Czene Attila: Meg tudtuk mozgatni a családokat!

Czene Attila: Meg tudtuk mozgatni a családokat!

2014. 09. 08.
Megosztás

A szervezők tájékoztatása alapján 6-7 ezren látogattak ki vasárnap a Kopaszi-gátra, a Coca-Cola Testébresztő XVI. Családi Mozgásfesztiválra. A Magyar Olimpiai Bizottság által jelentősen támogatott eseményen 90 mozgásfajtát próbálhattak ki a résztvevők. "A rendezvény elérte célját" - fogalmazott Czene Attila, a MOB alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke.

A szervező Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) a korábbi évek női sportnapjainak lebonyolítását követően 2014-ben döntött úgy, hogy idén az egész családra kiterjeszti a programokat. A rendezvényt követően Czene Attila, az MSZSZ elnöke úgy értékelt: elérték a céljukat.

"Sokan óva intettek bennünket, hogy ingyenes programokat hirdessünk meg, mondván, hogy az emberek nem fognak eljönni, mert nem érzik majd az értékét. Ehhez képest most többen voltak, mint a tavaly. Azt is örömmel láttam, hogy nemcsak a fiatalabb hölgyek látogattak ki, hanem férfiak, gyerekek és nagyszülők is. Vagyis sikeres volt a rendezvény, mert meg tudtuk mozgatni a családokat. A Kopaszi-gát pedig remek választás volt, az ilyen szabadidősportos parkokból kellene több. Nem titok, ennek a koncepcióján is dolgozunk a szövetségben... " - magyarázta a korábbi olimpiai bajnok úszó, sportvezető.

Magyarországon egyre nő a sportoló emberek száma - hangsúlyozta a Családi Mozgásfesztivál fővédnöke, Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár.

"Ahogy ezen a rendezvényen is érzékelhető, évről évre a lakosság egyre nagyobb hányada mozog rendszeresen. Az elmúlt három esztendő munkájának köszönhetően öt százalékról 15 százalékra nőtt a sportoló felnőttek száma, sportoló gyermekből pedig százezerrel lett több. Ezen az úton akarunk tovább haladni, hogy egészséges nemzedékeket neveljünk fel. Szeretnénk, ha 2018-ra ötszázezer igazolt utánpótláskorú sportoló lenne az egyesületeknél, és több mint egymillió gyermek sportolna mindennap, legalább az iskolai testnevelés keretei között" - nyilatkozta a sportpolitikus.

A rengeteg érdeklődőn kívül élsportolók is részt vettek a sportnapon. Polgár Judit férjét és két gyermekét is magával hozta.

"Örömmel jöttem, és tetszik, hogy itt rengeteg dolgot ki lehet próbálni. Az emberek szemmel láthatóan pörögnek, élvezik az ittlétet, ami nem gyakori látvány, amikor a mindennapok során az utcán megyek..." - mondta a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe az idén beválasztott sakk nagymester.

(MSSZ-MOB)