Ennek az olimpiákról is érmek sokaságát szállító társaságnak a többsége még mindmáig él, itt vannak közöttünk. Az egyik emblematikus személy, a négy olimpián is szerepelt Lemhényiné Tass Olga pedig kerek jubileumhoz érkezett: pénteken ünnepli 85. születésnapját.
A népszerű Olgi a mob.hu megkeresésére - a gratulációt követően - szívesen vállalta a beszélgetést.

- Pályafutása során világversenyek érmeinek sokaságát szerezte meg. Magától értetődő volt, hogy a tornasportot választja?

„Egyáltalán nem, sőt! Azt is mondhatnám, egy véletlen találkozás következtében váltottam. Először ugyanis 11 éves koromtól Pécsett, a helyi PEAC kezdő atlétájaként a távolugrásra, a súlylökésre és a 200 méteres síkfutásra készülgettem. Három évvel később érkezett Budapestről egy fiatal testnevelő tanár, Várkői Ferenc, aki az atléták egyik téli edzésén, a tornacsarnokban feltette a kérdést: kislányok, kinek van kedve megpróbálni a tornát? Nekem is volt, s ezzel el is dőlt a sorsom. Olyannyira szerencsés volt a váltás, hogy öt évvel később, az 1948-as, londoni olimpián már a magyar csapat tagjaként vehettem részt.”

- Ahol a csapat ezüstérmes lett, de akár az arany is elérthető lett volna.

„Keleti Ágnes már akkor nagyon jó volt, de sérülés miatt végül külső szemlélővé kellett lennie. 1952-ben ismét meg kellett elégednünk a csapatverseny második helyével, hogy azután harmadik nekifutásra, Melbourne városában a kéziszer csapatverseny eredményhirdetésekor végre felállhassunk a dobogó legmagasabb fokára! A 90. évében járó Köteles Erzsike tudni véli, hogy Nagy Jenőné Vali néni az utolsó másodpercben állíttatta le a mennyezetről lógó, hatalmas ventillátort, amely egyébként lehetetlenné tette volna a szalaggyakorlatunk bemutatását. Az én sztorim is a szalagokhoz kötődik, ugyanis az én szalagomat valaki „meglovasította”. Így kénytelen voltam az öt piros-fehér-zöld szalaggal fellépő csapattársaim mellett egy szivárványszínűvel fellépni. Szerencsére akkor még nem voltak a maiakhoz hasonlóan szigorú szabályok, így a zsűri elfogadta Vali néni improvizált magyarázatát. E szerint azért lett szivárványszínű a hatodik szalag, mert az 1956-os forradalmat követően mindenki optimista volt, jobb jövőt várt.”

- Egy szerényebben sikerült római olimpiai csapatbeli szerepléssel (7. hely) gyakorlatilag lezárta versenyzői pályafutását, hogy azután hasonlóan sikeres edzőként folytassa.

Visszatekintve örül, hogy a tornánál kötött ki? S egyáltalán, mit adott Önnek választott sportága?

„Meggyőződésem, hogy a torna a legjobb sportág, amit választhattam! Optimálisan konzerválja az embert, az állóképességtől, a megfelelő izomerő megszerzéséig, a ruganyosságot, az akrobatikus képességeket és ráadásul még a szép mozgást is a torna tanulásával lehet elsajátítani. S hogy nem csak a levegőbe beszélek, annak igazolására felhoznám, hogy az akkor sikercsapat tagjainak többsége még ma is él.”

- Ön valóban irigylésre méltóan jó állapotban van, ráadásul a sportnak köszönheti férjét, Lemhényi Dezsőt is, akivel fél évszázadon át éltek boldog házasságban.

„Így igaz. A helsinki olimpiát követően a Margitszigeten, a közös ebédek egyikén ismerkedtünk meg, majd nyár végén, az Országházban volt kitüntetéseket követő hajókiránduláson kezdődött a kapcsolatunk. Fél évvel később pedig össze is házasodtunk. Butykóval szép életünk volt, közben az ő vízilabda edzősége révén eljutottunk Kanadába, majd később Franciaországba is, ahol én is dolgozhattam.”

- Viszonylag hamar nyugdíjba vonult. Miért? És mivel foglalkozott a későbbi években?

„Abban az időben 55 éves korban el lehetett menni, de ez egy pillanatig sem jelentett tétlenséget részemről! Tovább dolgoztam, majd 1997-ben végleg önállósítottam magamat. Felnőttekkel foglalkozom és oktatom a folyamatosan továbbfejlesztett művészi torna tematikámat. Ez a folyamatosság számomra igen fontos, mivel ez a tevékenység lelkileg, testileg és szellemileg egyaránt karban tart. Megvallom, nagy vágyam, hogy ha egyszer véget ért az életem, nem a kórházból, hanem a tornateremből mehessek a temetőbe!”

- Aki elnézi Olgit, átlagot messze meghaladó szellemi és fizikai összeszedettségét, kitűnő állapotát, az ezt a lehetőséget csak a távolabbi jövőben tudja elképzelni. Ha lehet, kérem, árulja el, mi mindennek köszönheti ezt az összességében kitűnő alapállapotot?

„Több jó tanácsom is van annak, aki elfogadja azokat. A legfontosabb, hogy az embernek mindig legyen közelebbi és távolabbi célja egyaránt. A folyamatos mozgás alapkövetelmény, azt soha nem szabad abbahagyni. Az emberek tiszteljék, szeressék egymást és mindig igyekezzenek a másikban a jót keresni. Az értelmes tevékenység is éltető erőforrás. Jómagam például most írom a második könyvemet és a közeljövőben szeretném szervezett formában átadni gazdag tapasztalataimat az érdeklődő edzőknek. És amit nagyon hangsúlyoznék: a barátság, a kapcsolatok karbantartása. Akikkel 60-65 éve együtt tornásztam, és bármikor összejövünk, olyan folyamatos a kapcsolatunk, mintha tegnap váltunk volna el...”


Tass Olga 1929. március 28.–án született Pécsen.Négy olimpián vett részt, ahol összesen hat érmet, egy arany-, három ezüst, és két bronzérmet szerzett. Férje Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó.

1941-től a Pécsi EAC, 1947-től a TFSE (Testnevelési Főiskola Sport Egylet), 1951-től a Budapesti Honvéd, 1957-től a Budapesti Spartacus, 1959-től a Budapesti Vasas tornásza volt. 1948-tól 1960-ig szerepelt a magyar válogatottban. Jelentős része volt abban, hogy az ötvenes években a magyar női tornászsport a világ élvonalába tartozott. 1948-ban az olimpián második volt csapatban. 1949-ben és 1951-ben a főiskolai világbajnokságon lett második csapatban. 1952-ben összetett csapatban második, kéziszer csapatban harmadik lett az olimpián. Ugyanitt gerendán és talajon hetedik, egyéni összetettben 11. volt.

1954-ben a római világbajnokságon kéziszer csapatban arany-, összetett csapatban ezüstérmet nyert. Az 1954. évi budapesti főiskolai világbajnokságon kilenc számban – köztük hat egyéni számban – nyert érmet.

Az 1956. évi olimpián tagja volt a Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga összeállítású bajnoki címet nyert magyar kéziszer csapatnak. Csapatban második, lúugrásban harmadik volt. Egyéni összetettben negyedik, felemáskorláton hatodik, talajon és gerendán hetedik lett.

Az 1957-es Európa-bajnokságon egyéni összetettben, gerendán és lóugrásban negyedik helyezést ért el. Az 1958-as világbajnokságon csapatban ötödik, gerendán kilencedik, egyéni összetettben tizdeik volt. Az 1959-es Európa-bajnokságon talajon ötödik, egyéni összetettben kilencedik helyen végzett. Az 1960. évi római olimpián csapatban hetedik volt. Ezt követően visszavonult.

1951-ben a Testnevelési Főiskolán tanári, 1978-ban torna szakedzői, majd 1981-ben torna mesteredzői oklevelet szerzett. 1960-tól 1961-ig az Újpesti Dózsa, 1961-től 1968-ig a francia tornászválogatott edzője volt. Hazatérése után a Testnevelési Főiskola tanára, a magyar női tornászválogatott és a Vasas, majd a Budapesti Honvéd edzője lett. 1979-től 1989-ig nemzetközi pontozóbíró volt. 1981-től a magyar szövetség szakfelügyelője volt.

Napjainkban szorgalmasan látogatja a férje álltal alapított Olimpiai Bajnokok Klubja rendezvényeit.

Sporteredményei:

olimpiai bajnok (kéziszer, csapat: 1956)
háromszoros olimpiai 2. helyezett (összetett, csapat: 1948, 1952, 1956)
kétszeres olimpiai 3. helyezett (lóugrás: 1956 ; kéziszer, csapat: 1952)
olimpiai 4. helyezett (összetett egyéni: 1956)
olimpiai 6. helyezett (felemáskorlát: 1956)
világbajnok (kéziszer, csapat: 1954)
világbajnoki 2. helyezett (összetett csapat: 1954)
háromszoros főiskolai világbajnok (1954: felemáskorlát, egyéni ; felemáskorlát, csapat ; talaj,
csapat)
négyszeres főiskolai világbajnoki 2. helyezett (1954 összetett, egyéni ; gerenda ; lóugrás ;
összetett csapat)
kétszeres főiskolai világbajnoki 3. helyezett (1954: lóugrás, egyéni ; talaj, egyéni)

Díjai, elismerései

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1996)
MOB nők a sportban-díj (életmű kategória) (2008)
Elnöki Érdemérem (2011)
Magyar Tornasportért díj (2011)

(Jocha Károly, wikipedia)