Több mint 4100 nő élvezte a Liget köreit

Mobilitás 2014-ben is – januárban indul az Erasmus +

2014. 01. 22.
Megosztás

Többéves előkészítő munka után, 2014. január 1-jén indul útjára az Európai Unió oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja, az Erasmus+, amely 2020-ig 14,7 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodhat. A program révén több mint 4 millió pályázó juthat külföldi tanulmányokat, képzést, munkavállalást vagy önkéntes munkát segítő támogatáshoz.

Az Erasmus+ három fő célkitűzést szolgál: egyének külföldi tanulási lehetőségeit támogatja az EU-n belül és kívül; az oktatási intézmények, ifjúsági szervezetek, vállalkozások, helyi és regionális hatóságok és civil szervezetek közötti partnerségekhez, valamint az oktatás és szakképzés korszerűsítését szolgáló reformokhoz nyújt támogatást. A sport területén a cél a sport európai dimenziójának előmozdítása, elsősorban a közösségi, szervezett sporttevékenységek támogatásán keresztül.
Az Erasmus+ most első alkalommal különít el forrásokat a sport támogatására szervezett program keretében.

Az Unió több, mint 16,5 millió euróval járul hozzá a sport összeurópai erősítéséhez, segítve az olyan határokon átnyúló veszélyek leküzdését, mint az eredmények manipulálása vagy a dopping. Támogatni kíván továbbá olyan, országokon átnyúló projekteket is, amelyek a közösségi, szervezett sportélet terén hozzájárulnak a sportvezetés hatékonyságához, segítik a társadalmi beilleszkedést, a sportolói kettős karriert és a testmozgás valamint az önkéntes tevékenységek széles körű népszerűsítését. A jövő évi pályázatokat 2014 tavaszáig kell eljuttatni Brüsszelbe.

Az Európai Unió ifjúsági mobilitási programja, az Erasmus+ részeként tovább futó Fiatalok Lendületben Program 2013-ban több mint 152 millió eurót fordított a fiatalok, valamint az ifjúsági területen aktív szakemberek és civil szervezetek projektjeinek támogatására. 2014-ben az új programban közel 158 millió euró jut ifjúsági célokra, amiből a magyarországi decentralizált elosztású keret meghaladja a 4 millió eurót.

A Fiatalok Lendületben Programiroda és a Tempus Közalapítvány 2014 tavaszán tartja programnyitó konferenciáját. A pályázati lehetőségekről az NCSSZI / Fiatalok Lendületben Programiroda, mint az ifjúsági és sport területért felelős Nemzeti Iroda fog rendszeres tájékoztatást nyújtani. Emellett az Európai Bizottság február 4-én Brüsszelben tájékoztató napot szervez a sport, mint új terület bemutatására.

Az Erasmus + pályázati felhívása és útmutatója ezen az oldalon tekinthető meg.

(Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság / Fiatalok Lendületben Programiroda)