Egymillió forintos zenekar, a Kiscsillag váltója a 28. SPAR Budapest Maratonon

Egymillió forintos zenekar, a Kiscsillag váltója a 28. SPAR Budapest Maratonon

2013. 10. 08.
Megosztás

A zenekar: Mihalik Ábel: dob, vokál – 5,5 km, Leskovics Gábor: gitár, ének, billentyű – 12,3 km , Ózdi Rezső: basszusgitár – 7,8 km, Lovasi András: ének, gitár – 10,6 km

A Bátortábor Élménykülönítmény színeiben a Kiscsillag zenekar minden tagja fut a 28. SPAR Budapest Maraton váltójában. A Bátortábor Alapítvány és a Kiscsillag kapcsolata nem új keletű, ahogy Lovasi András, a zenekar Kossuth-díjas vezetője elmondta, az egyik dalukat kifejezetten a Bátortábornak írták.

- Idén azzal kerestek meg minket, hogy szeretnék, ha a Spar Maratont lefutnánk – mesélte Lovasi András a zenekar énekes gitárosa. -A futás nem áll távol tőlem, korábban rendszeresen futottam, bár mostanában inkább úszom és kerékpározom, ha van egy kis időm. Igazából Rezső karolta fel az ötletet, de Lecsó (Leskovics Gábor) is gyakorló futónak számít, és Ábel sem zárkózott el egy kis futástól a jó ügy érdekében. Nekem jut egyébként a leghálásabb váltó-szerep: az utolsó, 10 kilométeres szakasz teljesítése és a célba futás.

Lovasi lehetett volna az első Kossuth-díjas ezen a versenyen, de mivel ő az utolsó váltást teljesíti, Udvaros Dorottya (Nemzeti Színház) viszont az első szakaszon fut, ez a cím a művésznőé.

- Jó két évtizeddel ezelőtt egy hosszú turnén vettem észre, hogy mennyire elfáradok már a koncertek elején, ezért kitaláltam, hogy futni fogok–emlékezett vissza Leskovics Gábor, az együttes énekes-gitáros-billentyűse.
– Nagyon bevált az ötlet, úgyhogy húsz éve több-kevesebb rendszerességgel, de futogatok. Talán ezért futom majd a váltó leghosszabb távját, a több mint 12 kilométert.

- Én korábban csak konditermi edzéseken, futópadon futogattam, és amikor a felkészülésünkkor először futottam terepen, hát majdnem kiköptem a tüdőm –mutatta be eddigi futó-pályafutását Mihalik Ábel, dobos.
– Én kezdek, de nem a rajttól indulok, mert egy Élménykülönítményes futó vezeti fel az első hat kilométert, és én onnan kapcsolódom be: így aztán biztosan nem lesz gond a bő öt kilométerrel, ami nekem jut a 42-ből.

- Nagyon megtetszett az ötlet, hogy a Bátortábor Alapítvány Élménykülönítményében mi is teljesítsük a maratont. – kommentált Ózdi Rezső, basszusgitáros.
– Az alapítvány célja egyébként nagyon figyelemreméltó: daganatos gyerekeket táboroztat ingyen. Az Élménykülönítményt pedig azért hozták létre, hogy a különböző futóeseményeken a futni vágyó tagok felkészülésük közben adományokat is gyűjthessenek az alapítvány számára. Több mint kétszázan futnak majd az alapítvány színeiben összesen több mint 10 millió forintot gyűjtve. Ebből 1 millió forintot vállaltunk magunkra. Én egy évtizede vagyok cukorbeteg, számomra az egészséges életmód és a mozgás nagyon fontos az egyéb terápiák mellett, úgyhogy rendszeresen sportolok.

(Forrás: Dobor Dezső)