Sporttörténelmet írt négy magyar srác azzal, hogy megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét: a rövidpályás gyorskorcsolyázók 5000 méteres váltójában Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok lett. 2019-től ez a nap a Magyar Korcsolyázás Napja. Három évvel a katartikus élmény után Csabával tettünk egy rövid időutazást.

A válogatottba Telegdi Csaba tanítványaként Pécsről érkező „Csicsó” tagja volt a korábban világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes; világkupasorozat- és Universiadé-győztes váltónak is.

Az első téli olimpia óta – 1924-ben, Chamonix-ban 4 magyar vett részt – 94 évet kellett várni a magyar téli aranyra. Phjongcshangig 2 ezüst- és 4 bronzérmet jegyeztünk – mindet korcsolyasportban. A 2018-as téli játékokig 38 év türelem kellett az újabb éremig (1980-ban, Lake Placidban a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtánckettős lett ezüstérmes).

A mieink dél-koreai eredményes szereplését komoly várakozások előzték meg, hiszen a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a megelőző esztendőkben a világ- és Európa-bajnokságokon, világkupákon olyan sikereket halmoztak fel, amik után méltán várta a közvélemény a „nagy durranást”. Vb-t és Eb-t még nem nyert előzőleg a short track csapat; a kérdés az volt: olimpiát fognak-e…

– Mennyire éreztetek terhet a vállatokon az olimpia előtti hetekben?

– Nekem az első olimpiám volt, nem volt ilyen értelemben összehasonlítási alapom. Több nagy versenyen vettünk részt azelőtt, magunkkal szemben a jó szereplés és az éremszerzés volt az elvárás. Nem címvédőként és érmesként érkeztünk, abban azonban hittünk, hogy dobogóra állhatunk.

A kangnungi pályán ennek megfelelően szépen meneteltek 2018 februárjában a magyarock, végül a különböző számokban összesen négy pontszerző helyezést is szereztek. A short track-versenyeket az 5000 méteres férfi váltó döntője zárta három nappal a játékok vége előtt. Az elődöntő és a döntő között kilenc napot kellett várni.

– A hosszú várakozást hogyan éltétek meg?

– Furcsa volt, nem voltunk ilyen hosszú várakozási időhöz hozzászokva, talán 3-4 nap volt eddig a leghosszabb idő az elődöntő és a finálé között. Én magam nem éltem meg jól. Bő egy hét alatt változhat a formánk, azonban a stábunk ezt kiválóan időzítette. Az elődöntő után mentálisan nehéz volt a várakozás, de ahogy telt az idő, ez egyre jobban ment, és tudtuk magunkban rendezni. Bizakodóak voltunk, készültünk, és ami fontos, a gyakorlás mellett mindvégig barátságban voltunk a jéggel.

– Éreztétek-e, hogy meglehet az érem?

– Az elődöntőben nyolc csapat versenyez, a fináléban azok közül négy. Aki döntőbe kerül, annak matematikailag komoly esélye lehet az éremre. A döntő saját elvárásunk volt, és az éremmel is számoltunk; az arany többesélyes volt.

A világbajnoki ezüstérmes, világkupa-győztes magyar fiúk egészen a fináléig meneteltek, ahol a házigazda dél-koreai csapat mellett Kína és Kanada válogatottjával kellett megmérkőzni. A késő esti futamot természetesen – a hazai győzelem reményében is – teltház kísérte, maroknyi magyar hangorkánja mellett.

– Nagyobb adrenalin annak tudatában pályára lépni a fináléban, hogy a hazai dél-koreaiakkal és a Szocsiban harmadik helyezett kínaiakkal is meg kell mérkőznötök? Ráadásul Kanada 2010-ben a szám legjobbja volt…

– Ebben az éles helyzetben nem erre koncentrálunk. Az foglalkoztatott, melyik az erősebb csapat, kire kell figyelni. Senkit nem szabad ilyenkor lebecsülni, és a szerencsét sem. Kanadánál jobbnak éreztük magunkat, Kína legyőzésében is bíztunk. Koreától tartottunk, velük éreztük magunkat egy szinten, függetlenül attól, hogy házigazdák-e, vagy sem. Azt már nem tudjuk meg, ha nem csúsznak ki, mi lett volna az eredmény. De ezt hagyjuk is, meglett az aranyunk, és ez csodálatos dolog.

A rajt után őrületes hajsza következett; a kezdeti magyar vezetés után körről-körre változott az élen a helyzet, az izgalmakat a vendéglátók együttesének kicsúszása féltávnál csak fokozta. Stafétánk 6 perc 31.971 másodperces olimpiai rekorddal – a korábbit az oroszok tartották 2014-ből, 6:42.100-zal – ért célba, megszerezve a győzelmet, Magyarország 177. olimpiai aranyérmét; katartikus élményt jelentve a magyar szurkolóknak. Meg kell említeni Oláh Bencét, aki tartalékként, a váltó ötödik tagjaként mindvégig beöltözve, bemelegítve a pálya szélén várta a bevetést: korcsolyacipőt húzott, de annak pengéje végül futam alatt nem karcolta a kangnungi csarnok jegét.

– Bő hat és fél perc. Mi járt a fejedben?

– Gyorsan lemegy a futam, a váltások közti másfél kör, amíg te vagy soron, tömény koncentráció. Fejben végig maximálisan ott kell lenni. Egy rossz mozdulat, egy meggondolatlan előzés végzetes hibát eredményezhet. A phjongcshangi döntő nagy iramú volt, meg is döntöttük az olimpiai rekordot; a tempó mellett gyors váltások jellemezték, rövid pihenővel. Minél pihentebb vagy, annál több időd van gondolkodni a futamok közt. Sebességben jók voltunk, a váltásaink jól sikerültek, jól tudtunk tempót is váltani, koncentráltunk, hogy ne hibázzunk, Ádó és Sanyi kifejezetten jókat előzött. Nagyon sok múlik a befejezőemberen, Sanyi ezt is jól megoldotta. Úgy voltunk vele, a kezdeti biztonságos korcsolyázás után, a végén, ahogy lehet, élre kell állni, és toljuk, ami a csövön kifér.

– Mi az a pillanat a győzelem mámorában – persze ez lehet az éremátadás is –, ami a legjobban bevésődött? Egy „leg”-et ragadj ki!

– Egyértelműen az a pillanat, amikor kiírták az eredményjelző táblára a magyar váltó győzelmét, vagyis megjelent a sorrend. Az egy dolog, hogy mi értünk, azaz Sanyi ért be elsőnek, de a győzelem akkor biztos és megmásíthatatlan, ha azt kiírják. A győztes áthaladás még nem jelent százszázalékos győzelmet. Amikor a döntő végeredménye megjelent, az egy eufórikus állapotot jelentett számunkra. A befutó utáni másodpercek mindig óriási izgatottsággal telnek a hivatalos végeredmény megjelenítéséig. Addig lehet óvás, videóelemzés, bármi megeshet.

– A döntőt azóta hányszor nézted meg?

– Természetesen többször visszanéztem. Egyedül, az edzőkkel és a srácokkal is kielemeztük a futamot, átgondoltuk, mi és hogyan történt; mindig nagyon jó emlékeket idéz fel bennem.

– Szoktatok együtt ünnepelni, bulizni? Vagy inkább edzés után ki amerre lát…

– Ez a csapat egy jó baráti társaság is egyben. Több mint évtizedes kapcsolat számtalan közös élménnyel, utazással, eredménnyel. Ha tehetjük, összejövünk az edzések, versenyek mellett is. Az élsport mellett persze a rendszeres, nagy bulizásoknak nincs helye, de azért megtaláljuk a módját a kori mellett is a szórakozásnak. Ránk fér a kikapcsolódás. Ha más nem, alkalmanként összejövünk pár órára valamelyikünk lakásán.

– Számtalan ünnepség, meghívás, fórum, elismerés. Melyiket emelnéd ki? Több nagy bajnok is gratulált nektek: „üdv a klubban”…

– Megszámlálhatatlan gratuláló üzenetet, elismerést kaptunk, rengeteg helyre hívtak bennünket. Nagyon jól esik, amikor megismernek, tudják, kik vagyunk. Kedves volt például a sportolók közül Baji Balázs, Berki Krisztián és Szilágyi Áron is. Közösségi oldalán gratulált Gyurta Dani, Szász Emese, vagy éppen Hosszú Katinka is. Emlékezetes volt, amikor ’18 tavaszán beiktattak a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjába; rendkívül megtisztelő a nagy bajnokok közé tartozni. Érdekessége volt az eseménynek, hogy eddig a nyári győzteseket mindig ősszel ünnepelték, mi voltunk az elsők, akiket téli bajnokokként tavasszal köszöntöttek. Engem akkor például a vízilabdázó, szintén pécsi Vári Attila méltatott. Ennek a klubnak a tagja lenni a sport egyik legmagasabb lépcsőfokát jelenti, óriási megtiszteltetés. De gratulált Kulcsár Krisztián, Nébald György és Fábián László is. Igen emlékezetes marad számomra, amikor szülővárosomban, Pécsen vártak és fogadtak Viktorral együtt bennünket. Csodálatos, életre szóló emlékek ezek.

– Egy év múlva Peking, a kvalifikáció hamarosan kezdődik. Hogy látjátok, lehet címvédés 2022-ben?

– Természetesen mi lennénk a legboldogabbak, ha így lenne, készülünk rá. De hozzátartozik, hogy megváltozott a csapat összetétele, miután a négyesből Knoch Viktor már kivált, a helyén egy másik remek versenyző, 1000 méteren Phjongcshangban és az idei Európa-bajnokságon is ezüstérmes Krueger John–Henry korcsolyázik. Ez mindenképp új összeállítást jelent. Na meg négy év alatt mi is változhatunk és az ellenfelek is. Nagyon fontos az is, hogy ki a váltó befejezőembere, milyen formában van, rajta is nagyon sok múlik; Phjongcshangban ez Sanyi volt. A címvédés egy jó befejezésen is múlhat. És a szerencsének is „velünk kell lennie”, hiszen nagyon gyorsan történik minden, egy rossz mozdulat, egy kicsúszás már az egészet befolyásolhatja. Ott van a dél-koreaiak példája a döntőből, hazai pályán. Pontosan egy év van még hátra, sok minden máshogy alakulhat. Először is ki kell jutni! Úgy érzem, jó úton haladunk, ott vagyunk a legjobbak közt.

– Népszerűbb lett a sportágatok az elmúlt években?

– Sikersportág lett, ami magával hozza a népszerűséget. Biztos, hogy sokkal többen figyelemmel követik, és több kisgyereket vonz a jégpálya. Hogy ezt milyen távon lehet fenntartani, ezt nehéz megjósolni, biztos a további eredményesség is befolyásolja.

– Matematikusnak készülsz. Látsz bármi összefüggést a matematika és a short track között?

– Igen, logikai összefüggéseket látok. Nyilván itt nem számokban gondolkodunk, még ha az időeredmények fontosak is. Ahhoz, hogy a legjobbak legyünk, a tér és az idő vonatkozásában a logikai képzelőerő, a matekos gondolkodás sokat lendít előre. Ha ezt átbeszéljük az edzőkkel, egy okos taktikával, jól felépített stratégiával jobb eredményt érhetünk el. Ehhez persze ismernünk kell a saját csapatunk mellett az ellenfeleket is.

– Egy olimpiai bajnok korcsolyázónak, akinek ez a munkája, mire jut még ideje?

– Egyelőre nem sok plusz időm marad a napi többórás edzések és a nélkülözhetetlen pihenés mellett. Az élsport rengeteg energiát kivesz. A gitározás alapjait megtanultam korábban, de szeretném magasabb szinten is elsajátítani, fáradtan azonban nincs most erre erőm. Ez a helyzet az egyetemmel is, nagy kihívás a komplex matematikát megtanulni, még másfél évem lenne hátra az ELTE TTK-n. Egyelőre parkolópálya a tanulás, ha abbahagyom a sportot, szeretném egyben befejezni az egyetemet.

– Mit ad neked, mire tanított meg a sport? Mivel csinálnál kedvet hozzá a fiataloknak?

– Egyrészt az élet számos területén találkozunk versenyhelyzettel. Legyen az munka, tanulás, vizsga, ahol a teljesítmény a fontos, és erről számot kell adnod. Ennek leküzdéséhez kiváló iskola a sport. Másrészt öröm valamiben kiteljesedni, egy olyan dologban, időtöltésben, amit szeretsz, amihez értesz, amiben mozgósíthatod az energiádat, amiben sikered van. Ha ezt kimaxolod, extra sikerélményt tud jelenteni. Ehhez jön még a jó társaság, a barátok, az utazások, a világ megismerése. Ráadásul, ha profin csinálod, megismersz egy szakmát, és megélsz belőle, ez egy álommeló lehet. Nekem ezt jelenti a sport, a short track.

– Február 22. a Magyar Korcsolyázás Napja, ami hozzátok kötődik, így e téren is sporttörténelmet írtatok. Ehhez te is hozzájárultál.

– Nagy szerencsém is volt, hogy csapattagként részese voltam az első téli aranyéremnek. Egy dolog, hogy aranyat nyertünk, másik dolog, hogy elsőként, hogy úgy alakult, pont ez a négy fiú nyerte Magyarország első téli olimpiai aranyát. Ez lehetett volna másképp is; a győzelmünknek akkor is végtelenül örülnék, büszke lennék, ennek varázsát senki nem venné el tőlünk. Ez most így alakult, nem csak rajtam, vagy rajtunk múlt. Megtisztelő, hogy ennek apropóján a hazai szövetség február 22-ét a sportág ünnepeként jegyezi 2019-től. Boldog vagyok, de most már a jövővel foglalkozom.

A győzelem krónikájához tartozik még a téli játékok sajátossága, miszerint nem a siker napján, hanem másnap kerül sor az éremátadásra. Az aranyérmet Schmitt Pál, a NOB tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok vívó adta át a fiúknak, majd a téli játékok történetében előszőr magyar olimpiai bajnokok tiszteletére felcsendült a magyar himnusz.

A phjongcshangi, magyar szempontból – öt pontszerző hellyel, közte egy aranyéremmel –minden idők legsikeresebb téli olimpiája. A csapat mellett egy profi stáb áll, élén Bánhidi Ákos menedzserrel és a vezetőedző Csang Csing Linával.

A bajnokcsapat tartogat még érdekességet az erre fogékony sportrajongóknak. Liu Shaoang a legfiatalabb jelenlegi olimpiai bajnokunk, aki a győzelem évében mindössze 19 esztendős volt (Kárpáti György vízilabdázó és Wladár Sándor úszó például 17, Hajós Alfréd úszó 18, a nők között Egerszegi Krisztina úszó 14 volt győzelmekor). Ha azt nézzük, hogy a tornász Keleti Ágnes személyében Magyarország büszkélkedhet a világ legidősebb olimpiai bajnokával, akkor kettejük párosa önmagában egy kuriózum…

A rövid pályás gyorskorcsolya-válogatottnak nem kell sokat várni a következő erőpróbára. A szakmai stáb néhány napja hirdette ki a dordrechti világbajnokságra utazó magyar csapat összetételét, amelyen a Burján Csabával felálló válogatott március 5. és 7. között újabb szép eredménnyel írhatja be magát a magyar korcsolyasport történetébe. A pekingi játékok short track döntőig, azon belül is a férfi váltó 5000 méteres fináléjáig egy esztendőt kell várni. Addig is: hajrá magyarock!

(Fotó: MOB/Szalmás Péter)