Kétnapos kosárünnep a Városligetben

Kétnapos kosárünnep a Városligetben

2013. 09. 17.
Megosztás

Rendhagyó módon két nap alatt rendezik meg jövő pénteken és szombaton a magyar kosárlabdázás ünnepét a városligeti Műjégpályán; a program keretében kerül sor a 21. streetball-gálára, a 3x3 Euro Tour-döntőre és egy szakmai konferenciára is.

Kucsera József főszervező elmondta, az európai szövetség (FIBA Europe) Budapestnek adta a 3x3-as bajnokság fináléjának rendezési jogát, így tíz ország legjobbjai lépnek a nyolc műanyag borítású pályára, melyeket a FIBA Europe két kamionnal hoz Magyarországra. Tavaly az egész streetball-idényben közel ezer csapat szerepelt, és 30 ezren látták a mérkőzéseket.

"A kosárünnep során köszöntjük az 1983-ban idehaza Eb-bronzérmes válogatott és a Ronchetti Kupa-győztes BSE tagjait is, továbbá beiktatjuk a sportág halhatatlanjai közé a másfél hete a győri csapat buszbalesetében elhunyt Fűzy Ákost és Tapodi Pétert" - jelentette be Szalay Ferenc, a szövetség elnöke, hozzátéve: a társaságiadó-kedvezménynek (TAO) köszönhetően ezrekkel több gyermek kosárlabdázik, és minden megyében sikerült felállítani saját kosárszövetséget.

A nemzetközi hírű szakemberek meghívásával sorra kerülő szakmai konferencia célja, hogy az egyesületek és akadémiák vezetői jobban megismerjék és elfogadják a 3x3-as játékot. Ez egy pénzdíjas streetball-versenyrendszer, amelyet az "össznépi változattól" eltérően hivatalos borításon, játékvezetővel és jegyzőkönyvvel vívnak. A FIBA Europe tervei szerint az egypalánkos játék a jövőben felkerülhet az olimpia műsorára is.

A városligeti gálán a hagyományoknak megfelelően bemutatót tartanak a kerekesszékes kosarasok és a speciális olimpikonok is, a zsákolóverseny győztese pedig két belépőt kap Isztambulba a török Fenerbahce és az NBA-s Oklahoma City Thunder felkészülési mérkőzésére.

(Forrás: mti)