Lehet még nevezni a 2014. évi Kihívás Napjára!

Kihívás Napja 2014 – Elkezdődött…

2014. 05. 21.
Megosztás

Szerdán rendezik a Kihívás Napját, az ország legnagyobb lakossági szabadidősportos megmozdulását. Az eseményt a Magyar Olimpiai Bizottság az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is több millió forinttal támogatja - erről a MOB Elnöksége hétfői ülésén döntött.

A Kihívás Napja évente mintegy 1 millió főt ösztönöz sportolásra. Idén a településeken kívül iskolák is nevezhettek, valamint a verseny hivatalos honlapján bárki csatlakozhat az össznépi sportoláshoz.

Az országos verseny koordinációját, irányítását a szabadidősport világszervezetétől, a The Association for International Sport for All-tól (TAFISA) kapta meg az MSZSZ. A programba az elmúlt évek során 1580 falut és várost - a magyar települések 50 %-át sikerült bevonni.

A szervezők tájékoztatása szerint (a nevezéseket nézve) ma, azaz május 21-én, közel kétszáz településen végeznek sporttevékenységet a Kihívás Napja keretében. 2014-ben először, hagyományteremtő céllal, az újságíróknak is külön versenyt írtak ki. Szintén újdonság az otthon végezhető Kihívás Napi program, itt a http://www.fitvideo.hu oldalra kattintva, egy rövid regisztráció után bárki fitneszórán vehet részt.

A Kihívás Napi verseny már éjfélkor kezdetét vette, és szerda este 21 óráig tart.
A Magyar Szabadidősport Szövetség ezután összesíti az adatokat és kiderül, hogy 2014-ben melyik település a legsportosabb Magyarországon.

(Magyar Szabadidősport Szövetség - MOB)