Idén sem sikerült kvalifikálnia magát a jövő évi kontinenstornára (amelyet Szlovéniában rendeznek), de a bukás ezúttal a szokottnál is hevesebb indulatokat váltott ki. Kavarognak az érzelmek Rátgéber Lászlóban is, a szövetségi kapitány mégis úgy fogalmaz: azt remélte, a férfiválogatott jóval fontosabb ügy lesz.

– Szerda este érkeztek meg a bécsi repülőtérre Nicosiából, a sorozatot lezáró Eb-selejtezőről, éjszaka Szombathelyre buszoztak, s hajnalban ért haza Pécsre. Volt már ideje átgondolni a teljes sorozatot?

"Fáradt vagyok és csalódott. A csalódottságot néhány napja már szokom, nem kedden, Cipruson estünk ki... A rádöbbenés, hogy a célt nem sikerült teljesíteni, nem Nicosiában ért. De ami a lényeg: a kudarcért a felelősséget egy személyben vállalom! Akármilyen értelmes vitát hajlandó vagyok lefolytatni azokkal, akik látták a meccseinket, s akiknek logikus érveik vannak. A játékosokat azonban bírálat nem érheti, az ő vállukról minden felelősséget leveszek. A szakmai stáb tagjainak, Ernest Radjennek és Sabáli Balázsnak csak megköszönni tudom a remek munkát. Köszönetemet fejezem ki Sterbenz Tamásnak, az MKOSZ főtitkárának is."

– Mégis azt mondta, úgy hitte, hogy a férfiválogatott sokkal fontosabb ügy lesz. Hogyan értette?

"A magyar férfiválogatott nem lehet egy csapat a sok közül. Jobb feltételeket kell teremteni a felnőttcsapatnak. Mert így minden ciklus végén ugyanaz a nóta: a játékosok emberi tartását és a szakmai stáb hozzáértését kérdőjelezik meg. Igaz, ha nem tud valaki úszni, és adsz neki egymillió forintot, másnapra sem fog megtanulni – és sokan nem tudnak úszni. Nyilvánvaló, hogy a jobb feltételek sem hoznak azonnali változást, de amíg nem megfelelő az alap, a kiindulópont, addig nehéz szakmaiságról értekezni."

– Mit érzett a legégetőbb problémának?

"A csapatszerkezet szempontjából azt, hogy nem volt az ötös poszton egy tapasztalt, klasszikus centerünk, és hiányzott a szervező típusú irányító. A többi poszt hiányosságait megoldhatjuk így-úgy, de centerpozícióban a kilókat, centiket nem lehet helyettesíteni, szervező-irányító nélkül pedig nincs játék. Ha a lepattanóharcban nem teljesítünk katasztrofálisan a végjátékban elveszített meccseken... Ha a csigolyasérülése miatt a selejtezőket gyakorlatilag edzés nélkül megkezdő Trotter Obie úgy tudott volna végig játszani, mint az utóbbi két selejtezőn... Akkor másként festene a végeredmény. Borzasztó, hogy mennyire távol voltunk a kijutástól, és megdöbbentő, hogy valójában milyen apróságokon múlott."

– Lát pozitívumot is?

"A játékosokkal a selejtezők végeztével is egymás szemébe tudunk nézni, felkészülten érkeznek vissza a klubjaikba. Néhányan sokat fejlődtek. Például Szabó Miklós, akit utólag hívtam a keretbe, s a sorozat végére az első számú centerré vált. Hanga Ádám hét jó mérkőzést játszott, nem keresett kibúvót, pedig a talpában ciszta keletkezett, vagy a begyulladt bölcsességfoga miatt megtehette volna. Lóránt Péter több meccsen is huszonöt pont körül dobott – aligha volt ilyenre példa a pályafutásában –, vérbeli vezéregyéniséggé vált. Horváth Ákos Trotter formájával párhuzamosan javult. Vojvoda Dávid kimondottan jól szállt be több selejtezőn. Előttük a jövő. De valójában senki hozzáállására nem mondhatok egy rossz szót sem. A betegségek, sérülések nyomán állandóan változott a csapat, a szakmai stábnak folyamatosan alkalmazkodnia kellett. Hogy sokan lemondták a válogatottságot? Egye fene! Ha a maradék keretet ez a sok nyavalya nem hátráltatta volna..."

(Forrás: NSO)