sportoloi_forum1

Sportolói fórum a Műjégpályán

2025. 12. 06.
Megosztás

Mintegy ötven fő részvételével rendezett sportolói fórumot a Magyar Olimpiai Bizottság a szervezet sportolói bizottságával közösen. Az izgalmas témák már előretekintettek a Los Angeles-i olimpiára is, de a mesterséges intelligencia és a sérülések utáni visszatérés és korcsolyázás is szerepelt a szombat délutáni közösségépítő programban.

sportoloi_forum2
MOB-Média/Szalmás Péter

A rendezvényre a Városligeti Műjégpálya dísztermében szombaton délután került sor. A résztvevőket az olimpiai bajnok öttusázó Fábián László, a MOB főtitkára, majd az olimpikon evezős Pétervári-Molnár Bendegúz, a honi ötkarikás szervezet sportolói bizottságának elnöke, az európai szervezet hasonló testületének tagja is köszöntötte. A délután „háziasszonya” a MOB kommunikációs igazgatója, Tóth Anita volt.

„A MOB azon kezdeményezése, hogy a sportolói bizottság megalakuljon, nagy köszönet jár Sinkó Andreának és dr. Baji Balázsnak, hogy letették az alapokat ezen a téren. Nem nagyon volt ez korábban divat. Viszont tudjátok, a NOB jelmondata: 'athletes first", ami azt is jelenti, segítenünk kell, hogy fel tudjatok készülni a sportolói és az azt követő karrierre" – mondta Fábián László. A sportvezető beszélt arról is, hogy a közelmúltban a súlyemelők is létrehozták a sportolói bizottságukat. Emlékeztetett, hogy a MOB sportolói bizottságának elnöke tagja a MOB elnökségének is, így minden szakmai anyagra rálátása van, és nem utolsó sorban szavazati joggal vesz részt az üléseken; ez követendő példa lehet más szövetségeknek is.

sportoloi_forum3
MOB-Média/Szalmás Péter

Az olimpikon, világbajnoki bronzérmes gátfutó dr. Baji Balázs, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet főigazgatója, a sportolói bizottság korábbi vezetője a Los Angeles-i olimpiát illető LA10-programról, a sportirányítási rendszerek összehangolásáról tartott előadást. A sportveztő bemutatta a Sportintézet munkáját, tájékoztatást adott többek közt a Héraklész-programról, a diagnosztikai és egészségügyi szolgáltatásokról és lehetőségekről, a keretorvosi rendszerről és az olimpiai központokról, az edzéskörnyezetről, az étkezési reformról is.

„A korábbi sportolói bizottsággal négy éven keresztül már mi is sokat dolgoztunk azon, hogy szervezett keretek között, a magyar sportélet szerves részét képezve megvalósuljon a sportolói érdekképviselet. Akkor tudunk erősek lenni, ha minél több sportágban megvalósul mindez, és fontosnak tartják a sportolók aktív és szervezett közreműködését az adott sportág szervezeti működésében" – emelte ki bevezetőjében dr. Baji Balázs. Hozzátette: cél lehet, hogy minden olimpiai sportág sportolói képviselete elnökségi szinten valósuljon meg. „Ehhez ti is kelletek, vigyétek tovább az üzenetet. Ezt a munkát kezdtük néhány éve, ami örömmel látom, hogy Bendegúz vezetésével folytatódik. A Sportintézet igazgatójaként örömmel segítem tovább a folyamatot" – fordult a jelenlévőkhöz.

Iványi-Bitter Brigitta prezentációja keretében – Hogyan válik az AI előnnyé?-címmel – a mesterséges intelligencia sportos vonatkozásait, gyakorlati lehetőségeit ismertette. Beszélt a kockázatelemésről, az AI előnyeiről, gyakorlati felhasználásáról.

„A mesterséges intelligencia nem helyettesíti az edzőt, de segíti a felkészülést" – emlete ki a szakember.

sportoloi_forum4
MOB-Média/Szalmás Péter

Az olimpikon rövidpályás gyorskorcsolyázó, olimpia bronzérmes Jászapáti Petra és a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni kerekasztalbeszélgetés keretében a sérülés utáni visszatérésről, a belső motiváció megtartásáról beszélt. Előbbi a térdében keresztszalagszakadást, míg utóbbi fáradásos bordatörést szenvedett. A válogatott sportolók őszintén beszéltek a gyógyulásról, a mentális feldolgozásról, a rehabilitációról, a visszatérés lehetőségéről és belső félelmeikről is.

sportoloi_forum5
MOB-Média/Szalmás Péter

Pétervári-Molnár Bendegúz a MOB sportolói bizottságának új kézikönyvét, a sportolói útmutatót ismertette; az olimpikon sportlövő Csonka Zsófia, a sportolói bizottság alelnöke pedig közösségépítő játékot szervezett és vezényelt le.

„A sportolói bizottság két csapásiránya a közösségépítés és az információátadás" – emelte ki Pétervári-Molnár Bendegúz, bemutatva a sportolói útmutatót.

A program közös korcsolyázással és hüttézéssel zárult.

sportoloi_forum6
MOB-Média/Szalmás Péter

Az eseményen részt vett többek közt Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó mellett Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó, Csernoviczki Éva bronzérmes judós, Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó, Nagy Bernadett birkózó és Kékesi Márton alpesi síző, továbbá az Eb-bronzérmes ritmikus gimnasztikázó kéziszercsapat tagjai, számos fiatal EYOF-csapattag, valamint a MOB ügyvezető igazgatója, Antal Dénes is.