Sportpolihisztor. Az 1871. május 30-án világra jött Dáni Nándor (első sorban jobbra) kiváló atléta volt, remekelt futásban és távolugrásban egyaránt, de akkor sem jött zavarba, ha lapát akadt a kezébe, vagy ha esetleg a jégen kellett megállnia a helyét, hiszen evezésben és gyorskorcsolyázásban is átlag feletti teljesítményre volt képes.

A patinás margitszigeti egyesület, a Magyar Atlétikai Club versenyzője végül futóként, néhány, később bő egy évtizedig fennálló sportági rekorddal a háta mögött került be a hét élsportolót számláló első újkori olimpiára utazó magyar küldöttségbe.

A már március 22-én útra kelő mieink elhivatottságát jól jelzi, hogy Görögország felé tartva az egyik határátkelőnél átmozgató edzést tartottak. Nem kérdés, hogy a csapat ezzel csupán meg akart felelni Coubertin báró „Gyorsabban, magasabbra, erősebben!” jelmondatának, az már más kérdés, hogy a maratonista Kellner Gyula némileg talán túllőtt a célon, amikor rövidkének éppen nem nevezhető bemelegítő futása közben átlépett egy országhatárt, így aztán persze jöhetett a magyarázkodás. A jóindulatú határőröknek hála azonban a történet ennyiben maradt, ezután pedig már semmi nem parancsolhatott „megálljt” az első magyar olimpikonok sikereinek.

Az 1896. április 6-án elrajtoló athéni játékokon Dáni Nándor négy versenyszámban állt rajthoz, 100, 400 és 1500 méteren felejthető teljesítményt nyújtott, nem úgy 800 méteren. Történt ugyanis, hogy Dáni az előfutamában a későbbi győztes ausztrál Edwin Flack mögött könnyedén jutott a fináléba, ahol aztán ismét a második helyen végzett, mintegy 17 másodperccel megelőzve a harmadikként záró görög középtávfutót. Dáni eredménye önmagában is megsüvegelendő, hát még ha hozzátesszük, hogy a döntőt megelőző egyik edzésen rándulást szenvedett, de amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy a magyar sportolók első ízben az olimpián láttak szöges cipőt – riválisaik lábán.

Így született meg a magyar sport első olimpiai második helyezése, melyért akkoriban rézérem és babérkoszorú járt. Igaz, Dáni ezzel még mindig többet kapott, mint a harmadikként célba érő olimpikonok, akik egészen 1904-ig üres kézzel, a sikert kísérő elismerő és jól megérdemelt váll-lapogatások közepette térhettek haza.

Ha pedig a sportteljesítmény önmagában nem lenne eléggé lenyűgöző, nos, Dáni újságírói vénáját is megcsillogtatta Athénban, hiszen Iszár Kálmán sportvezetővel karöltve tudósított is az első modernkori olimpiáról.

Ugyanakkor nem csak Dáni alkotott maradandót, összességében a magyar csapat sem vallott szégyent az 1896-os nyári játékokon. Sőt! Legjobb atlétáink az előkelő 6. helyen zártak az összesített éremtáblázaton úgy, hogy a megszerezhető 122 dobogós helyezésből hatot sajátítottak ki maguknak.

Dáni Nándor sportolói pályafutása után is pezsgő életet élt, hiszen a magyar sport első olimpiai rézérmese amellett, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségi tagjaként ténykedett, később szénsavgyárban is dolgozott.

(MOB-összeállítás; fotó: olympic.org)