Sinkó Andrea bízik abban, hogy lesz magyar rg-versenyző Rióban (videóval)

Sinkó Andrea bízik abban, hogy lesz magyar rg-versenyző Rióban (videóval)

2014. 03. 06.
Megosztás

Március 14. és 16. között a debreceni Főnix Csarnokban rendezik a III. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és MTK Kupa Nemzetközi Junior Versenyt. Az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján Sinkó Andreával készített videóinterjút a mob.hu - a korábbi olimpikont természetesen Rióval kapcsolatban is kérdeztük.

A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ) budapesti sajtótájékoztatóján bemutatták az új rg-s kollekciót, és beszámoltak a részletes programról is. Az eseményen részt vett Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, aki kiemelte, hogy az előkészületek jól állnak, és a rendező város nagyon várja a Világkupát.

"Mi Debrecenben azt gondoltuk, hogy a város marketingjét a sporton keresztül valósítjuk meg, ennek köszönhetően eddig már 25 világeseménynek voltunk a házigazdái. Minél több eseménynek ad otthont városunk, az annál jobb a helyi utánpótlás-nevelés szempontjából. Reméljük, egyre többen ismerik majd meg a ritmikus gimnasztikát is” – mondta Debrecen polgármestere.

Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy egy fantasztikus világverseny előtt állunk, amelyet nemcsak az M1 közvetít, hanem több európai ország mellett Ázsiában és Dél-Amerikában is sugározzák.”Óriási sportdiplomáciai siker, hogy a harmadik ritmikus gimnasztika Világkupát rendezheti Magyarország. Bízunk abban, hogy szép számú közönség lesz a Főnix Csarnokban” – nyilatkozta a MATSZ elnöke.

A legjobb eredmény egyéniben a jelenlegi legjobb magyar ritmikus gimnasztikázótól, Vass Dórától várható, akinek tetszik az új kollekció: „a tervek szerint ebben az olimpiai ciklusban ezt fogjuk viselni. Úgy gondolom, hogy jó munkát végeztek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Textiltervező Tanszék hallgatói. A gyakorlatim jól állnak, szeretnék minél több szeren fináléba jutni.”

A sajtóeseményen részt vett a szöuli olimpián 6. helyen pontszerzőként záró Sinkó Andrea, aki ma szakmai munkájával aktívan közreműködik a válogatott mellett. A korábbi olimpikon a sportág egyetlen hazai pontszerzője. Olimpián 2000 óta magyar ritmikus gimnasztikázó nem vett részt.

"Nagyon-nagyon bízom abban, hogy a következő olimpián akár egyéniben, akár csapatban ott lehetünk, erre minden esélyünk megvan, ez a munkán és a sportdiplomácián fog múlni! Ez az esemény, aminek most a sajtótájékoztatója van, ez is a sportdiplomáciai törekvéseink egyik erős oszlopa" - mondta a mob.hu-nak optimistán Sinkó Andrea.

Program:

2014. március 14. - Péntek

10.00 – 11.00 MTK Kupa - Pre-Junior kategória (szabad, kötél)

11.30 - 14.50 MTK Kupa - Junior kategória kvalifikáció (karika, labda)

16.00 Megnyitó ünnepség

16.30 – 19.30 Világkupa – Felnőtt egyéni összetett kvalifikáció (karika, labda)

20.00 – 20.50 Világkupa – Felnőtt együttes kéziszercsapat kvalifikáció (10 buzogány)

2014. március 15. - Szombat

10.00 – 11.00 MTK Kupa - Pre-Junior kategória (karika, labda)

11.30 - 14.50 MTK Kupa - Junior kategória kvalifikáció (buzogány, szalag)

14.55 Eredményhirdetés – MTK Kupa (pre-junior egyéni csapat és finálé; junior egyéni csapat)

16.30 – 19.30 Világkupa – Felnőtt egyéni összetett kvalifikáció (buzogány, szalag)

20.00 – 20.50 Világkupa – Felnőtt együttes kéziszercsapat kvalifikáció (3 labda/2 szalag)

21.00 Eredményhirdetés - Világkupa (egyéni összetett, együttes kéziszercsapat összetett)

2014. március 16. - Vasárnap

10.00 – 10.25 MTK Kupa finálé Junior kategória (karika)

10.25 – 10.50 MTK Kupa finálé Junior kategória (labda)

10.50 – 11.15 MTK Kupa finálé Junior kategória (buzogány)

11.15 – 11.40 MTK Kupa finálé Junior kategória (szalag)

12.00 Eredményhirdetés – MTK Kupa (karika, labda, buzogány, szalag)

12.30 - 13.00 Világkupa finálé – Felnőtt egyéni (karika)

13.00 – 13.30 Világkupa finálé - Felnőtt egyéni (labda)

13.40 – 14.30 Világkupa finálé – Felnőtt együttes kéziszercsapat (10 buzogány)

14.40 – 15.10 Világkupa finálé - Felnőtt egyéni (buzogány)

15.10 – 15.40 Világkupa finálé - Felnőtt egyéni (szalag)

15.50 – 16.40 Világkupa finálé – Felnőtt együttes kéziszercsapat (3 labda/2 szalag)

16.50 Eredményhirdetés - Világkupa (finálé és együttes kéziszercsapat finálé)

17.30 Gálaműsor

A magyar csapat
Egyéni felnőtt versenyzők: Vass Dóra, Böröcz Bianka, Kécza Daniella, Soós Viktória
Az együttes kéziszer-csapat tagjai: Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Raub Nóra, Ludányi Laura, Wehovszky Vivien (tartalék: Tóth Mercédesz, Seregi Dominika, Lakatos Réka, Sipos Emma)
A junior csapat tagjai: Kiss Alexandra, Váray Mira, Pigniczki Fanni, Szakály Borbála

A Világkupa hivatalos weboldala: www.rgworldcupdebrecen.hu

(Fotó: MOB/Kovács Anikó)