Sport - Juhász Péter

Elhunyt a müncheni olimpia ezüstérmes labdarúgója, Juhász Péter

2024. 03. 30.
Megosztás

Március 29-én, 75 éves korában elhunyt Juhász Péter, az 1972. évi olimpia ezüstérmes labdarúgója – tudatta egykori klubja, az UTE.

Juhász Péter 1948-ban született a felvidéki Losoncon. 1967 és 1976 között játszott az Újpesti Dózsában, ahol karrierje során a klub legendás balhátvédjévé vált. A magyar válogatott mezét 24 alkalommal magára öltő játékos a müncheni olimpián 6 mérkőzésen szerepelt az ezüstéremig menetelő válogatottban.

Összesen hét magyar bajnoki címet és három Magyar Kupát (MNK) nyert az Újpesttel, de tagja volt a Vásárvárosok Kupája (VVK) döntőjébe jutó csapatnak is. Pályafutását a hetvenes évek második felében a Tatabányában folytatta, majd megfordult a Volán SC-nél, a 22. számú Volánnál és Gödön is, a BLSZ-ben szereplő Chinointól vonult vissza.

Az olimpiai ezüstérem mellet 1972-ben Eb-negyedik helyezést szerzett az 1972-es kontinenstornán, és az év végén 1972 legjobb magyar labdarúgójának is megválasztották.

75. születésnapja alkalmából készített cikkünk itt olvasható.

A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és a labdarúgók közösségének. Juhász Pétert a MOB saját halottjának tekinti.

Sport - Labdarúgás - Magyarország-Jugoszlávia

Budapest, 1971. szeptember 1. A magyar csapat 42 ezer néző elött a Himnuszt hallgatja a Magyarország-Jugoszlávia barátságos labdarúgó-mérkőzés kezdetén a Népstadionban (2006-tól Puskás Ferenc Stadion). A mérkőzés végeredménye: 2:1. Balról jobbra: Bene Ferenc csapatkapitány, Géczi István (fekete kapus mezben), Páncsics Miklós, Vidáts Csaba, Juhász István, Szűcs Lajos, Fábián Tibor, Juhász Péter, Zámbó Sándor, Fazekas László, Tichy Lajos, Dunai II Antal.

MTI/Petrovits László