Lehet még nevezni a 2014. évi Kihívás Napjára!

Lehet még nevezni a 2014. évi Kihívás Napjára!

2014. 04. 22.
Megosztás

Lehet még nevezni az eredetileg „Challenge Day” néven ismertté vált játékba, amelyben a világon, idén – hazánkkal együtt – legalább 50 ország városai, falvai vesznek majd részt.

A Kihívás Napja célja, hogy felhívja az ország polgárainak és önkormányzatainak figyelmét a testmozgás fontosságára. Az eseménnyel a Magyar Szabadidősport Szövetség mozgósítani szeretné az ország lakosait a testmozgásra. „Bízunk abban, hogy a játékos és vidám nap kedvet teremt a mozgásgazdag életmód kialakításához, a későbbi rendszeres űzött sportoláshoz” – áll a szövetség közleményében.

A korábbi évek során már 1593 magyar település részt vett ebben a játékban. Az ott élő több mint hatmillió ember ezt a napot mindig közös sportolással, vidám játékkal, együtt töltötte el.

A programban résztvevő településeket és a lakosait, valamint az iskolákat is értékes díjakkal jutalmazza az MSZSZ.

„Az idei versenykiírásokat és nevezési lapokat elektronikus úton megküldtük Magyarország valamennyi polgármesterének, és a Tanintézmények Tankerületi vezetőinek, valamint a már korábban velünk játszott települések szervezőinek” – tájékoztat a Magyar Szabadidősport Szövetség.

Esemény időpontja: 2014. május 21.

Nevezési határidő: 2014. április 25.

A nevezéshez szükséges dokumentumok letölthetőek a www.kihivasnapja.hu oldalról.