Nagy csaták, megismételt döntő a nankingi kvótákért Sukorón (videóval)

Nagy csaták, megismételt döntő a nankingi kvótákért Sukorón (videóval)

2014. 06. 12.
Megosztás

Szerdán Sukorón a VVSI vízitelepén 22-22 kajakos fiú és lány, továbbá 16 kenus gyűlt össze, hogy páros csatákat vívjanak a nankingi ifjúsági olimpiai részvételért.

Az 1997-98-as születésű fiatalok nem a megszokott 500m-es egyenes szakaszon, hanem párokba állítva, egy nyolcas pályát kellett, hogy teljesítsenek egymással szemben rajtolva. A négy forduló végén a döntő győztesei szerezték meg az olimpiai indulás jogát.

A nap folyamán hatalmas csatározások, végsőkig kiélezett küzdelmek jellemezték az egyes futamokat.

A fiú kenu egyes fináléban a paksi Koleszár Zoltán és az UTE színeiben versenyző Kosznovszki Gergely csapott össze. Az első körben a paksi fiú egy hajóhossznyi előnyre tett szert, amelyet vetélytársa a célig ledolgozott. A célba szinte egyszerre értek be, s az UTE fiatal kenusa még lökött egyet a hajóján, közben a vízbe esett. A videófelvétel alapján sem lehetett eldönteni, melyikük is a győztes. Az igazságos zsűri ítélete az lett, hogy az utolsó finálé után a két fiú ismét összeméri tudását.

A fiú kajak döntőben két kis egyesület képviselője küzdött a nankingi kvótáért. Mozgi Milán (Tokaj VSC) és Kuli István (Szarvas) fél távnál még szinte egyszerre érte el a jelzőbólyát, de a végére a tokaji fiú örülhetett a győzelmének.

A kajakos lányok fináléjában ismét egy UTE-sportoló, Piller Szabina küzdött meg a győzelemért a Graboplast Győr kiválóságával, Homonnai Lucával. Utóbbi a táv egészében duzzadó erővel, nagy csapásszámmal haladt a cél felé, s fölényesen nyerte a futamot.

A kenusok dobogósai (balról) Kosznovszki Gergely, Koleszár Zoltán és Nagymihály Levente

A kenusok megismételt fináléja ismét negy csatát igért, féltávig nem is lehetett eldönteni ki is lehet majd a győztes. Koleszár Zoltán az Atomerőmű versenyzője jobban bírta a hajrát, s így ő utazhat Kínába az olimpiára.

Az érmeseknek és a helyezetteknek Tóth József, a MOB utánpótlásosztályának vezetője adta át az érmeket. A versenyen jelen volt Makofka Réka, a MOB Héraklész programjának munkatársa, továbbá dr. Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára, Csabai Edvin szakmai igazgató, Hüttner Csaba utánpótlás szövetségi kapitány, Weisz Róbert szövetségi vezetőedző és Angyal Zoltán, korábbi felnőtt szövetségi kapitány.

„Lelkileg nem lehet könnyű ilyen helyzetből felállni, ez ezúttal Koleszár Zoltánnak sikerült jobban, így ő utazhat majd az ifjúsági olimpiára" – mondta Hüttner Csaba ifjúsági vezetőedző, aki a három versenyző további programjával kapcsolatban is nyilatkozott.
"Számukra természetesen kiemelt lesz a felkészülés a nankingi viadalra, Mozgi Milánt, aki csak erre a szerdai versenyre készült, és ezért kihagyta az első Európa- és világbajnoki válogatót, mindenképpen meghívom a felkészülési táborokba. Homonnai Luca már az ifjúsági Európa-bajnokságra utazó csapat tagja, és természetesen rajthoz áll a világbajnoki indulás jogáért is, míg Koleszár Zoltán ezen a hétvégén a maratoni Európa-bajnokságon indul.”

Hüttner Csaba az alábbi videóban értékelte a szerdai versenyt:


A részletes eremények itt megtalálhatók

(MOB-bl, fotók: Kovács Anikó)