Szemerey Andorné Törös Olga 100 éves!

Szemerey Andorné Törös Olga 100 éves!

2014. 08. 04.
Megosztás

Kereken száz évvel ezelőtt született Debrecenben a berlini olimpián bronzérmet szerző Szemereyné Törös Olga. A jeles nap alkalmából Borkai Zsolt, a MOB elnöke levélben köszöntötte az idős olimpikont.

„Olga néni bámulatos életútja mindannyiunk számára példaértékű (nekem mint korábbi tornásznak különösen), és nem csupán az 1936-os berlini olimpia sikere miatt, amelyről a tornászcsapat tagjaként bronzéremmel tért haza. A Magyar Olimpiai Bizottság Nők a sportban bizottsága nem véletlenül tüntette ki életműdíjjal 2011-ben, mert, mint valamennyien tudjuk, tornászok és atléták egész generációját nevelte fel Kecskeméten, évtizedekre garantálva a magyar sikereket” – olvasható a levélben.

Borkai Zsolt kiemelte, hogy Tőrös Olga a nap mint nap végzett áldozatos munkája során megőrizte a szerénységét, és emberként is példaképül szolgált tanítványainak.

„Márpedig egy edzőnek, testnevelőnek az szintén a feladata, hogy formálja a rá bízott fiatalok személyiségét, és azok a civil életben is hasznos tagjai legyenek a társadalomnak – írja a MOB elnöke. – Mint ahogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta a közelmúltban: nem elég jó sportolónak lenni, az emberi kvalitások legalább annyira fontosak. Bár nagyon sokan próbálkoznak az élsporttal, többségük nem ér el átütő sikereket, az élet más területeire tévedve azonban óriási hasznát veszik annak, hogy tudnak csapatban gondolkodni, a társaikért küzdeni, és megtanulják, hogy a szabályokat minden körülmények között be kell tartani.”

„A Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként még egyszer szeretném megköszönni Olga néninek a magyar sportért tett szolgálatait, és bízom benne, további sok-sok éven át ünnepelhetjük ezen a napon” – zárul a levél.




Szemereyné Törös Olga életrajza

Édesapja tanító, iskolaigazgató volt a Szabó Kálmán utcai iskolában. Már gyerekként is mozgékony volt, fiútestvéreinek köszönhetően kisgimnazistaként szaltózni is tudott.

Csak húszévesen kezdett el versenyszerűen foglalkozni a szertornával, a Debreceni Torna Egyletben Aradi Gyula irányításával. 1935-ben felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára. Fővárosi tanulmányai mellett készült fel a főiskolai sport club versenyzőjeként és a tornászválogatott tagjaként az 1936-os berlini olimpiára. A női tornászcsapat aranyéremre is esélyes volt, de a bírók a hazaiaknak pontoztak, így a magyar csapat a bronzérmet szerezte meg.


A Csillik Margit, Kalocsai Margit, Madary Ilona, Mészáros Gabriella, Nagy Margit (Sándorné), Tóth Judit (Gamauf Gyuláné), Törös Olga, Voit Eszter összeállítású bronzérmes csapatból már csak ő él.
A talajtorna és a gerenda volt a kedvenc szere, legjobb egyéni eredményeit mégis korláton érte el.

1934-ben a Debreceni Református Tanítóképzőn szerzett népiskolai tanító diplomát. 1939-ben szerezte meg testnevelő tanári diplomáját, azt követően került Kecskemétre. A Kecskeméti Református Gimnázium és Óvónőképző testnevelő tanára lett. A háború alatt nem rendeztek rangos versenyeket, így a versenyszerű tornázás helyett a tanításra és az edzői munkájára koncentrált. Az óvónőképző felsőfokú iskolává alakulását követően aktívan közreműködött módszertani kiadványok készítésében is. Harmincöt évi fáradhatatlan és lelkes pedagógiai tevékenysége után 1974-ben ment nyugdíjba.

Férje, Szemerey Andor is fontos szerepet töltött be Kecskemét sportjában, ő honosította meg a városban a vízilabdát.

Egy fiúgyermekük született. Jelenleg Katonatelepen él családjával.

A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának sportcsarnoka 2011. május 18. óta viseli a nevét.

Kitüntetései:
Magyar Olimpiai Bizottság Nők a Sportban Bizottságának életmű díja (2011)
Toldi Miklós emlékérem
A sport és testnevelés kiváló dolgozója.
Kecskemét város díszpolgára (2014)

A jeles ünnep alkalmából a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre készített egy összeállítást a kecskeméti olimpikonról, ami itt megtekinthető.