Cselgáncs Mesterek Kupája

Öt magyar judós áll kvótás helyen az olimpiai kvalifikációs rangsorban

2023. 08. 07.
Megosztás

A budapesti World Judo Masters versenyen Pupp Réka ötödik helyezése jelentette a legjobb magyar eredményt. Hat érmet nyert a kötöttfogású birkózó-válogatott Szerbiában.

Judo. Péntektől vasárnapig rendezték meg a Papp László Arénában a World Judo Masters versenyt, tizennégy súlycsoportban öt kontinens ötvenkilenc országának négyszáztizenkilenc sportolójának részvételével. Ez a verseny igen fontos állomása volt az olimpiai kvalifikációs pontszerző sorozatnak, hiszen a világbajnokság után itt lehetett a legtöbb pontot begyűjteni.

A magyar indulók közül a legtovább Pupp Réka jutott, aki az 52 kg-os kategóriában a bronzmérkőzésig menetelt. Ott ugyan a súlycsoport ranglistájának 6. helyezettjétől, az izraeli Promotól vereséget szenvedett, de a begyűjtött 648 ponttal megerősítette 5. helyét a kvalifikációs ranglistán.

Veg2023masters2
judoinfo.hu

Vég Zsombor (100 kg) súlycsoportjának a C csoportág elődöntőig jutott, de ott a szerb Dosen jobbnak bizonyult, így a vigaszágon folytathatta, ahol az Európa-bajnok holland Korrel búcsúztatta. A hetedik helyért járó 468 olimpiai kvalifikációs pont az új rangsorban a 12. helyig repítette, és már párizsi kvótát érő pozícióban várhatja a folytatást.

Ungvaria2023masters1
judoinfo.hu

A háromszoros Európa-bajnoki érmes Ungvári Attila sorsolása nem volt kifejezetten kedvező, de a németek csapatban tokiói bronzérmes versenyzője, Dominic Ressel ellen a hosszabbításban vazarival megszerezte a győzelmet. A második fordulóban a japánok tokiói Grand Slam-győztese, Kohara Kenya következett, aki egy apró hibát kihasználva kivívta a továbbjutást. Ungvárinak a legjobb tizenhat közötti összecsapás 288 pontot hozott, ezzel megerősítette pozícióját a 2024-es párizsi olimpia leendő kvótásai között.

Tóth Krisztián (90 kg) első találkozóján a végül a bronzéremig menetelő francia Alexis Mathieu ellen vereséggel ért véget. „Krisztiánnak még legalább három érem kell, hogy biztosan ott legyen Párizsban, ezért több versenyre kell utaznunk" – állapította meg edzője, Pánczél Gábor.

A 73 kilogrammos Szegedi Dániel és Szabó Áron is behúzott egy-egy győzelmet magasabban jegyzett ellenfelével szemben. Mindkét magyar fiatal pályafutásának első győzelmét aratta a sportág legmagasabb szintjén, a IJF World Judo Tour nevű sorozatban. A folytatásban mindketten éremesélyes judóssal csaptak össze, s a tadzsik Hodzsazoda, illetve az üzbég Juldosev ellen már nem sikerült fokozni a meglepetéseket.

A kétszeres olimpikon, Cirjenics Miklós (100 kg) egy korábban kubai színekben olimpiai ezüstérmes, világbajnokot Asley Gonzalez győzte le az első fordulóban, de utána nem bírt az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok izraeli Peter Paltchik-kal hosszabbításos csatában.

Gercsák Szabina (70 kg) az erős mezőnyben egy győzelmet gyűjtött be, így egy kis lépéssel közelebb került a párizsi olimpiai részvételhez.

A verseny nagy hiányzója volt a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Özbas Szofi (63 kg). „Nem sikerült jól Szofi fogyasztása, és a sérülésveszély elkerülése érdekében a szakmai vezetés úgy döntött, nem kockáztatja a szerepeltetését” – árulta el Braun Ákos női szövetségi kapitány.

Az olimpiai kvalifikációs pontok gyűjtése két hét múlva a zágrábi GP-versenyen folytatódik magyar indulókkal.

Az egyes súlycsoportokban a magyar judósok helyezése az olimpiai kvalifikációs ranglistán a budapesti viadal után (minden súlycsoportban 17-en direkt kvalifikálnak, de nemzetenként csak egy sportoló; a kvalifikációs pontok gyűjtése 2024. június 23-án záródik):

férfiak:
81 kg: 8. Ungvári Attila 2142 pont
90 kg: 10. Tóth Krisztián 1835 pont
100 kg: 12. Vég Zsombor 1493 pont

nők:
52 kg: 5. Pupp Réka 3308 pont
63 kg: 14. Özbas Szofi 1890 pont

Belgrádicsapat
MBSZ

Birkózás. Két arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyert a kötöttfogású birkózó-válogatott, ezzel a második legeredményesebb nemzetként végzett a 36. Ljubomir Ivanovic Gedza nemzetközi emlékversenyen a szerbiai Mladenovacban.

A csapat két Európa-bajnoka: a 72 kilós Fritsch Róbert és a 87 kilogrammos Takács István sem talált legyőzőre, előbbi ráadásul az iráni származású, világbajnok szerb Ali Arsalant múlta felül 3-2-re a döntőben. A 2019-es minszki Európa Játékokon ezüstérmes Torba Erik (60 kg) és a tavalyi budapesti Eb-n második Váncza István (67 kg) egyaránt a dobogó második fokára állhatott fel, míg a 82 kilós Dömök Péter és a 77 kilóban világranglista-vezető Lévai Zoltán bronzérmes lett. A vb- és Eb-ezüstérmes Lévai ismét összecsapott a világbajnok és olimpiai második Akzsol Mahmudovval, a szoros mérkőzést pedig a videóbíró döntötte el, és egy kétes szituációt követően – 2-1-es pontozással – a kirgiz versenyző kezét emelték a magasba.

Több klasszisunk, így a vb-3., a nemzetközi szövetség (UWW) által július legjobb birkózójának választott Losonczi Dávid, az Eb-3. Szilvássy Erik, a vb- és Eb-3. Lévai Tamás, valamint az Eb-3. Vitek Dárius kisebb sérülés, betegség miatt nem volt ott a szőnyegen.

A sportág világbajnokságát szeptember 16. és 24. között rendezik Belgrádban. Az egyes olimpiai súlycsoport első öt helyezettje szerez olimpiai kvótát nemzetének. A bronzmérkőzések vesztesei a napi versenyprogram végén megmérkőznek az olimpiai kvótáért.

Ecseki madarasz ej jpg
asztaliteniszezz.hu

Asztalitenisz. A hétvégén fejeződött be a WTT-sorozat limai versenye. A magyarok közül legmesszebbre az olimpiai kvótára hajtó Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros jutott. A magyarok a negyeddöntőben a román Ovidiu Ionescu, Szőcs Bernadette duótól szenvedtek 3-1 arányú vereséget. Ecseki férfi párosban állandó társa, Szudi Ádám távollétében a szintén kiváló páros játékos Lubomír Pistejjel állt össze. A magyar, szlovák egység az első kiemelt dél-koreai An Dzse Hjun, Lim Dzsong Hun párossal találkozott szintén a negyeddöntőben. A mérkőzés első két játszmáját magabiztosan nyerte az ázsiai duó, melyet a harmadik szettben alaposan megizzasztottak Ecsekiék, de a dél-koreaiak végül 14-12-es részsikerrel lezárták a meccset.

Férfi páros, negyeddöntő: An Dzse Hjun, Lim Dzsong Hun (dél-koreai, 1.) - Ecseki Nándor, Lubomir Pistej (magyar, szlovák) 3-0 (4, 8, 12).
Vegyes páros, negyeddöntő: George Ovidiu Ionescu, Szőcs Bernadette (román) - Ecseki Nándor, Madarász Dóra 3-1 (-6, 7, 8, 5).

Kosar est
hunbasket.hu

Kosárlabda. A magyar férfi válogatott a héten kétszer is összecsapott Észtországgal az olimpiai előselejtezőt megelőző felkészülés során. Az észtek az elmúlt években hasonló eredményeket értek el, mint mi, és egy kifejezetten tehetségesnek tűnő, európai top-ligákban edződő fiatal maggal rendelkeznek. Ezt igazolták a két találkozón, ahol kettős győzelmet arattak Kecskeméten.

Magyarország - Észtország 73-90 (14-26, 17-19, 21-20, 21-25).
Magyarország - Észtország 71-85 (17-23, 18-17, 21-25, 15-20).

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) kihirdette az augusztusi olimpiai előselejtezőtornák menetrendjét és lebonyolítását. A magyar férfi válogatott a B csoportban lép majd pályára Lengyelországgal, Bosznia-Hercegovinával és Portugáliával egy négyesben. A meccseket a lengyelországi Gliwicében játsszák. Számunkra még az A csoport érdekes, amelynek az észtországi Tallinn ad majd otthont, és ahol a házigazdán kívül Csehország, Izrael és Észak-Macedónia szerepel még. Mindenki egy-egy mérkőzést játszik a csoportellenfeleivel, tehát 3-3 találkozót vív minden gárda a csoportkörben. Az előbb említett két csoportnak, tehát az A-nak és a B-nek az első két-két helyezettje jut majd tovább a szintén Gliwicében rendezendő elődöntőkbe, az ottani két győztes pedig finálét vív egymással. Csak a döntőt megnyerő csapat jut tovább az olimpiai selejtezőbe.

A magyar csapat programja:
2023. augusztus 13., vasárnap: Lengyelország - Magyarország
2023. augusztus 14., hétfő: Magyarország - Portugália
2023. augusztus 16., szerda: Magyarország - Bosznia-Hercegovina

Továbbjutás esetén:
2023. augusztus 18., péntek, elődöntő
2023. augusztus 20., vasárnap, döntő

Goz2023universiade2
judoinfo.hu

Egyetemi Világjátékok. 17 olimpiai sportág a Wuchu sporttal kiegészülve szerepelt az első alkalommal megrendezett Egyetemi Világjátékokon, Csengtuban. Korábban ez a multisportesemény Universiade néven szerepelt az egyetemi sport palettáján. A kínai városban megrendezett multisporteseményen 113 nemzet 6500 egyetemi sportolója vett részt, köztük 119 magyar.

Sportolóink a keddi férfi vízilabdadöntő előtt, ahol a magyar és az olasz csapat küzd meg az aranyéremért, eddig 3 arany-, 7 ezüst és 6 bronzérmet gyűjtöttek be.

Az érmet szerzett sportágak:

Rg: 2 arany
Pigniczki Fanni – aki idén diplomázott a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem MsC ritmikus gimnasztika szakedzőként és tavaly szeptemberben kezdte el a harmadik diplomájának megszerzését a Károli Gáspár Református Egyetemen – az összetett aranyérem után egy fantasztikus labdagyakorlattal szintén aranyérmet szerzett.

Judo: 1 arany, 1 bronz
Gőz Roland (90 kg) a fináléban a dél-koreai Han Dzsu Jop elleni találkozón az első indításából vazarit szerzett, majd egy perccel később lekopírozta dobását, és ezzel megszerezte az aranyérmet. Gyertyás Róza (52 kg) a vigaszágon a bronzmérkőzésen az üzbég Dzsurajev ellen nyert, így felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Sportlövészet: 3 ezüst
Bajos Gitta (Edutus Egyetem), Dénes Eszter (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) és Lovász Dorina (Budapesti Gazdasági Egyetem) 10 m-es légpuska csapatban szerzett ezüstérmet. Fábián Sára (NKE) A 10m és 25 m pisztoly számban is ezüstérmet szerzett.

Vívás: 1 ezüst, 1 bronz
Férfi kard egyéniben Horváth Gergő (TF) ezüst-, a női párbajtőrcsapat bronzérmet szerzett. A csapat tagjai: Gnám Tamara (EDUTUS), Kardos Edina (TF), Muhari Eszter (ELTE) és Tóth Jázmin (BCE).

Úszás: 3 ezüst, 1 bronz
Sebestyén Dalma (Széchenyi István Egyetem) 200 méter vegyes és pillangó, Késely Ajna 400 m gyorson ezüstérmes, Szabó-Feltóthy Eszter (BME) 200 m háton bronzérmet szerzett.

Atlétika: 2 bronz
400 méter gáton Mátó Sára (PPKE) 56.58 mp-es eredménye és férfi magasugrásban Török Gergely (DE) 220 cm-es eredménye a dobogó harmadik fokára juttatta egyetemista sportolóinkat.

Evezés: 1 bronz
A férfi könnyűsúlyú kétpárevezősök versenyében a Furkó Kálmán (TF) - Szabó Bence (SZE) páros a harmadik helyen ért be a célba.

Paris 2024 olympics
Paris 2024/Twitter

Nyiltvízi úszás. Elmaradt a párizsi világkupa-tesztverseny. A hatalmas esőzés miatt jelentősen romlott a Szajna vízminősége, így a szombati női verseny után vasárnap a férfiak viadala is elmaradt. A nemzetközi szövetség közlése szerint a jövő évi olimpia tesztversenyének helyszínén a rossz időjárás miatt a víz szennyezettsége elérte azt a szintet, amiben már nem rendezhetnek versenyeket.

A francia fővárosban több magyar is indult volna a 10 kilométeres versenyen, a nőknél a fukuokai világbajnokságon a váltóval ezüstérmes Fábián Bettina és Olasz Anna, a férfiaknál pedig a csapat másik két tagja, Betlehem Dávid, illetve az egyéniben is második Rasovszky Kristóf volt a nevezettek között.

Pályakerékpár-vb Berlinben
MTI, MTI/EPA/Focke Strangmann

Kerékpár. Glasgowban rendezik az összevont sportági világbajnokságot, ahol az országúti, pálya, montain bike, a BMX és a terem szakág versenyeit egy városban bonyolítják le. Szalontay Sándor elveszítette brit riválisa elleni párharcát, így nem jutott be a pályakerékpárosok férfi sprintversenyének nyolcaddöntőjébe. A magyar sportoló a selejtezőben a 22. időt érte el, így a kieséses szakasz első körében a kvalifikációt a 11. helyen záró Joseph Trumannel kellett megmérkőznie a legjobb 16-ért.

(MOB-összeállítás; nyitókép: MTI/Illyés Tibor)