Komédiába illő jelenetek a célba érkezés után.

Komédiába illő jelenetek a célba érkezés után.

2014. 04. 08.
Megosztás

Egy héttel a 15 kilométeres cancúni Grand Prix-viadal után ismét a mexikói városban versenyzett Olasz Anna, ezúttal tíz kilométeren. A magyar lány néhány órán keresztül úgy tudta, az ötödik helyen végzett (2:12:44), ám aztán megváltoztatták az eredményeket, őt a nyolcadik helyre sorolták.

A helyszínen tartózkodó Gellért Gábor tájékoztatása szerint a szegediek versenyzője 34 úszó közül végzett a 8. helyen. Igaz az első hivatalos eredményhirdetésen még 5. volt.
A zászlók beszedése után 3(!!!) alkalommal változtattak a sorrenden. Nyolcan szinte egyszerre értek célba, így valóban nehéz volt megállapítani a végeredményt. A szegediek mestere szerint a bírók finoman szólva sem álltak a helyzet magaslatán.

Sajnos óvni nem volt értelme, így maradjuk a tényeknél, Anna 8. lett és ha csak az európaiakat nézzük, akkor 5, megelőzve több amerikai csapattársát.

A másik magyar induló Novoszáth Melinda a 23. helyen végzett. A versenyt szélsőséges körülmények óriási hullámok, és rendkívül erős mezőny jellemezte. Az olasz, német, brazil és amerikai csapatnak élet-halál harc hiszen a futam válogató volt az EB-re illetve a pánamerikai játékokra. A világ élmezőnyéből mindenki részt vett az eseményen.

Győzött az olasz Martina Grimaldi (25, 2:12:37), míg élete első nyílt vízi versenyén Novoszáth Melinda (15) 23. lett (2:22:34).

* * *

Öt éremmel zárták a magyar úszók a grazi nemzetközi versenyt. Jakabos Zsuzsanna (25) 1500 gyorson a második (17:35.84), 100 gyorson harmadik (57.47) lett, Takács Krisztián (28) 100 gyorson ezüstöt (50.62), 50 pillangón bronzot (24.73) szerzett, míg a 15 éves Szokol Szonja 50 pillangón a harmadik helyen végzett (27.72).

(Forrás: musz.hu / NSO)