Lausanne 2020: „El akarjuk kápráztatni a sportolókat és a nézőket egyaránt!”

Lausanne 2020: „El akarjuk kápráztatni a sportolókat és a nézőket egyaránt!”

2018. 03. 08.
Megosztás


Még szűk 2 év hátra van a 2020. január 10-19. között megrendezendő lausanne-i ifjúsági téli olimpiáig, de a svájci rendezők már most azon dolgoznak, hogy mind a sportolók, mind a nézők minden igényt kielégítő fogadtatásban vehessenek részt. A napokban Patrick Baumann, a lausanne-i téli olimpia szervezőbizottságának elnöke adott interjút a NOB hivatalos honlapjának.

- Kevesebb, mint 700 nappal a lausanne-i ifjúsági téli olimpia kezdete előtt, mit üzennél azoknak a fiatal sportolóknak, akik az olimpiai indulásban reménykednek?
- Azt, hogy eddzenek keményen, majd jöjjenek és élvezzenek mindent, amit Svájc adhat. A sajtokat, a finom csokoládékat, és a gyönyörű Alpok vonulatait. Nekünk vannak a legszebb hegyeink Európában, szóval biztos vagyok benne, hogy minden sportoló nagyszerűen fogja magát érezni.

- És mit tanácsolnál azoknak a svájci fiataloknak, akik részt szeretnének venni valamilyen módon az olimpiai nyüzsgésben?
- Nagyon sok különböző lehetőség áll a fiatalok rendelkezésére az olimpia alatt, hiszen egyrészt nagyon sok lesz a kísérőrendezvény, mint például zenei események, de van lehetőség kabalaállatként segíteni, vagy promóciós feladatokban is részt venni. Aki igazán elhivatott, az a szervezőbizottság munkáját is segítheti. Próbáljuk megadni a diákoknak a páratlan lehetőséget, hogy aktívan részt vegyenek a játékok szervezésében, hiszen ez egy olyan tapasztalat, ami örök élmény és jól mutat minden önéletrajzban. Reméljük, hogy mindenki, aki részt vesz a rendezvényen valamilyen formában, úgy gondol majd vissza erre az olimpiára, hogy ez egy nagyon jó lehetőség és befektetés volt, mind a sportoló, mind a szervezési munkálatokban részt vevő fiatalok számára.

- Több mint 220 olyan sportoló szerepelt Phjongcshangban, aki korábban ifjúsági téli olimpián is részt vett. Mit gondolsz, mit jelent ez az ifjúsági téli olimpia számára?
- Az ifjúsági téli olimpia nagyszerű lehetőséget nyújt a fiatal sportolók számára, és sok esetben ugródeszkaként funkcionál egy nagyszerű sportkarrier beindításában, ahogy Phjongcshangban is láthattuk. Amikor látod ezeket a sportolókat aranyérmeket nyerni, bebizonyosodik, hogy miért is hasznos az ifjúsági téli olimpia az olimpiai mozgalom számára. Minél több fiatal érdeklődik, annál fiatalabb lesz a közönség és a sportolók is jobbak lesznek. Ez nem feltétlenül a téli olimpiai játékok elsődleges célja, ez csak amolyan hab a tortán.

- Mik azok az újítások, amikkel találkozhatnak a sportolók és a sportszeretők Lausanne-ban?
- A sportolók két hullámban fognak érkezni, így nagyobb lehetőségünk lesz mindenki igényeit a legteljesebb módon kielégíteni. Megújítjuk a Learn & Share mozgalmat, és a programok nagy részét átrakjuk a versenyhelyszínekre az olimpiai falu helyett. Lesznek új sportjaink is, mint a túrasízés, és nagy hangsúlyt fektetünk a nemek közötti egyenlőségre. Emellett pár sportot be szeretnénk mutatni Lausanne belvárosában, hogy közelebb hozzuk őket a sportrajongók számára.

- Mit szeretnél, hogyan gondoljanak vissza a sportolók és a rajongók a Lausanne-i ifjúsági téli olimpiára?
- Azok számára, akik részt vesznek a rendezvényen, illetve a helyszínen tekintik meg a versenyeket, egy felejthetetlen élményt szeretnénk biztosítani. Remélem, úgy fognak hazamenni a játékokról, hogy azt mondják: „Ez egy nagyon menő olimpia volt. Új barátokat szereztünk és megismertük Svájcot”. Szeretnénk nekik ezt az érzést megadni. Ha ez sikerül, és az összes újításunk beválik, illetve tudunk egy kis új ízt adni az olimpiai mozgalomnak, akkor büszkék lehetünk magunkra. Azt mondhatjuk, hogy segítettünk az ifjúsági téli olimpiát egy új szintre emelni.

(olympic.org, fotó: NOB/Greg Martin)