Újra pályán a Győr és amputált lábú játékosa

Újra pályán a Győr és amputált lábú játékosa

2013. 10. 29.
Megosztás

Hét játékossal kezdte meg bajnoki ritmusú felkészülését a Hat-Agro UNI Győr női kosárlabdacsapata.

Tekintettel a szeptember 7-i tragikus kimenetelű buszbalesetre (a szerencsétlenségben elhunyt Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző), már ez sem kis teljesítmény. Ha meg azt nézzük, hogy az orosz sztárcsapat, a Jekatyerinburg ellen november 7-én Euroliga-mérkőzést kell játszania, legfőbb ideje a mérkőzésszerű gyakorlásoknak.

Pénzes Kinga, Czirják Noémi, Koch Dóra és az amerikai Samantha MacKay ugyan még jó ideig a hiányzók listáját gyarapítja – sőt, a PINKK-tól frissiben igazolt Lengyel Dalma is sérült –, a hadra foghatókra nem tett rossz hatást a háromnapos hévízi összetartás, benne egypontos győzelemmel a ZTE otthonában. A hét végén már hazai környezetben is pályára léptek Semsei Barbaráék, akik a hírek szerint a napokban létszámban és minőségben is erősítést kapnak.

Az ellenfél messziről érkezett együttes volt, amelynek magyarországi edzőtáborozását Farkas Sándor szövetségi kapitány, szakmai igazgató intézte.

„Válogatottunk kínai túráján került szóba a világ élvonalához tartozó ausztrál női kosárlabdázás valamelyik utánpótlás-válogatottjának meghívása. A juniorkeret érkezett, lesz még néhány fellépésük, s a hét második felében ugyancsak Győrben a mi U18-as és U20-as együtteseinkkel készülnek” – mondta az igazgató.

A maroknyi lelkes szurkoló előtt felszabadult, jó hangulatú mérkőzést játszottak a csapatok. A hazaiak kispadjáról gyakorta érkezett biztatás és dicséret a pályán lévőknek, míg a vendégek szakvezetője sokkal többször nyúlt a közvetlen irányítás hangos eszközéhez, nem fukarkodva a korholó szavakkal sem. Kollégája, Szentendrei Áron a lefújás után érthetően felszabadultan kommentálta a látottakat.

„Jó volt végre itthon játszani, gyakorolhattuk a figuráinkat a kiváló ellenfélnek bizonyuló, fiatal ausztrálok ellen. Sok még a javítanivaló, például a lepattanók megszerzésében. Az is meglátszott, hogy három napra két mérkőzés még sok a hét kosarasnak, ez az oka a hatékonyság hajrábeli csökkenésének.”

NŐI KOSÁRLABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Hat-Agro UNI Győr–Ausztrál juniorválogatott 76–54
Győr: Semsei 18/9, Ivanovics 10/6, Laklóth 11, Fejes 8, Diamant 14. Cs: Mansaré 7, Dobos 8

Pályán Natasa Kovacsevics

A szeptember 7-i buszbalesetben súlyos sérüléseket szenvedett Natasa Kovacsevics, akinek térd alatt amputálni kellett a bal lábát. A szerb játékos rehabilitációja a belgrádi katonai kórházban zajlik, és vasárnap a Facebookon már egy képet posztolt magáról, amin újra a pályán látható és amely alighanem példamutató elszántságát bizonyítja.

Tízpontos ausztrál győzelem az MTK ellen

A Magyarországon tartózkodó ausztrál junior női válogatott a győri vereséget követően hétfőn este az MTK-Budapest csapatával csapott össze.

Az ausztrálok végig vezettek a találkozón, kidomborodott a két csapat együttes közti magasságbeli és fizikai különbség. A vendégek sokkal robbanékonyabbak voltak és rendre hamarabb értek a gyűrű alá a lepattanókért, ez a pártharcot 56–29-re nyerték meg.

A pár napos budapesti tartózkodást követően legközelebb szerdán Győrben játszanak az ötödik kontinensről érkezők a magyar U20-as válogatott ellen.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK-BUDAPEST–AUSZTRÁL JUNIORVÁLOGATOTT 52–62 (12–17, 17–16, 14–14, 9–15), Pasaréti út, 100 néző. V: Válé, Sentényi, Győrki
MTK: Orsó 8/3, Medgyessy 8, Reiner 4, SZVITLICA 16/3, Szabó V. 2. Cs: Bagi 5, Zsilinszki, Vukov 6, Miháczi 3, Varga B. Edző: Sztevan Csupics
AUSZTRÁLIA: LAVEY 13/6, Wehrung 7, Froling K. 7, Collins 5, FROLING S. 15. Csere: Wallace 2, Burton, Horvat, Maley, Turner 4, SHARP 7, Milisics 2. Edző: Brendan Joyce

(Forrás: NSO)