Sport - Öttusa - Nemzetközi verseny díjkiosztója

Elhunyt Bodnár János öttusázó, vízilabdázó – június 19-én búcsúztatják

2023. 05. 29.
Megosztás

Május 29-én reggel elhunyt Bodnár János válogatott öttusázó és vízilabdázó, majd e két sportág edzője – tájékoztatta hétfőn a Magyar Olimpiai Bizottságot testvére, az olimpiai bajnok vízilabdázó, dr. Bodnár András. Az 1968-as mexikói olimpián aranyérmes magyar csapat tartalék versenyzője 79 esztendős volt (a képen a dobogó tetején, középen).

Bodnár János 1944. január 11-én született Ungváron. A Magyar Öttusa Szövetség honlapján egy korábbi írásában emlékeztet, hogy Bodnár János Egerben nőtt fel, ott végezte iskoláit is, a Dobó István Gimnáziumban érettségizett. Bodnár András olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó bátyja mintájára az egri uszodában úszott, vízilabdázott és ismerkedett meg a háromtusával.

18 éves korában Budapestre költözött, hogy a Csepel SC-ben Benedek Ferenc irányításával öttusázhasson. 1965-ben junior egyéni és csapatvilágbajnok lett, 1967-ben a felnőtt országos bajnok csapat tagja Balczó Andrással és Sárfalvi Bélával. Az 1968-as mexikói olimpián az aranyérmes csapat tartaléka volt.

Sport - Öttusa - Nemzetközi verseny az Anna réten - Díjkiosz

Budapest, 1968. augusztus 29. Az Anna-réten zajló nemzetközi öttusaverseny (Honvéd Kupa) eredményhirdetése. Az összetett verseny második, első és harmadik egyéni helyezettjei: dr. Török Ferenc, Balczó András és Bodnár János. Az első helyezett Balczó (Csepel) eredménye 5351 pont.

MTI/Petrovits László

Az öttusa mellett 1962-től az OSC OB I-es vízilabdacsapatában játszott, ahol országos bajnokságokat és Magyar Népköztársasági Kupákat nyert. 1970-ben az Universiadén a 3. helyezett vízilabda-válogatott tagja volt.

Sport - Vízilabda - Bajnok az OSC

Budapest, 1970. augusztus 2. A bajnokságot nyert OSC (Orvosegyetem Sport Club) vízilabdacsapata a margitszigeti Sportuszodában. Felső sor (b-j): Oláh András, Konrád Sándor, Csikós Ferenc, id. Szívós István, ingben Mayer Mihály vezetőedző, Szathmáry Gábor, Elek Miklós; alsó sor: Bodnár János, Bodnár András, ifj. Szívós István, Konrád Ferenc, Kovács Károly és Gál Jenő.

MTI/Pálfai Gábor

Versenyzői pályafutása után 12 évet öttusa-, majd 1983-tól vízilabdaedzőként dolgozott. A TF-en szerzett mindkét sportágban edzői oklevelet. 1984-85-ben az Eger SE OB I-es vízilabdacsapatának volt a mestere. Egyik tanítványa a később olimpiai bajnokságot nyert MOB-főtitkár öttusázó, Fábián László volt.

A Magyar Olimpiai Bizottság részvétét fejezi ki a családnak, az öttusázók és a vízilabdázók közösségének. Búcsúztatására 2023. június 19-én 14.30-tól kerül sor a Farkasréti temetőben.

A nyitóképen (Budapest, 1968. augusztus 29.) az Anna-réten zajló nemzetközi öttusa verseny (Honvéd Kupa) eredményhirdetése. Az összetett csapatverseny verseny második, első és harmadik helyezettjei: a Bp. Honvéd, Csepel és Újpesti Dózsa versenyzői a dobogón. Az első helyezettek (15460 pont): Balczó András, Bodnár János és Sárfalvi Béla. A második helyezettek közül a jobb szélen Török Ferenc dr. MTI Fotó: Petrovits László.

(MOB-Média, pentathlon.hu)