203 nap
1092 nap
Hírek
Mező-nap és egyesület újraindítás Pölöskefőn

2018. 03. 22., 08:23

Mező-nap és egyesület újraindítás Pölöskefőn

A tavaly, tragikus körülmények közt, váratlanul elhunyt, Zala megye-szerte ismert nagykanizsai Kis János olimpiakutató emlékére rendezték meg Pölöskefőn, a hagyományos Mező Ferenc-emléknapot. Koszorúzással és sporttörténeti konferenciával emlékeztek.
Ma lenne 75 éves Gyulai István olimpikon, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség korábbi főtitkára

2018. 03. 21., 16:40

Ma lenne 75 éves Gyulai István olimpikon, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség korábbi főtitkára

Gyulai István 1943-ban született Budapesten. Atlétaként kezdte pályafutását, először a Budapest Honvéd, majd a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) színeiben. Rövidtávfutóként 28-szor nyert magyar bajnoki címet, emellett 1961-69 között a magyar válogatott tagja volt. Két Universiadén képviselte hazánkat, először 1963-ban Brazíliában, ahol aranyérmes lett a 4x100-as váltó tagjaként, majd 1965-ben hazai pályán, ahol ezüstérmet nyert ugyan ebben a versenyszámban. 1964-ben a 400 méteres síkfutásban részt vett a tokiói olimpián.
Julio Maglione: A magyarok jó úton járnak

2018. 03. 21., 14:01

A májusi közgyűlés összehívásáról is döntött a MOB elnöksége

Kulcsár Krisztián vezetésével ülést tartott szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A grémium többek közt elfogadta a phjongcshangi téli olimpia magyar vonatkozású beszámolóját és döntött a MOB közgyűlésének összehívásáról, annak időpontjáról is.
75 esztendős Dunai Antal, olimpiai bajnok labdarúgó

2018. 03. 21., 13:28

75 esztendős Dunai Antal, olimpiai bajnok labdarúgó


Új kiemelt partnere van a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak

2018. 03. 21., 08:26

Téli olimpia 2026: Milánót is érdekli a rendezés


Meghívó az Olimpiai Bajnokok Klubja közgyűlésére

2018. 03. 20., 18:07

Meghívó az Olimpiai Bajnokok Klubja közgyűlésére


2018. 03. 20., 17:28

Riói olimpikon vívóink hazai közönség előtt lépnek pástra


Bánhidi Ákos értékelte a vb-szereplést

2018. 03. 20., 17:04

Bánhidi Ákos értékelte a vb-szereplést


2018. 03. 20., 16:56

Csütörtökön a milánói közönséget szeretné elvarázsolni Tóth Ivett a rövidprogramjával


2018. 03. 20., 14:11

Hecker Balázs vezetheti olimpiára a karatésokat

Előző
1 ... 343 344
345
346 347 ... 2537
Következő
Kapcsolat Partnereink