Sport - Labdarúgás - Újpesti Dózsa-Tatabányai Bányász - N

75 éves Juhász Péter

2023. 08. 03.
Megosztás

Augusztus 3-án tölti be 75. életévét Juhász Péter olimpiai ezüstérmes labdarúgó.

Juhász Péter 1948-ban született Losoncon. Édesapja labdarúgó és sportköri elnök is volt, így adott volt a példa. Az akkori Csehszlovákiából a negyvenes évek végén telepítették át Magyarországra, a Dunakanyarba, majd Sződligetről költöztek tovább Újpestre. A XV. kerületi Vasas, majd sikerei évében az Újpesti Dózsa labdarúgója. Játszott Tatabányán, a Volánban, Gödön és a Chinoinban.

1969 és ’75 között zsinórban hét bajnoki címet szerez az Újpesttel. 269 első osztályú mérkőzést játszik. 1968-69-ben a Vásárvárosok-kupájában döntős, 1973-74-ben a Bajnokcsapatok Európa-kupájában elődöntős. Háromszoros Magyar-kupa-győztes (1969, 1970, 1975).

A hetvenes évek elején 24-szer játszik a felnőtt válogatottban, ’70-ben, 22 évesen már meghívják az utánpótlás-válogatottba is.

Ezidőben éri el legnagyobb eredményét: tagja 1972-ben a müncheni olimpián ezüstérmes és a belgiumi Európa-bajnokságon 4. helyezett magyar labdarúgó-válogatottnak. Ebben az évben az év magyar labdarúgójának is megválasztják.

Sport - A XX. olimpiai játékok - Labdarúgás

München, 1972. szeptember 10. Az érmet nyert labdarúgó válogatottak a dobogón a győztes lengyel csapat tiszteletére felhangzó himnuszt hallgatják a torna eredményhirdetésén a XX. Nyári Olimpiai Játékokon Münchenben. Az ezüstérmes magyarok balról jobbra: Géczi István, Szűcs Lajos, Dunai II Antal, Váradi Béla, Kozma Mihály, Bálint László, Kű Lajos, Juhász Péter (takarva), Dunai Ede, Vépi Péter, Tóth Kálmán, Kocsis Lajos, Páncsics Miklós.

MTI/Petrovits László - Radó László

Volt, hogy külföldi játékot ajánlottak neki, de a felkérésnek nem tett eleget.

1986-ban akasztja szögre a stoplist. Sörözőt, büfét vezet, Újpesten cérnagyári sporttelepi gondnok. Még ’84-ben edzői képesítést szerez, majd az Újpest utánpótlásedzője. A londoni olimpia évében még a Megyeri úti Újpest-pálya létesítményvezető-helyettese.

Sport - Labdarúgás - Magyarország-Jugoszlávia

Budapest, 1971. szeptember 1. A magyar csapat 42 ezer néző elött a Himnuszt hallgatja a Magyarország-Jugoszlávia barátságos labdarúgó-mérkőzés kezdetén a Népstadionban (2006-tól Puskás Ferenc Stadion). A mérkőzés végeredménye: 2:1. Balról jobbra: Bene Ferenc csapatkapitány, Géczi István (fekete kapus mezben), Páncsics Miklós, Vidáts Csaba, Juhász István, Szűcs Lajos, Fábián Tibor, Juhász Péter, Zámbó Sándor, Fazekas László, Tichy Lajos, Dunai II Antal.

MTI/Petrovits László

A Magyar Olimpiai Bizottság karácsonyi összejöveteleinek rendszeres résztvevője.

Isten éltesse Juhász Pétert!

Sport - Juhász Péter

Budapest, 1971. április 20. Juhász Péter labdarúgó.

MTI/Kovács Gyula

(MOB-Média, fotó: MTI)