Csonka András ezüstérmes a paralimpián

Csonka András ezüstérmes a paralimpián

2016. 09. 14.
Megosztás


Az asztaliteniszező Csonka András ezüstérmet nyert az S8-as kategória versenyében a riói paralimpia keddi versenynapján. A magyar csapat így már nyolc megszerzett éremnél tart négy-négy ezüst- és bronzéremmel.

ASZTALITENISZ


Csonka András, aki oxigénhiánnyal született, emiatt a jobb karját csak nagyon korlátozottan tudja használni, a kínai címvédővel, Csao Suajjal játszott a döntőben. Sérülése miatt Csonka nem kézből, hanem ütőről szervál, és ugyanígy tett ellenfele is, akinek hiányzik a bal karja. Az első szett hamar elment, majd a másodikban, a kínai 6-4-es vezetésénél időt kért Aranyosi Péter edző. Nem használtak azonban a jó tanácsok, a folytatásban is az ázsiai játékos irányított, így tíz perc elteltével már 2-0-ra vezetett. A harmadik játszma sem hozott fordulatot, Csao néhány perc elteltével öt meccslabdához jutott, és bár Csonka ezek közül négyet hárított, az ötödiket már nem, így 3-0 lett a találkozó végeredménye.
„Egyáltalán nem vagyok csalódott, örülök az ezüstéremnek. Alig hibáztam, szervát sem rontottam, ami nagy szó. Úgy éreztem, jól ment a játék, reggel, amikor felkeltem, akkor is úgy éreztem, meglehet a győzelem, de ma jobb volt a kínai" - nyilatkozott a negyedik paralimpiáján szereplő magyar játékos. Csonka hozzátette: tavaly egy németországi versenyen legyőzte mostani ellenfelét. „Ő speciális kínai softtal játszik, kicsit másképpen jön az ütőjéről a labda, ezt próbáltuk lemodellezni a bemelegítésnél, de még ahhoz képest is kicsit másként jött a labda" - fogalmazott a magyar játékos.

Aranyosi Péter - az ép férfiválogatott szövetségi kapitánya - azt mondta Csonka Andrásról, azért is nagy dolog, amit elért, mert ő szinte a legsérültebb a kategóriájában, és háromszor annyit kell dolgoznia a sikerekért, mint a többieknek. Csonka András szerdától csapatban is szerepel Zborai Gyulával, ott az a céljuk, hogy bekerüljenek a legjobb négy közé. A kecskeméti asztaliteniszező a riói magyar küldöttség nyolcadik érmét szerezte, négy bronz mellett ez a negyedik ezüst.


Major Endre
negyedik lett az S1-es kategória versenyében a riói paralimpián. Az autóbaleset miatt kerekesszékbe kényszerült Major Endre - a csapat meglepetésembere - a dél-koreai Nam Ki Vonnal került szembe a bronzmérkőzésen, és szoros csatát vívott vele. Az első szett az ellenfélé lett, de Majornak a másodikban sikerült egyenlítenie. A folytatásban az ázsiai játékos remek szerváival nem igazán tudott mit kezdeni a magyar, így újra Namnál volt az előny. A negyedik szettben a továbbra is nagyszerűen adogató dél-koreai meccslabdákhoz jutott, Major hármat is hárított, de egyenlítenie ezúttal már nem sikerült, így lemaradt a bronzéremről. Major Endre ezzel együtt nem lehet elégedetlen, mert nem tartozott az esélyesek közé, s már az bravúr volt tőle, hogy bejutott a legjobb négy közé. A kategória aranyérmét az a brit Rob Davies nyerte, aki az elődöntőben a magyar játékost győzte le.

Eredmények, férfi S8, döntő: Csao Suaj (kínai)-Csonka András 3-0 (5, 6, 9)
férfi S1, bronzmérkőzés: Nam Ki Von (dél-koreai)-Major Endre 3-1 (9, -4, 6, 11)

KEREKESSZÉKES VÍVÁS



A Karióka 3-as arénában a paralimpiai újonc Veres Amarilla parádésan kezdett, mind az öt csoportmeccsét megnyerte, így magabiztosan jutott a nyolc közé. A többszörös paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna - ugyancsak az A sérültségi kategóriában - három győzelmet aratott a hatosában, kétszer pedig kikapott, de így is negyeddöntős. Dani Gyöngyinek (B) nem sikerült jól a verseny, mind az öt mérkőzésén kikapott, így ő kiesett, és 12. lett. Hasonlóan járt az utolsó pillanatban indulási joghoz jutott Mató Gyula (A), aki négy vereség mellett csupán egy győzelmet aratott, ami kevés volt a legjobb nyolc közé kerüléshez. Végül a kilencedik helyre rangsorolták.

Veres a negyeddöntőben nagy csatában, 15-13-ra kikapott Breusztól, és végül az ötödik helyen zárta a versenyt. A 37 éves Krajnyák a legjobb nyolc között a fehérorosz Aljona Halkinát verte szoros meccsen, 15-12-re. Az elődöntőben aztán a kínaiak legjobbja, Csou Hszü-feng várt rá, aki mind az öt csoportmérkőzését megnyerte, többek között őt is 5-1-re legyőzte. Az elődöntőben sem változott a felállás, az UTE sportolója végig hátrányban volt, az ázsiai vívó gyorsan 10-4 elhúzott, majd pillanatok alatt 14-6 lett, s bár Krajnyáknak ezután még sikerült egy tust adnia, a kínai összességében simán nyert (15-7). A bronzmeccsen a korábban Veres Amarillát búcsúztató ukrán Jevgenyija Breusz várt az UTE vívójára. Az első tust Breusz adta, majd egy együttes találat és egy egylámpás magyar tus következett. A folytatásban az ukrán sorra adta az egylámpás találatokat, és 8-4-re elhúzott. Krajnyák szépített - jött is a rá jellemző harci üvöltés -, majd felzárkózott 10-8-ra. Ekkor következett a pihenő, ami Breusznak tett jót, ismét elhúzott, mégpedig 12-8-ra, ezután pedig a magyar versenyző már csak két tust tudott adni. A vége 15-10 és magyar negyedik hely lett.

„Nem jött össze az arany, de még az érem sem, sajnos. Kicsit értetlenül állok a történtek előtt, mert minden rendben volt, az iskolázás, a bemelegítés, amióta itt vagyunk, nagyon jól ment az edzés, azt gondoltam, hogy ma ki tudom adni a vívótudásomat, de nem sikerült. Valami nüansz mindig hiányzott. Fizikálisan nagyon rendben vagyok, nem fáradtam el, de úgy éreztem, hogy jobb volt most az ukrán lány. Az elődöntőben a kínai gyakorlatilag bedarált, mire csináltam volna klasszikus akciókat, addigra megszúrt, olyan gyorsan lepörgette, hogy én is csak néztem, hogy vége van" - nyilatkozott csalódottan a magyar vívó.


A bronzmérkőzés után történt egy kis közjáték, az ukrán ugyanis örömében eldobta a sisakját, amiért a szabályok szerint kizárás jár, és a magyar versenyző az edzőjével kis ideig tanakodott, hogy óvjanak-e, de végül nem tették. „
Azt gondolom, hogy megérdemelte a győzelmet" - mondta Krajnyák Zsuzsanna, aki szerdán tőrben versenyez majd Rióban.

Krajnyák Zsuzsanna rendellenességgel született, a bal lába nem fejlődött ki teljesen, ezért szerepel az A sérültségi kategóriában. Magyarország egyik legeredményesebb parasportolója a kerekesszékes vívást 1998-ban kezdte el, és azóta több világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyert, a paralimpiákon pedig nyolcszor volt dobogós egyéniben és csapatban.


ÚSZÁS

Az uszodában Sors Tamás és Tóth Tamás (S9) 50 méter gyorson sikerrel vette a délelőtti előfutamot, így mindketten készülhettek az esti döntőre. Az ugyancsak S9-es Konkoly Zsófia ugyanebben a számban próbálkozott, ő 31.67-tel 16. lett. Éppen csak lemaradt a fináléról Illés Fanni (S6) 400 méter gyorson és Ráczkó Gitta (S7) 200 méter vegyesen, mindketten a kilencedik időt érték el délelőtt. Az 50m gyors finálé óriási csatát hozott, a végén századok döntöttek, s végül a brit Matthew Wylie csapott először a célba. Némi meglepetés, hogy Sors megelőzte a hétfőn 100 méter gyorson harmadik Tóthot, aki négy éve Londonban ezüstérmet szerzett ebben a számban. Sors kilenc, míg Tóth 23 századmásodperccel maradt el a győztestől.

Eredmény,
úszás: férfi 50 m gyors (S9), paralimpiai bajnok: Matthew Wylie (Nagy-Britannia) 25.95, 2. Timothy Disken (Ausztrália) 25.99, 3. Jamada Takuro (Japán) 26.00, 4. SORS TAMÁS 26.04,...6. TÓTH TAMÁS 26.18

ATLÉTIKA


Három magyar is döntős volt a T20-as kategória női 400 méteres versenyében.
A tanulásban akadályozott magyarok közül a kiválóan hajrázó Csontos Piroska, illetve Keresztesi Erika is megjavította egyéni legjobbját, előbbi 59.41 másodperc, utóbbi pedig 1:00.47 perc alatt teljesítette a távot.


Biacsi Ilona, aki négy éve, Londonban 1500 méteren bronzérmet szerzett, ezúttal 1:01.13 percet futott.
Csontos Piroska a hatodik, Keresztesi Erika a hetedik, Biacsi Ilona pedig a nyolcadik helyen ért célba. Az egykörös versenyt az amerikai Breanna Clark nyerte 57.79-cel.

Eredmények, női 400 méter (T20), paralimpiai bajnok: Breanna Clark (Egyesült Államok) 57.79, 2. Natalja Jezlovecka (Ukrajna) 58.48, 3. Barbara Niewiedzial (Lengyelország) 58.51,...6. CSONTOS PIROSKA 59.41,7. KERESZTESI ERIKA 1:00.47,8. BIACSI ILONA 1:01.13

(MOB-MTI, fotók: Szalmás Péter, hparalimpia.hu)