Mindennapos testnevelés a gyakorlatban

„Minél több ember mozogjon Európában!”

2014. 09. 10.
Megosztás

Immár harmadik alkalommal rendezik meg az Európa-szerte egyre népszerűbb, testmozgást támogató eseménysorozatot, a Magyar Olimpiai Bizottság által is támogatott MOVE Weeket, ebben az évben 2014. szeptember 29. és október 5. között. Az Európai Unió által támogatott projekt célja, hogy 2014-ben 1 millió európai állampolgár mozogjon a MOVE Week sportrendezvényein. Számos sportszervezet, egyetem, iskola és lelkes önkéntesek segítségével az események ingyenes sportolási lehetőséget biztosítanak az érdeklődők számára.

Az egészségfejlesztő testmozgás népszerűsítése az Európai Unió fontos prioritása, amely a szabadidősport területén valósulhat meg. A mozgás és a MOVE Week népszerűsítésében a Magyar Szabadidősport Szövetség elsődleges szerepet vállalt a kezdeményezés gazdája, a Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (ISCA) hazai partnereként.

A szövetség elnöke, Czene Attila szerint:

„Nagyon fontosak az ilyen jellegű kezdeményezések. A Magyar Szabadidősport Szövetség örömmel támogatja a MOVE Weeket 2014-ben is. Az idei Kihívás Napja remekül sikerült, amely során százezreket mozgattunk meg az országban. A MOVE Week célkitűzése nagyon hasonló: minél több ember mozogjon Európában a saját örömére és egészségére.”

A hét egyik kiemelt eseménye lesz a Szövetség által rendszeresen megrendezett Szépkorúak Testébresztő Fesztiválja, amely idén 2014. október 1-jén, Cegléden várja a résztvevőket. További részletek itt olvashatóak az eseményről.

A MOVE Week népszerűsítésében együttműködő partner a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség, a Magyar Diáksport Szövetség és a Testnevelési Egyetem, amely szervezetek számos sportolási lehetőséget nyújtó esemény megrendezésével járulnak hozzá a szabadidősport népszerűsítéséhez és ezáltal a MOVE Week eredményességéhez.

Az esemény fővédnöke Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár.

A felhívás szövege ide kattintva olvasható.

A MOVE Weekről és annak programjairól bővebben:
http://hungary.moveweek.eu/;
https://www.facebook.com/NowWeMove