Fábián László: A Tüskecsarnok az egyetemi sport egyik fellegvára lehet!

Fábián László: A Tüskecsarnok az egyetemi sport egyik fellegvára lehet!

2014. 11. 06.
Megosztás

A Tüskecsarnok közelgő megnyitásának üdvözlése mellett az olimpiai sportágak és az egyetemi sport összefüggéseit és a sportágfejlesztés alappilléreit is bemutatta előadásában Fábián László, a MOB sportigazgatója a Magyar Sport Házában rendezett "Sport a felsőoktatásban" - című konzultáción.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a szerdai fórumot a felsőoktatási intézmények sportiroda vezetői, a sportközpontok és létesítmények igazgatói, szakmai vezetői, egyesületi elnökei, a testnevelők és a hallgatók részére hirdette meg. Az eseményen a Magyar Olimpiai Bizottság több felsővezetője is előadást tartott.

Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke köszöntőjében kiemelte: az egyetemi lét szerves része a versenysport és a szabadidősport, s minden, ami közötte van. Az elnök emlékeztetett, az elmúlt évben a Hajós Alfréd Tervben foglaltakkal összhangban uniós (TÁMOP) és központi (KMR) forrásokból, a MEFS irányításával összességében 24 felsőoktatási intézményben jött létre sportiroda, általuk a hallgatók 96, 8%-a érhető el. Az elnök hangsúlyozta, a konzultáció résztvevőinek összehangolt cselekedete kell a fejlődéshez, közös tudássá kell tehát formálni a külön-külön meglévő ismereteket.

Prof. Dr. Tóth Miklós, a MOB alelnöke, a diák- és főiskolai - egyetemi sportért felelős tagozat vezetője a sportolás, a mozgásgazdag életmód egészségmegőrzésben, prevencióban és az egészségkárosító kockázati tényezők visszaszorításában játszott szerepének üzenetéről, a sportirodák sportban gazdag, aktív életmódot népszerűsítő koordinatív szerepköréről szólt.

Fábián László "Az olimpiai sportágak az egyetemi sportban" - címmel tartott előadást. Prezentációjának bevezetőjében a sportról, mint stratégiai ágazatról beszélt. Az olimpiai bajnok hangsúlyozta, a sportágfejlesztéssel kapcsolatos szakmai előrelépést a különböző források és a hozzájuk tartozó szakmai feladatok összehangolása, harmonizálása jelenti.

A MOB sportigazgatója a sportélet fejlődésének öt alappillérét: a létesítményfejlesztést, a műhelytámogatásokat, a 168 tagot számláló Kiemelt Edzői Programot, az utánpótlás-nevelést és a versenysport mellett a szabadidősport kérdéskörét is ismertette. A sportvezető beszélt arról is, hogy a MOB figyelemmel kíséri az egyetemista-főiskolás sport eredményességét és a 24 tagos SportPont - Sportiroda Hálózat működését is. Elmondta, a MOB és a MEFS vezetői között rendszeresek a szakmai konzultációk.

Fábián László hangsúlyozta, a MOB prioritással tekint arra, hogy növekedjen az értelmiségi sportolók száma, legyen a felsőoktatási intézményekben élénk sportélet, ez alakuljon szokásrendszerré, valamint növekedjen a regisztrált szabadidős-sportolók száma.

Üdvözölte a Tüskecsarnok közelgő megnyitását, ami egyetemi kampuszok közrefogásában válhat a felsőoktatási sport egyik fellegvárává. Az olimpiai bajnok öttusázó az eredményes együttműködéshez szükséges közös gondolkodásra kérte fel a jelenlévőket, partneri együttműködést kínálva és kérve.

Czene Attila, a MOB alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) elnöke kifejtette, a sportiroda-fejlesztési program meghatározó lépés egy fontos szolgáltatási platform kialakításában. „A felsőoktatási intézményi sportirodák tevékenységi körének kézenfekvő bővítési iránya a szabadidősport szolgáltatási rendszer helyi szervezőivel való együttműködés kialakítása, amelynek feltételeit az MSZSZ a maga szolgáltatásfejlesztési programjában rövidtávon kívánja megteremteni” – közölte a sportvezető.

Atlanta olimpiai bajnoka előadásában kitért arra is, érdemes a már kialakított területi ellátásra is képes sportirodai kapacitásokhoz igazítani a szabadidősport fejlesztési tevékenységét. Czene Attila megjegyezte: „a MEFS és az MSZSZ közötti együttműködés nagyon fontos eleme a tényadatokra épülő információk – lehetőleg elektronikus rendszerben történő – folyamatos cseréje, megosztása, amely a szolgáltatásfejlesztés és szolgáltatásnyújtás hatékonyságának semmivel nem helyettesíthető alapja”.

A rendezvényen felszólalt Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára, dr. Hafiek Andrea, az EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának politikai főtanácsadója, dr. Székely Mózes, a Felsőoktatási Tervezési Testület elnöke, a képzést szervezők szakmai együttműködő partnere, a MEFS főtitkára, Kiss Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének alelnöke, dr. Andor György, a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem általános rektorhelyettese, dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke, dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, dr. Gál András Levente, a Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet Alapítvány kuratóriumi elnöke, Juhász I. Márton MEFS-MRGSz rögbi referens, Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Szövetség alelnöke, Kovács Szilveszter, a Magyar Labdarúgó Szövetség projektvezetője, Lázár János, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke, Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára, Merész András, a Magyar Vízilabda Szövetség szövetségi kapitány, dr. Molnár László, a Magyar Diáksport Szövetség szakmai igazgatója, Polgár Pál, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára, Scultéty Márton, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség egyetemi sport koordinátora, Szalma László, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, Teiszler Ferenc, a Magyar Evezős Szövetség mb. főtitkára és Telegdy Attila, a Magyar Korcsolya Szövetség szövetségi kapitánya.

(MOB-MEFS, fotó: MOB/Szalmás Péter)