Olasz Anna 5., Risztov Éva 9. lett 10 km-en

Risztov Éva álláshirdetése: „Pszichológust keresek olimpiai bajnok mellé”

2015. 04. 18.
Megosztás

A tavalyi „ezüstös” berlini Európa-bajnoksága óta nem indult nyíltvízi versenyen Risztov Éva, aki két hét múlva a mexikói, majd a júniusi balatonfüredi Világkupa versenyeken elért eredményeivel szeretné bebiztosítani a részvételét a kazanyi világbajnokságon. Ahonnan egyenes út vezethet Rióba, az olimpiára, feltéve, hogy sikerül beverekednie magát az első tíz helyezett közé.

„A Kazany – Rió – Budapest, világbajnokságtól világbajnokságig kijelölt útvonalamat szeretném a lehető legtöbb sikerrel végigjárni, és ezért nagyon keményen meg is dolgozunk Kovács Ritával, az edzőmmel. Beszédes adatokkal nem szolgálhatok, mert a tét annál sokkal nagyobb, mint hogy szánt szándékkal megkönnyítsem az ellenfelek dolgát. Annak pedig bizonyára nincs hírértéke, hogy a hetekre, sőt napokra lebontott feladattervünk megvalósításának eredményeiből csupa jó dologra következtethetünk. Ki is mondható: a jó elképzelések jó kivitelezésére” – hangoztatta a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó olimpiai bajnok.

Éva nem rejti véka alá, hogy az elmúlt hónapok távolról sem voltak problémamentesek, de a kisebb-nagyobb napi gondokkal sikerrel küzdöttek meg.

„Szakmai titok, hogy milyen újításokat vezettünk be, azt viszont elmondhatom, hogy Rita sikerrel vett rá a munka mennyiségének nem csekély mértékű növelésére. Előnyükre változtak a dolgok körülöttem. ”

Nem igazán foglalkozik azzal, hogy a hazai és a külföldi versenyzőtársai miként edzenek, hol vannak és hová tartanak, így elmondása szerint azzal is csak a május 2-i cozumeli Világkupa versenyen fog szembesülni, hogy a FINA versenysorozatának mexikói állomásán rajta kívül ki más képviseli még a magyar színeket.

„Nekem az a legfontosabb, hogy az idei első nyílt vízi 10 kilométeres versenyemen jó visszajelzéseket kapjak és sikerüljön tisztességgel helyt állnom. Örömmel fogom üdvözölni a magyar lányokat, aztán következhet a harc.”

Dacára annak, hogy Risztov Éva szintjén a hosszútávúszókat jól összedolgozó szakemberek kisebb csapata veszi körül, a londoni aranyérmes azt állítja, hogy az ő esetében ez nem így van.

„Mielőbb szükségem volna például egy, a mentális felkészülésemet segítő pszichológusra. Ezt az alkalmat megragadva álláshirdetést is adnék fel, „jó pszichológust keresek olimpiai bajnok mellé” jeligére.” – mondta nem tréfálva a Londonban megérdemelten hősként emlegetett hosszútávúszó nő. Annyit azért még hozzá tett, hogy a kazanyi világbajnokságon elért eredménye nem kis mértékben befolyásolhatja a hangulatát az augusztus 30-án esedékes 30. születésnapján.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: Kovács Anikó)