Téli EYOF 2013, Brassó: Negyedik a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó vegyesváltó

Téli EYOF 2013, Brassó: Negyedik a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó vegyesváltó

2013. 02. 19.
Megosztás

Kedden öt sportágban, összesen tíz magyar sportoló állt rajthoz a XI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál küzdelmeiben. A legjobb eredményt a rövidpályás gyorskorcsolyázó vegyesváltó szállította, mely negyedik lett Brassóban.

Alpesi sízésben, az óriás-műlesiklás 80 fős mezőnyében két magyar fiú indult: az első futamban Halmágyi Zoltán (51.) és Szöllős Benjamin (57.) a mezőny közepén végzett, a második futamban Szöllős javított, s végül a 48. helyen zárta a versenyt, Halmágyi hibázott, így kiesett.

Sífutásban a klasszikus számokat bonyolították. A leányok 5 kilométeres távján Juhász Fanni bukás után feladta a versenyt; a fiúk 7,5 kilométerén – hótányérja leszakadását követően – Hajdú Alexandr (a képen) 77. lett

„A hétfői felmelegedést követően nedvessé vált pálya kedd reggelre meglehetősen jegessé és keménnyé vált az éjszakai erős, -12 fokos lehűlést követően. A lányok 65 fős mezőnyében Juhász Fanni bátran és erősen kezdett, így a pálya 2 km-es szakaszán található meredek szakaszra is nagy tempóval érkezett. Sebessége azonban túl gyors volt az éles kanyarban, nem tudta megtartani egyensúlyát es nagyot bukott. Combját, csípőjét erősen megütötte, es ugyan felállt, hogy folytassa a versenyt, de pár lépést követően erős fájdalmakra panaszkodva feladni kényszerült a küzdelmet. A vaxoló helységbe kísérettel tudott lejutni, ahol orvosi ellátásban részesült. Nagyon el volt keseredve, amiért nem tudta befejezni a versenyt. A fiúk 7,5 km-es versenyében 83-an rajtoltak el. A felmelegedésnek köszönhetően a hó kissé puhult, így a jegesedés is enyhült. Ennek ellenére a fiúk mezőnyében is voltak bukások, hiszen a pálya köztudottan nehéz, meredek lefelékkel tarkított. Hajdú Alexandrnak az első körben gondjai akadtak a botjával, amelynek leszakadt a hótányérja. Egy teljes kört (2,5 km) így hótányér nélküli bottal tett meg, mire sikerült pótbothoz jutnia. Erejét beosztva egyenletes tempóban futott, és végül a 77. helyen zárt. Eredménye 343 FIS pontot ér. Teljesítménye a felkészülési lehetőségeit figyelembe véve elfogadható” – nyilatkozta Bereczki Brigitta edző.

A hódeszkások (snowboard) krossz selejtezőjében Csillag Dávid a 34., míg Sarkadi Ádám a 38. idővel ért a célba. Mivel a legjobb 32 folytathatta a versenyt, így mindketten kiestek a további küzdelmekből.

Érmet reméltünk a rövidpályás gyorskorcsolya vegyesváltótól, de a négyes döntőben nem sikerült egy váltót sem megelőznie a Kis Virág, Tóth Tímea, Cakó Dávid, Farkas Tamás összeállítású magyar formációnak, mely végül negyedik lett.

Cakó Dávid

Az egyéni 1000 méteren Tóth (18.hely) az előfutamban, Cakó (20.), Farkas (18.) és Kis (15.) a nyolcaddöntőben búcsúzott.

A biatlon 12,5 kilométeres egyéni versenyszámában Panyik Dávid állt rajthoz. A 77 fős mezőnyben 10 lőhibát vétve a 68. helyen ért a célba.

Szerdán a leányok az alpesi sízés műlesikló számában és műkorcsolyában bizonyíthatnak.