A szövetségek összefogását indítványozza a MOB elnöksége

„Az Ötpróba olyan ügyet képvisel, ami a MOB-nak is fontos”

2019. 04. 12.
Megosztás


„Az Ötpróba egy olyan ügyet képvisel, ami nekünk fontos, hisz lényeges számunkra, hogy megmozgassuk az embereket, s ezzel is hirdessük az olimpiai eszmét" - fogalmazott Kulcsár Krisztián az Ötpróba-mozgalom pénteki sajtótájékoztatóján. A MOB székházában rendezett eseményen Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos bejelentette: a szabadidősport-eseménysorozat 24 résztvevője elutazhat a jövő évi tokiói olimpiára.

Kulcsár Krisztián kifejtette, minél több ember megmozgatása a cél. „Kijelenthetjük, hogy az 1978-as indulás óta jó munkát végez a szervezet, mert ma, amikor már több mint 10 olimpiai ciklus van a mozgalom háta mögött, kevesen vannak, akik ne tudnák, mi is az Ötpróba. 2017 tavaszán éppen ezen a helyen, itt a MOB-irodában került bejelentésre, hogy kezdetét vette az ötpróba szabadidősport-mozgalom új ciklusa, mely a 2020-as tokiói olimpiáig tart. Akkor elődöm, Borkai Zsolt azt mondta: a sport megismertetése mellett a Magyar Olimpiai Bizottság szeretné terjeszteni az olimpiai eszmét egészen Tokióig. Az eredmények, számok igazolják, Zsoltnak igaza volt: az ötpróba 2017-ben közel 60 eseményt számlált, tavaly a duplájára emelkedett, 120-as szám az idén is össze fog jönni. Az eseményeknek közösségformáló erejük okán a családok, baráti társaságok egyaránt résztvevői voltak az eseményeknek” - mondta a MOB elnöke.

Révész Máriusz kiemelte, 20 ezer ember ötpróbázik kisebb-nagyobb intenzitással. „Nemcsak a rendkívül sportos embereknek szól ez a sorozat, azokat is szeretnénk megszólítani, akik most gondolkoznak el azon, hogy elkezdenek mozogni" - fogalmazott. Kifejtette, a szabadidősport-eseményeken résztvevők száma évről évre folyamatosan és érzékelhetően növekszik, egyre több és színvonalasabb verseny várja a mozogni vágyókat. Bejelentette, az ötpróbázók közül 24-en utazhatnak a jövő évi tokiói olimpiára egy-egy hétre, ehhez biztosítják a szállást, utazást, valamint garantáltan legalább napi egy sporteseményre bejuthatnak. A legtöbb pontot szerző nő, férfi és fogyatékos ötpróbázó alanyi jogon utazhat, rajtuk kívül háromszor hét embert sorsolnak ki a legalább 60 pontot szerző résztvevők közül. Elmondta: minden újabb összegyűjtött 60 pont növeli az esélyt a sorsolásnál. Kitért rá, már 250-en elérték a 60 pontot, s ez a következő másfél évben kellő aktivitással bárkinek sikerülhet.

Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője - egyben a hétvégi Telekom Vivicittá városvédő futás versenyigazgatója - ismertette, évi 120 eseményen gyűjthetnek pontot a résztvevők több sportágban: futásban, úszásban, kajak-kenuban, hegyi- és országúti kerékpárban, valamint túrázásban, s bármilyen korosztály csatlakozhat. Elmondta, a közel 20 ezer regisztrált résztvevő nagyjából 42 százaléka nő, ami jelentősen magasabb, mint a korábbi években. A sportszervező köszönetet mondot a kormánynak a szabadidősport támogatásáért, ami nélkül - úgy gondolja - nem működhetne ilyen eredményesen az Ötpróba-mozgalom.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az Ötpróba futónagykövete kifejtette: a honlapon keresztül van csoportos pontszerzési lehetőség családok, baráti társaságok, iskolák és munkahelyek számára, a legjobb csoportokra egyben 100 ezer forintos nagyságrendű pénzdíjak is várnak.

(MOB-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)