„A 2024-es olimpián biztosan lesz magyar lovas”

„A 2024-es olimpián biztosan lesz magyar lovas”

2017. 02. 15.
Megosztás


A 2024-es olimpián biztosan lesz magyar lovas, de talán már a 2020-as, tokiói játékokon is lehet erre esély Budai Gyula szerint, aki a magyar szövetség decemberben megalakult, az olimpiai felkészülést koordináló bizottságának elnöke.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, aki az MTI-nek adott interjúban elmondta, további négy szaktekintély kapott helyet a bizottságban: Jármy Miklós, a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületének elnöke; Juhász Tibor, a Magyar Lovassport Szövetség díjugrató szakbizottságának tagja; Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora és Stróbl Dorottya, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára. Hozzátette, az üléseken részt vesz a három olimpiai szakág – a díjugratás, a díjlovaglás és a lovastusa (military) – elnöke is.

Budai Gyula elmondta, a kvalifikációs rendszer tavaly novemberi átalakítása magyar szempontból kedvező volt, ugyanis a csapatokat az eddigi négy helyett három fő alkotja majd, így több egyéni induló juthat kvótához. Kifejtette, hogy a térségből Ukrajna versenyzői kiemelkedtek, rendre ők szerezték meg az indulási jogot, de mostantól a régió többi nemzetének is reális esélye lesz kvótához jutni, mivel több indulási jog áll majd rendelkezésre.

„A nyugat-európai országok sokkal előrébb járnak nálunk. Ezért mindhárom szakágban külföldi szakembert keresünk, aki nemcsak a felnőtt válogatottal foglalkozna, hanem az ifjúságival is, hiszen annak tagjai 2024-ben már potenciális indulók lehetnek. A díjugratók már megtették javaslatukat, a másik két szakágtól még várjuk ugyanezt” – fogalmazott Budai Gyula, aki úgy vélte, Tokióban elsősorban a díjugratóknak lehet reális esélyük a kvótaszerzésre.

„A 2018 januárjában kezdődő olimpiai kvalifikációs időszakban mindhárom szakágban szeretnénk háromcsillagos versenyeket rendezni, hogy ezzel is segítsük a magyar versenyzőket a pontgyűjtésben” – jelentette ki Budai Gyula, aki elmondta, idén július 25. és 31. között a három szakág póni Európa-bajnokságának Kaposvár ad otthont, amelyen 180 induló várható.

Utoljára az atlantai olimpián vett részt magyar lovas sportoló, akkor a lovastusa-csapat 16. lett, Mentin Anita egyéniben a 19. helyen végzett.

(MTI, fotó: MTI/EPA)