásukkal 50 ezer embert értek el.

„Sok helyszínen voltunk jelen, mint például a Boat Show-n vagy a Nagy Sportágválasztón, ám úgy érzem, a legerősebb rendezvényünk a Sárkányhajó Magyar Nagydíj volt, amelyen két nap alatt közel kétezer-ötszáz részvevőt mozgattunk meg – mondta Kovács Gábor.
– A Nagydíjon az összes szakág képviselői megfordultak, szerephez jutottak a szövetség dolgozói, a versenybírók, a rafting csapatunk, a sárkányhajós csapatkapitányok, és a gyorsasági válogatottunk világbajnoki érmesei is. Azért is különösen kedves számunkra ez a rendezvény, mert több generációt is a vízen tudhattunk, az általános iskolásoktól kezdve a masters versenyzőinkig mindenki ott volt.”

Az MKKSZ természetesen 2014-ben is szeretné megismételni, sőt túlszárnyalni ezeket a számokat. Ennek érdekében pedig újabb területek felé nyit a sportág.

„Jövőre szeretnénk a felsőoktatási intézményeket megcélozni programjainkkal, ennek érdekében el akarjuk érni, hogy a sárkányhajózás bekerüljön azoknak a vízparti egyetemeknek és főiskoláknak a tanrendjébe, amelyek számára elérhetőek az egyesületeink” – tette hozzá az MKKSZ szabadidős szakmai koordinátora.

(Forrás: kajakkenusport.hu)