RTL 9749

Öttusa másfél órába sűrítve

2023. 03. 01.
Megosztás

A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör idei első sportága az öttusa volt. Meghívásukra február 28-án a jelenkori pentatlon legnagyobb reménysége, Gulyás Michelle és edzője, Tibolya Péter látogattak az Erzsébetligeti Színházba (a képen Hóbor Bélával, a kör elnökével). A két vendég friss élményekkel a tarsolyában érkezett: Michelle ugyanis alig egy héttel a kertvárosi rendezvény előtt megnyerte az év első jelentős öttusaversenyét, a fedettpályás nyílt magyar bajnokságot, amely egyben országos bajnokság is volt.

„Már régóta vártuk, hogy végre ismét élesben bizonyíthassuk, hogy hol is tartunk a felkészülésben – mondta az UTE kiváló sportolója, aki hozzátette, az ilyen rajtok a későbbiekben is erőt adhatnak neki."

Szükség is lesz majd az erőre, hisz idén, az olimpiai szereplés érdekében rendkívül fontos kvalifikáló versenyeket rendeznek majd, és Michellenek, valamint edzőinek eltökélt célja, hogy a 2024-es párizsi játékokon ismét megmutathassák majd tudásukat.

„Londonban nem úgy végeztem, ahogy szerettem volna, végül 'csak' 12. lettem, amely szereplés több okra is visszavezethető. De jövőre mindenképpen be szeretném majd bizonyítani, hogy ennél többre is képes vagyok."

A 2020-as tokiói olimpiára egy rendkívül huszáros hajrával sikerült kvalifikálnia magát az akkor még alig húsz esztendős sportolónak. Néhány hónapon belül sikerült megnyernie a szófiai világkupa-fordulót, majd harmadik lett a székesfehérvári világkupa-nagydöntőben, illetve a kairói világbajnokságon is a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Mindezt pedig Tibolya Péternek és szakmai csapatának köszönhette, akikkel csak 2020-ban kezdte meg a közös munkát.

„Ehhez az kell, hogy működjön a kémia az edző és a tanítványa között – mondta az UTE Öttusa Szakosztályának vezetője. – Szerencsére Michelle alkalmas arra, hogy a nagy eredmények elérése érdekében sokat dolgozzon, s mivel a tehetsége is megvan a sportághoz, a remélt eredmények nem is maradtak el."

Gulyás Michelle akaraterejét bizonyítja, hogy a kudarcot jelentő tokiói 12. helyezést követően szinte berobbant a nemzetközi élmezőnybe. A tavalyi esztendőben ugyanis sikert sikerre halmozott. Az alexandriai világbajnokságon egyéniben ezüst-, csapatban bronzérmes lett, az ankarai világkupadöntőben váltóban aranyérmet szerzett, egyéniben meg bronzérmes lett, míg az őszi székesfehérvári Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ezzel pedig a világranglistán az első helyre került, ennek következtében a nemzetközi és a hazai öttusaszövetség is őt választotta meg a 2022-es esztendő legjobbjának. Michelle a januári Év Sportolója választáson is a három jelölt között volt. A kiváló sportoló a február 28-i másfél órában nem titkolta, fekszik neki a 90 perces öttusa, részben ennek is köszönhető a kiegyensúlyozott teljesítménye.

A sikerek mellett persze „nehezebb” témák is szóba kerültek a februári rendezvényen. A vendégek többek között a magyar sikersportágnak számító öttusa lehetséges jövőjéről is szót ejtettek. Mint köztudott, a Nemzetközi Öttusa Szövetség a jövőbeli olimpiai szereplés reményében kivette a lovaglást az öt sportág közül, melyet majd 2024 után egy speciális akadályversennyel fognak helyettesíteni. A sportágat alapjaiban megváltoztató módosítást a tokiói lovasszám közben történtek indokolták. A japán szervezők által biztosított lovak között volt olyan, amellyel nem tudtak értékelhetően lovagolni a versenyzők. Tibolya Péter elmondta, Michelle párizsi szereplésének reményében még nem foglalkoznak az új számmal való ismerkedéssel.

„A 2024-es olimpián még a lovas öttusa fog szerepelni, Michellenek pedig ehhez kell alkalmazkodnia. Utána majd meglátjuk, mit hoz a jövő."

Ugyancsak nehéz téma volt a hazai öttusasporton belüli problémák boncolgatása. Ebbe nem is mentek bele a vendégek, mindössze annyit mondtak, az új női szövetségi kapitánytól egy menedzserszemléletet, illetve a klubokban folyó szakmai munka teljes körű támogatását várják.

Michelle az est folyamán többek között kitért a civil életére is. Idén fog ugyanis államvizsgázni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bűnüldözés szakán, és eltökélt szándéka, hogy diplomás rendőr legyen.

„Szeretném majd bizonyítani, hogy a civil életben is hasonló sikerekre vagyok képes, mint az öttusában" – vázolta fel egyenruhás terveit a világ legjobbjának megválasztott öttusázó.

A beszélgetés során a termet zsúfolásig megtöltő közönség többek között még azt is megtudhatta, honnan ered a kiváló sportoló különleges neve, és mekkora erő rejlik egy kopott piros színű Ferrari jelzéssel ellátott baseballsapkában, valamint egy megszürkült, többször foltozott realos vívózokniban.

Gulyás Michellenek és Tibolya Péternek köszönhetően február 28-án minden néző egy élménnyel lett gazdagabb, ám az a vastaps, melyet edző és tanítványa a közönségtől kapott, nekik is élményt, sőt annál is többet, erőt adott.

(MOA/Riersch Tamás; fotó: Róth Tamás)