A centenárium kapcsán az MKOSZ további 40 fővel bővítette a magyar kosárlabda legjelentősebb alakjainak listáját, amelyet 2005-ben, az 1955-ös férfi Európa-bajnoki aranyérem megszerzésének 50. évfordulóján állított össze. Akkor 60 sportember – 50 játékos, 10 edző – került be az elitbe.
Az „újak” részéről a korábbi nagy alakok – köztük Kuncze Géza, Hepp Ferenc, Bartha Ferenc vagy Horváth Judit – mellett a még élők közül Kiss Lenke, Béres Tímea, Zsíros Tibor, Hódy László, Csák Magdolna, Németh István, Sitku Ernő, Eördögh Edit és Károlyi Andrea is felvételt nyert.

Szeptember 22. ezentúl a magyar kosárlabda napja lesz, s a tervek szerint minden évben ilyenkor egy fővel nő a sportág hazai halhatatlanjainak száma.
A ceremónián életműdíjat vett át Villányi Antal, a Zala megyei szövetség elnöke és Gyímesi János, a Ti, 55-ösök című könyv szerzője.

A gálaműsort a centenáriumi nap részeként az idén nyolcállomásos streetballsorozat zárófesztiválja előzte meg, a sportág népszerű, három a három elleni utcai válfaja ugyancsak kerek évfordulóhoz ért idén, mivel pontosan 20 éve indították el Magyarországon.
A városligeti rendezvényen – amelyen olimpikonok is részt vettek, s a játék mellett a szervezők több kiegészítő programmal, zenei, illetve látványos táncműsorokkal is várták az érdeklődőket – 33 palánkot állítottak fel.

A fesztiválra NBA-sztárt ezúttal nem sikerült ugyan elcsábítani, de egy szerencsés résztvevő utazást nyert a 2011-es bajnok Dallas Mavericks októberi, berlini mérkőzésére.


Kuncze Géza honosította meg 1912-ben Magyarországon a németeknél megismert, ott Korbball néven emlegetett sportágat. 1955-ben a férfiválogatott Európa-bajnok lett, a női szakág aranykora az 1980-as években egy olimpiai negyedik és három Eb-bronzot eredményezett.

Ez történt a magyar kosárlabdasport első száz évében

A kosárlabdasport születése 1891-re tehető, amikor a massachusettsi Springfield College egyik tanára, James Naismith azt a feladatot kapta Luther Gulicktól, a springfieldi YMCA igazgatójától, hogy a téli hónapokra találjon ki olyan labdajátékot, amely teremben pótolhatja a mozgáshiányt.

A kéthetes határidőt jól használta ki, ötlete szerint az új sportág durvaságmentes lett, a labdát passzolni kellett, pontot a pálya végén lehetett szerezni. 13 szabályt írt fel a tornatermi táblára, az alapvető cél azonban nagyon egyszerű volt: a tornaterem galériájára felerősített két barackoskosárba kellett dobni a labdát. 1906-tól megjelent a fémgyűrű, és elterjedt a háló használata is.

A találmány rövid idő alatt meghódította a világot, az 1904-es olimpiai játékokon már bemutatósportágként szerepelt, de mivel az 1932-ben megalakult nemzetközi szövetséget (FIBA) csupán három évvel később ismerte el hivatalosan a NOB, csak Berlinben került fel ismét az olimpia műsorára. Az 1936-os játékokon 22 csapat szerepelt, a hölgyek 1976-ban mutatkozhattak be.

Amilyen kevesen vannak, olyan hihetetlenül lelkesek

Magyarországra 1912 őszén jutott el, Springfieldből egy Mel Rideout nevű diák hozta át Európába, Németországban pedig Franz Hermann braunschweigi tornafelügyelő vezette be Korbball néven.

Itt ismerte meg Kuncze Géza, a budapesti Vas utcai Gróf Széchenyi István Felsőkereskedelmi Fiúiskola tanára, aki 1912 szeptemberében elkezdte tanítani a játékot diákjainak. Az első világháború után Kuncze Géza iskolákban próbálta népszerűsíteni a sportágat, lefordította német nyelvről a szabálykönyvet, és 1921-ben kiadta. 1923-ban már megrendezte a budapesti felsőkereskedelmi fiúiskolák kosárlabda-bajnokságát, amelyben öt intézmény nyolc csapata indult.

1924-től megalakult a BBTE, a BSE, az FTC, a MOVE, az NTE, a BEAC, a KAOE, az MTE és az MTK kosárcsapata, egy évvel később a Magyar Atlétikai Szövetségen belül létrejött a kosárlabda-bizottság.

"Lassankint összetoborzódik a kosárlabdasport híveinek a tábora. Amilyen kevesen vannak, olyan hihetetlenül lelkesek!" - írta az Ifjúsági Testnevelés 1928-ban. A fejlődést váratlan visszaesés követte, elsősorban azért, mert a Nemzeti Torna Egylet (NTE) és a Magyarországi Torna Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) egyaránt azt szerette volna, hogy a kosárlabda a felügyelete alá tartozzon.

Miután sikerült megállapodni, az első ízben kiírt bajnokság is elrajtolhatott Magyarországon: 1931-32-ben a VAC győzött. Ekkor még a palánk nélküli kosárlabdát játszották, a magyarok először 1933-ban, a torinói főiskolai világbajnokságon találkoztak az eszközzel, de olyan gyorsan tudtak alkalmazkodni, hogy néhány edzés után 18-16-ra legyőzték Franciaországot.

Az új, palánkos kosárlabda hamarosan kiszorította a régit, az 1933-as bajnokságot már eszerint rendezték, a férfiaknál a Közgazdasági Egyetem, a nőknél a TFSC nyert.
1935-ben a férfiválogatott részt vett az első Európa-bajnokságon Genfben, de a berlini olimpiára a sportvezetők már nem nevezték a csapatot. A fejlődésre jellemző, hogy 1938-ban 36 férficsapat nevezett a bajnokságba, a nők két évvel később már három osztályban szerepelhettek.

Négy olimpián volt ott a férfiválogatott

A kosárlabda 1942-ben önállósodott, és november 15-én megalakult a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ), első elnöke Kuncze Géza lett. A második világháború végén hihetetlen gyorsasággal éledt újra a sportág, 1945. május 7-én a Nemzeti Sport Bizottság jóváhagyásával megkezdte működését az összevont Magyar Kézi- és Kosárlabdázók Országos Szövetsége. Huszonegy férfi- és húsz női együttes jelentette be indulási szándékát, szeptemberre csak Budapesten már 800 igazolt játékos volt, az 1945-46-os országos bajnokságot pedig három osztályban rendezték meg a férfiak és nők részére.

A férfiválogatott az 1947-es prágai Eb-n a 7. helyen végzett, egy év múlva ott lehetett az 1948-as londoni olimpián is. A csapat végül három győzelem (Anglia, Olaszország és Kanada ellen) mellett kikapott a csoportgyőztes Brazíliától és Uruguaytól, így nem jutott a legjobb nyolc közé. Miután a szakvezetés nem biztosította a további szereplést, a válogatott hazajött, Belgium, Irán és Argentína ellen már nem léphetett pályára, így végül a 16. helyen zárt.

Ezt követően még háromszor adatott meg az olimpiai szereplés lehetősége: 1952-ben 9., 1960-ban 9., 1964-ben 13. helyen végzett az együttes.

Aranykor az ötvenes években

A fénykort az 50-es évek jelentették. 1950-ben a budapesti női Eb-n a Blahóné Pirik Margit, Csúcs Anna, Fekete Ilona, Fekete Margit, Kintli Kálmánné, Lőrincz Andorné, Nagyné Szabó Márta, Nagy Mária, Obermayer Edit, Sárosdyné Sziklai Paula, Stieberné Hajós Ilona, Varsányiné Szolcsányi Lilla, Vékony Ilona, Vinczéné Szabó Hedvig összeállítású magyar csapat id. Gyimesi János vezetésével a Szovjetunió mögött ezüstérmet szerzett. Két évvel később Moszkvában harmadik lett női válogatottunk, 1953-ban a moszkvai férfi Eb-n a hazaiak mögött ismét ezüstérem született.

1954-ben a nők Eb-negyedikek lettek, 1955-ben viszont a férfiak csúcsra értek. A Páder János irányította Bánhegyi László, Bencze János, Bogár Pál, Cselkó Tibor, Czinkán Tibor, Dallos János, Greminger János, Hódy János, Hódy László, Mezőfi Tibor, Papp Péter, Simon János, Tóth László, Zsíros Tibor összetételű együttes úgy lett Európa-bajnok, hogy a Népstadionban negyvenezren szorítottak érte, és többek között a szovjeteket is sikerült legyőzni 82-68-ra.

A férfiaknak többet nem sikerült dobogóra állni, 1957-ben Szófiában, 1959-ben Isztambulban, illetve 1963-ban Wroclawban a 4., 1961-ben Belgrádban a 6. helyen végeztek. 1965-ben, 1967-ben és 1969-ben még ott volt a válogatott a vert mezőnyben, de azóta csak egyszer, 1999-ben tudta kvalifikálni magát az Európa-bajnokságra.

1956 júniusában a nők újabb Eb-ezüsttel gazdagodtak, Prágában természetesen ismét a Szovjetunió lett a kontinenselső. Egy év múlva a Rio de Janeiró-i világbajnokságon csapatunk az előkelő 5. helyet szerezte meg. A női válogatott ezután még négyszer szerepelt vébén: 1959-ben Moszkvában 7., 1975-ben Caliban 9., 1986-ban Moszkvában 8., 1998-ban Németországban 10. lett.

Három Eb-bronz és a Los Angeles-i bánat

A női szakág a 80-as években egyszer még felemelkedett, a Killik László szövetségi kapitány és Pálinkás József edző irányította együttes 1983-ban Budapesten, 1985-ben Olaszországban, 1987-ben Spanyolországban, három egymás utáni Eb-n bronzérmet szerzett. Sőt Killik László irányította az 1997-es magyarországi Európa-bajnokságon negyedik helyen végzett együttest is, segítője akkor Rátgáber László volt.

Női csapatunk egyszer szerepelt olimpián, 1980-ban a negyedik helyet csípte meg. Nagy csalódást okozott az 1984-es bojkott, a Bacsa Magdolna, Beloberk Éva, Borka Ágnes, Deák Éva, Gulyás Ildikó, Kiss Lenke, Körmendi Gyöngyi, Medgyesi Judit, Németh Ágnes, Petrik Katalin, Szöllősi Judit, Winter Ilona összetételű válogatott ugyanis a kubai selejtezőn kiharcolta a részvételt, de nem utazhatott el a Los Angeles-i játékokra.

Szintén a női kosarasok elismerése, hogy az olasz La Gazetta dello Sport évente megrendezett szavazásán 1982-ben Boksay Zsuzsát, 1985-ben Németh Ágnest választották a kontinens legjobb játékosának.

A magyar klubcsapatok nemzetközi sikerei a női csapatokhoz kötődnek. A BSE 1979-ben a mai Euroliga elődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában második lett, a döntőben a Crvena Zvezdától kapott ki 97-62-re. A Ronchetti-kupában két magyar csapat is győzni tudott, 1983-ban a BSE, 1998-ban pedig a soproni GySEV-Ringa hódította el a trófeát. Előbbi kétszeri hosszabbításban 83-81-re verte a szovjet Szpartak Moszkvát, utóbbi oda-vissza nyert a francia ASPTT Aix-en-Provence ellen (70-65, 72-70).

1984-ben a BSE a döntőben kapott ki 69-59-re az olasz SS Bata Romától, míg 1986-ban a szovjet Dinamo Novoszibirszk győzte le a városmajoriakat 81-58-ra.

Az Euroliga négyes döntőjébe két csapatunknak sikerült beverekednie magát, a Mizo-Pécs 2001-ben és 2004-ben a harmadik, 2005-ben a negyedik helyen végzett, az MKB-Euroleasing Sopron pedig 2009-ben szintén a negyedik helyet szerezte meg.

A férfiaknál klubszinten 1958-ban a Budapesti Honvéd játszott elődöntőt, végül bronzéremmel zárt a BEK-ben. A Szolnok idén tavasszal megismételte a négy közé jutást, de végül csak negyedik lett az Eurochallenge-kupában.