SZP 5908

Ezüst az uszodában, ezüst a víváson – az 5. nap összefoglalója

2024. 07. 31.
Megosztás

Miután végre meg lehetett rendezni a triatlonversenyeket, a férfi kéziseink idegroncsoló rangadót játszottak a világbajnok Norvégiával, Póta Georgina és Kapás Boglárka elköszönt az olimpiától, este szinte párhuzamosan gyűjtöttünk két ezüstérmet, Németh Nándor pedig majdnem felfért a dobogóra. Mozgalmas szerda volt.

Az esti nagy menet során megszületett a Magyar Olimpiai Csapat első és rögtön második ezüstérme az idei játékokon – majdhogynem párhuzamosan.

A férfi kardcsapat döntője 20:30-kor kezdődött, Milák Kristóf 200 pillangó-fináléja pedig 20:37-kor.

Persze utóbbi volt a rövidebb, és ahhoz sem hiányzott sok, 54 századmásodperc, hogy a szám címvédője és világcsúcstartója nyerjen most is. Csakhogy az utolsó húsz-harminc méteren a francia Léon Marchand robbantott, és elvitte az aranyat – plusz Milák 2021-ben úszott 1:51:25-ös olimpiai csúcsát is átadta a múltnak a saját 1:51:21-ével.

MA201760
MOB-Média/Molnár Ádám

E bruttó két perc után minden magyar visszatérhetett a kardcsapat-döntőjéhez, ám sajnos végig az ázsiaiak vezettek, és az egész napos teljesítményüket látva jó helyre került az arany.

Mindezek után már „csak” az egyik slágerszám maradt az uszodában, a 100 méter gyors – méghozzá ismét magyar részvevővel. Németh Nándor egészen nagyot ment, végül 47.50-nel csapott a célba – egyetlen századdal maradt le a bronzról!

Az ötödik, egyben utolsó olimpiáján szereplő, 2019-ben ebben a számban világbajnok Kapás Boglárka nem jutott döntőbe 200 méter pillangón – majd el is búcsúzott:

„Amire igazán készültem, az olimpia, abból ez volt most az utolsó. Szerettem volna mindenféle teher nélkül úszni, ez sikerült, kiúsztam magam, mindent benne hagytam ebben a maiban. Azt már a délelőtti előfutamok után azért sejtettem, hogy a döntő nem lesz meg.”

MA201829
MOB-Média/Molnár Ádám

Kapás férje, Telegdy Ádám is befejezte a szereplését 200 háton szerzett 13. helyével, ugyanezen a távon Kós Hubert viszont a legjobb idővel jutott döntőbe.

„Csalódott vagyok, amiatt, hogy nem tudtam magamból kihozni azt, amit azt elmúlt hónapokban beletettem, de ezen felül nem vagyok annyira elkeseredve, mert egy szép nyár vár ránk, nagy küzdelem árán jutottam ki ide” – összegzett Telegdy.

Egyébként a nap felemás eredményekkel indult, habár az már önmagában eredmény, hogy meg tudták rendezni a triatlonversenyeket, és nemcsak az eredetileg is mára kiírt női futamot, hanem a tegnapról a Szajna túl magas szennyvíz-értéke miatt elhalasztott férfifutamot is.

A nőknél Kuttor-Bragmayer Zsanett szenzációsan úszott és kerékpározott, ám a futásra elfáradt, és a 26. lett, míg a férfiaknál Lehmann Csongor és Bicsák Bence is megvívta a maga harcait az elemekkel, hogy végül a 11. és 16. pozícióban érjenek be, azaz mindketten a top 20-ban.

SZA 9430
MOB-Média/Szalmás Péter

Az Arena Paris Sud 6 és 4 is fontos magyar sporthelyszín volt reggel-délelőtt, hiszen a 6-os pavilonban játszott a férfi kézilabda-válogatottunk, a 4-esben pedig Póta Georgina készült idei második olimpiai mérkőzésére.

A kézisek sokáig világraszóló bravúr felé közelítettek, hiszen a világbajnok Norvégia ellen vezettek a szünetben, a második félidő elején pedig hárommal is.

A vége aztán teljes őrület lett: többször támadhattunk a plusz kettőért, de sosem sikerült, sőt, a finisben annak is örülhettünk, hogy kiegyenlítettünk. De nem sokáig, mert 2, azaz kettő másodperccel a vége előtt az egy pont is elúszott…

KEZI
MTI

Egy házzal arrébb Póta Georgina a negyedik kiemelt dél-koreai ellenféllel találkozott a 32 között, és 4:1-re veszített, ezzel befejezte szereplését az ötkarikás játékokon.

„Szingapúrban három sima játszmában megvert, örülök neki, hogy sikerült ellopnom az első szettet. Talán, ha a második meglett volna, akkor máshogyan alakul, de összességében ő jobb játékos, kiválóan kihasználta a gyengeségeimet. Nem éreztem a szerváját, egyféleképpen tudtam csak lefogadni, Magyarországon egyszerűen ilyet nem adnak – nyilatkozta Póta, aki szerint sehol sincs olyan hangulat asztalitenisz-eseményen, mint itt volt.

A 39 esztendős játékos arra is kitért, hogy már az előző olimpiával sem számolt, nemhogy ezzel: „Karácsonykor hívott fel a szövetség, hogy próbáljam megszerezni a kvótát. Az, hogy ez fél év alatt sikerült, szerintem óriási dolog, nagyon büszke vagyok magamra, hiszen sokak szerint erre szinte semmi esélyem nem volt. Annak örülök, hogy az első meccset megnyertem egy jobb játékos ellen, boldogan megyek haza.”

POTA
MTI

Sokkal kevésbé voltak elégedettek a judósaink, akik egy-egy mérkőzés után voltak kénytelenek búcsúzni.

Gercsák Szabina a nők 70 kg-os súlycsoportjában a 32 közott a kétszeres kontinensbajnok ausztrál Aoife Coughlannel küzdött, és élete első olimpiai mérkőzése a hosszabbításig ment. Abban viszont a rivális földre vitte őt, így ötkarikás újoncunk helyezetlenül zárt.

„Az ausztrál lánynak olyan a testalkata, ami nem túl kedvező számomra – jegyezte meg Gercsák. – Alacsonyan van a súlypontja, ilyen versenyzők ellen mindig nehéz egy olyan magas lánynak, küzdeni, mint én vagyok. Dobni kellett volna, mert neki az a taktikája, hogy folyamatosan megelőz. Ez most azon múlt, hogy ki kelt fel jobban.

002
MOB-Média/Szalmás Péter

A legutóbb, Tokióban bronzérmes Tóth Krisztián vágya az volt, hogy Párizsban az első két olimpiai éremmel rendelkező magyar judóssá váljon – aztán sajnos el kellett ismernie, hogy a román Alex Cret megérdemelten nyert ellene az első fordulóban, így ő is helyezetlenül zárt.

„Elég közel álltunk egymáshoz, mégis az ő fogása többször érvényesült, mint az enyém, ez a sidóban is megmutatkozott. – elemzett Tóth, aki szimpatikus őszinteséggel fogadta el a vereséget. – Megelőzött technikákkal, jogos volt a harmadik intés is, amivel elvesztettem a mérkőzést. Igazából még nem tudom, hol keressem a hibát, nem voltam stresszes. Nagyon akartam, hogy történelmet írjak.”

004
MOB-Média/Szalmás Péter

Mindeközben a Párizs központjától egy órára található evezős központban Pétervári-Molnár Bendegúz 6:56.92 perces idővel a C-döntőbe jutott, így a Rio de Janeiróban szerzett 14. és Tokióban elért 10. helye után a legjobb esetben 13. lehet – és a 31 éves sportoló máris jelezte: ki kell pihennie a közelmúlt stresszét, ezért egy évet kihagy, mielőtt nekifutna a Los Angeles-i kvalifikációnak.

Az estének pedig volt még szép eredménye: Mészáros Krisztofer nagyszerű teljesítménnyel, 83.899 ponttal a kilencedik helyen végzett a férfi tornászok egyéni összetett fináléjában, ahol 24 éve nem járt honfitársunk.

Mészáros 1
MTI

- - - - - - - - - -

Szurkolói Klub a Kopaszi-gáton!

A siker bennünk van! A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja július 26-án nyílik a Kopaszi-gáton a Kopaszi Kertben, ahol korábbi olimpiai bajnokok szakértő hozzászólásai színesítik az eleve izgalmas, magyar érdekeltségű sporteseményeket.

A MOB érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel, izgalmas programokkal, a közös drukkolás élményével várja a rajongókat, ráadásul az olimpiáról hazatérő sportolók egy része is egyenesen a klubba jön, hogy itt számoljon be először első kézből az élményeikről.

Az eseményhez természetesen a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei is csatlakoznak – kísérő programokkal, extra élményekkel. A délutánok, esték házigazdája Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos lesz.

A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja a Kopaszi Kertben július 26. és augusztus 11. között tart nyitva minden nap 13.00 és 23.00 óra között.