Sportnyelven szólva Kína formaidőzítése most jobban sikerült, mint a 2008-as nyári olimpiai játékok előtt. Pedig akkoriban még hol volt világjárvány… A világ legnépesebb országának 14 éve még azt kellett bizonyítania, hogy képes felnőni a feladathoz és szuperhatalomként csillogni-villogni a világ szeme előtt. Akkoriban előzte meg Németországot és lépett fel a glóbusz legnagyobb gazdaságú nemzeteinek dobogójára, de a bruttó hazai termék még elmaradt Japántól és egyharmada volt az Egyesült Államokénak. Az azóta eltelt időben Kína belehúzott: már háromszoros GDP-t termel, mint a japánok és kevéssel áll az USA mögött. Ha Xi Jinping elnök növekedést serkentő reformjaival tovább pörgeti a gazdaságot, illetve Joe Biden törvénykezési programja megbotlik, Kína akár kilenc év múlva a világ legerősebb gazdasági hatalmává válhat.

„Kína 2008-ban kétségbeesetten próbálta bebizonyítani a világnak, hogy egy ekkora rendezvénnyel is képes a globális porondon megállni a helyét. Most az az üzenet, hogy Kína nagyhatalommá vált, ezt vésse mindenki az eszébe” – vallja Xu Guoqi, a Hongkongi Egyetem történészprofesszora, aki szerint a nyugat akaratán kívül is növelte Kína önbizalmát. A 2008-as játékok záróceremóniája után csupán három hét telt el, és a Lehmann Brothers pénzügyi szolgáltató cég csődjével egy akkora gazdasági világválság ütött be, amely még a jelentős tartalékokkal bíró nemzeteket is megtépázta. Becslések szerint az országhatáron kívül 20 millió kínai munkavállaló veszítette el az állását, ennek nyomán a helyi kormány mélyen a zsebébe nyúlt és 4 billió jüanos (630 milliárd dollár, közel 200 billió Ft) mentőcsomagot vezetett be. Az akadályokban lehetőséget láttak, a megtorpanó nyugati rendszerekkel szemben pedig előnyt szereztek. A kínai hitelbankok hirtelen felfutásának is köszönhetően páratlan gazdasági emelkedés vette kezdetét.

Az elmúlt évtizedekben még a leggazdagabb országok számára is fejfájást okozott volna egy olimpia megrendezése, de a grandiózus nemzetközi versenyek iránti lelkesedés nem halványult el olyan országokban, mint Oroszország, Katar vagy Kína. Kritikus hangok szerint az úgynevezett sportwashinggal (magyarul talán úgy fordítható: sporttal történő tisztára mosás) igyekeznek ezen nemzetek rossz emberi jogi és külpolitikai megítélésükön javítani. Mikor a 2008-as játékok lebonyolításáért Peking legyőzte Isztambult, Oszakát, Párizst és Torontót, a Kommunista Párt igyekezett jó színben feltűnni: mindent megtett a szudáni konfliktus rendezéséért, a Dalai Láma küldötteit Pekingbe hívta tárgyalásokra, és feloldotta a hozzáférést a korábban cenzúrázott webhelyekhez, köztük a Human Rights Watch és az Amnesty International oldalaihoz. Ahogy a sikerekkel nőtt az önbizalom, egyre kevésbé szorultak rá a többi nemzet pozitív visszajelzéseire. 2008 óta Kína nem csak egy gazdasági válságot vészelt át, hanem úgy tűnik, egy többhullámos koronavírus-járvány kezelésében is nagyot alkot, további jelentős előnyt szerezve a versenytársakhoz képest. Nem véletlenül mondják, ez a Kína már nyomaiban sem hasonlít a 2008-ashoz.

Ugyan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a nyári olimpia odaítélésekor azt mondta, emberi jogi téren Kína hamar felzárkózhat a nyugati demokráciákhoz, mind a nyári, mind most, a téli olimpia előtt aggályoktól volt hangos a sajtó. A hidegháborús időkkel ellentétben – szerencsére – nem történtek visszalépések, csupán néhány nemzet, köztük az Amerikai Egyesült Államok hirdetett diplomáciai bojkottot a muszlim kisebbség, az ujgurok helyzete miatt. Hozzá kell tenni, ezeket a diplomáciai villongásokat nem az olimpia sodorta felszínre, hanem évtizedes érdekellentétek vezettek szimbolikus akciókhoz. Amíg az egyik oldalon az Egyesült Államok módszeres népirtást kiált, a kerítés túloldaláról Kína azt mondja, Amerika csak világgazdasági vezető státuszát félti.

Susan Brownell, a Missouri Egyetem antropológus professzora szerint hiba, ha emberi jogi aggályok miatt egyes országok nem rendezhetnek jelentős sporteseményeket, vagy épp bojkott miatt többek visszalépnek a részvételtől. A Pekingi játékok című könyv szerzője úgy véli, az emberek nem annyira naivak, hogy azt gondolnák, egy sportrendezvény önmagában legitimálhatja a párt uralmát. Hozzáteszi, ha nem Pekingben, hanem például Oslóban rendeznék a téli ötkarikás játékokat, a világ egyáltalán nem foglalkozna azzal, ami Kínában történik. Ezzel nem értene egyet a világhírű disszidens képzőművész, Ai Weiwei, aki segített a Madárfészek, vagyis a pekingi olimpiai stadion megtervezésében. Ai azt mondja, a 2012-ben hatalomra jutott új pártvezetés eltávolodott a demokráciától és keményebb lett az élet a fővárosban.

Kína a nemzetközi ostorcsapások elől már nem bújik el, hanem gyakran keményen visszaszól a bírálóknak. Az ország diplomatái minden vitában ringbe szállnak, és büszkén hirdetik: „nálunk is demokrácia van, csakúgy, mint nálatok. Itt meritokrácia működik, mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Inkább azt nézzük meg, ki hogy teljesít gazdasági téren. Ott dőljön el, ki a jobb.” És ezt a versenyt nincs ország, amely jelenleg állná Kínával szemben. Csak néhány példa: 2021-es pandémia-évben nyolc százalékos növekedést produkált, csupán négy nemzet, Chile, India és Törökország előzte meg. A nyári olimpia előtt a fővárosnak csak négy metróvonala volt, mostanra 27, összesen 459 állomással. Akkoriban még az okostelefon luxuscikknek számított, mostanra anélkül az ember úgy veszne el a városban, mint egy dzsungelben, a legfontosabb eszközzé vált a lakók és turisták kezében.

Nos, turisták özönétől ezúttal nem kell tartani, mert a sportrendezvényeket zárt kapuk mögött rendezik. Míg 2008-ban Peking megmutathatta a világban, milyen a lüktető nagyvárosi élet, addig most a covid miatt a zéró-tolerancia elve van érvényben, vagyis olyan szigorú korlátozásokat alkalmaz a vírus visszaszorítására, mint lezárások, tömeges tesztelés, a lakosság mozgásának nyomon követése és hosszú, kötelező karanténok. Ám Kína már túl van a kvázi főpróbán, 2008-ban megmutatta, hogy tud legalább olyat, mint a kritikus nyugat. Azért akadhat két kihívás Peking előtt: a covid még egy egészségbiztonsági protokollok betartatásában élen járó országgal is kibabrálhat; míg a politika könnyen megfertőzheti a sportélményt, ha Kínával szembeni narratíváját a játékok alatt is napirenden tartja. Egy biztos, Kína semmit sem bíz a véletlenre, 38.5 milliárd dollárt szánt a téli ötkarikás eseményre, amely az eredetileg tervezett összegnél tízszer nagyobb. Az ázsiai nagyhatalomnak már nem azt kell a világba üvöltenie, hogy „megérkeztünk!”, hanem beéri annyival, hogy „lám-lám, ebben is jók vagyunk, és meglátjátok, hamarosan mindenben mi leszünk a legjobbak.”

(Nyitókép: a Madárfészek, Peking, Kína, 2021.12.12., Anthony Edgar, flickr.com. Források: scmp.com, thediplomat.com, apnews.com, statista.com.)