A jelenleg is zajló vízes világbajnokságon 2 ezüstöt, a vívó vb-n 2 ezüstöt és két 2 bronzot, az öttusázók Európa-bajnokságán 3 aranyat, 1 ezüstöt és 2 bronzot, a sportlövők kontinensviadalán 1 aranyat nyertek sportolóink. Vég Zsombor második az ulánbátori judo World Touron. Jászapáti Petra nem indulhat a jövő évi téli olimpián.

Vízilabda. Éppen húsz éve, Montréalban sikerült az, ami sem azelőtt, sem azóta: mindkét magyar válogatott világbajnoki döntőt vívott, a hölgyek nyertek, a férfiak ezüstérmesek lettek. Ez volt az első világbajnokság, amit az új szabályok szerint játszottak: 25 méteres medencében, 28/18-as támadóidővel, edzői challenge-dzsel, továbbá 14 játékossal (azaz mindig csak egyvalaki maradt ki a 15-ös keretből, korábban csak 13-an szerepelhettek egy mérkőzésen).
A férfiak csoportmásodikkét, Románia, Horvátország és Szerbia legyőzésével kerültek be a fináléba. A hölgyek csoportelsőként Olaszország és Spanyolország feletti diadallal jutottak be a döntőbe. A férfi döntőben a harmadik negyed befejeztével 10-9 volt a magyarok javára. Az utolsó 8 percben a spanyolok jobban összpontosítottak és végül 6-3-as zárónegyeddel 15-13-ra megnyerték a találkozót. A nők a csoportkörben egyetlen góllal nyertek a görögök ellen a vb első találkozóján. A vb utolsó összecsapásán ismét a két csapat mérkőzött meg a fináléban. A görögök az első két negyed után már tetemes, 8-4 arányú előnyre tettek szert. A találkozó második felében ebből egy gól hátrányt sikerült ledolgozni. A végeredmény 12-9 lett a görögök javára.
Egyet nem feledhetünk: érmek nélkül zárult olimpia után, a szokásosnál komolyabb átalakítás után jutottak el csapataink a végjátékba, s nyertek a Világkupa-érmek után vb-ezüstöket. A férfiaknál ráadásul úgy, hogy különböző okokból nem volt itt Vogel Soma, Zalánki Gergő és a második hétre kiesett Jansik Szilárd. Az út elején bizonyos lépcsőfokokat nem lehet kihagyni – és bár fáj, de talán nem baj, hogy – pláne ilyen előzmények után – nem ugrottunk fel rögtön a dobogó legtetejére. Egy olimpiai ciklusnál amúgy is az volna a lényeg, hogy az nevet igazán, aki a negyedik év végén nevet.

Úszás. Ezen a héten az úszóké a főszerep. Az alaphangot a férfi és női gyorsúszó váltónk adta meg. A Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Mészáros Dániel, Jászó Ádám összeállítású 4x100 méteres magyar férfi gyorsváltó a hatodik helyen végzett a szingapúri vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek vasárnapi nyitónapján. A váltóban a délelőtti előfutamok során még Kós Hubert volt a második ember, azonban mivel rá hétfőn fontos feladatok vártak 100 méter háton, ezért pihent, helyére pedig Szabó Szebasztián szállt be. A magyarok a hetedik idővel várták a finálét, amelyben Németh hasonlóan erősen kezdett, mint délelőtt, így negyedikként váltott, Mészáros és Szabó némiképpen visszaesve a hatodik helyen tartotta a csapatot, Jászó pedig nagy hajrában őrizte meg pozícióját.

Az Ábrahám Minna, Ugrai Panna, Senánszky Petra, Pádár Nikolett összeállítású 4x100 méteres magyar gyorsváltó országos csúccsal a nyolcadik helyen végzett.
Kós Hubert országos csúccsal, a legjobb idővel jutott a döntőbe 100 méteres hátúszásban a keddi döntőbe, amelyet magyar idő szerint kedden 13.58 órakor rendeznek.

Vívás. Férfi párbajtőr egyéniben Siklósi Gergely a döntőben aranytussal kikapott a japán Kano Kokitól, így ezüstérmet szerzett a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai második, tavaly a csapattal ötkarikás aranyérmes magyar vívó a cseh Matyas Pavlikot és csapattársát, Nagy Dávidot is hosszabbításban győzte le, majd három találat különbséggel nyert az egyiptomi Mahmud el-Szajed ellen, végül pedig az utolsó másodpercig kiélezett asszóban búcsúztatta az olasz Davide Di Verolit. Így jutott el az elődöntőig, ahol az ukrán Nyikita Kosmant magabiztos teljesítménnyel múlta felül. A döntőben a tavalyi, párizsi játékokon győztes Kano Kokival került szembe. Látványos küzdelem alakult ki a két klasszis között. Aztán a vívóidő lejártával döntetlenre álltak, azaz aranytus döntötte el a címet. Éppen úgy, mint majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, Párizsban, most is a japán diadalmaskodott.

Minden várakozást felülmúltak férfi tőrözőink. Egyéniben Szemes Gergő révén, 52 évvel Kamuti Jenő után állhatott ismét dobogóra magyar a szakágban. Dósa Dani 8. lett. Ezek után a Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely összeállítású csapat bravúrt bravúrra halmozva, elképesztő vívással, 38 esztendő után lett vb-harmadik.
Női párbajtőr egyéniben ezúttal Nagy Blanka volt a főszereplő. Világbajnoki újoncként, 18 évesen jutott el remek és bátor vívással a nyolcaddöntőig. Az olimpiai bronzérmes Muhari Esztert a 32-ben az észtek elnyűhetetlen klasszisa, a 45 éves, csapatban olimpiai bajnok Irina Embrich búcsúztatta.
A női párbajtőrcsapat is közel volt a bravúrhoz, Muhari Eszti az Egyesült Államok elleni nyolcaddöntőben 30:40-nél lépett pástra. Három másodperccel a vívóidő lejárta előtt 43:44-et mutatott az eredményjelző. Eszti nekilendült, de a riválisa okosan belelépett a flessbe, és ezzel 43:45 lett a vége. A folytatás vége egy 11. helyezés lett.
A férfi kardozók között a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron szerepelt a legjobban, hetedik helyen zárt. Rabb Krisztiánt Curatoli búcsúztatta a nyolcaddöntőben. A korábbi egyéni világbajnok Szatmári Andrást a 32 között a kellemetlen lengyel Hryciuk győzte le.
A döntőig nagyszerű vívással, remek ezüstérmet nyert a Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Rabb Krisztián, Szilágyi Áron összeállítású férfi kardcsapat. A kard válogatott 2016 óta valamennyi világversenyen (világbajnokságon és olimpián) dobogóra állhatott. Ez egyetlen másik nemzetnek sem sikerült, példának okáért az eddigi “uralkodó”, Korea ezúttal a négy közé sem jutott – Japántól kapott ki. E nagyszerű sorozat tehát folytatódott, fentebbi rekordok viszont nem dőltek meg. Pedig a döntőben, 12:4-ig úgy tűnt, megy minden, mint a karikacsapás. Aztán viszont az olaszok csaptak le. Ránk. Sajnos, nem tudtunk mit kezdeni agresszív stílusukkal, már a harmadik asszóban átvették a vezetést, és bár az egész nap kimagaslóan vívó Áron és Kiki mindent megpróbált, nem volt visszaút – a vége 37:45 lett.
Női kard egyéniben négy csapat-világbajnokunk lépett pástra. Legtovább közülük Battai Sugár jutott, akinek a nyolcaddöntőben nem volt esélye a francia Noutchával szemben (6:15). Katona Renáta a 32-ben búcsúzott, Szűcs Luca ugyanitt esett ki. Pusztai Liza a 64-ben az egyik nagy visszatérővel, a riói olimpián egyéni aranyat nyerő orosz Jegorjannal került szembe, és 10:3-ra is vezetett. Ám hatalmas fordulattal 11:15 lett a vége, és a korábbi klasszis ettől kezdve meg sem állt a dobogó legfelső fokáig.
Női tőr egyéniben a legjobb 64 között Pásztor Flórának a bíró az asszó előtt kicsinek találta a felszerelésében a laméját, ezért lecseréltette azt. Majd egy balkezezésért és egy kifordulásért további két piros lapot is kiosztott neki. Ráadásul az elején a vívás sem nagyon ment, 7:1-re elhúzott a német Holland-Cunz. Flóra nem adta fel, kétszer is felzárkózott egy tusra, de nem sikerült fordítania, 12:15 lett a vége. Nekifor Erika és Kondricz Kata a főtábla első fordulójában búcsúzott. A hosszabbításban Kata támadott, az ukrán Polozjuk látszólag fejeléssel védett, ezért adott egylámpás tust. Ám a videózás után a bírók szabályosnak ítélték a találatot, így női tőrözőinknek egyéniben már az első körben véget ért a világbajnokság. Csapatban Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra és Wolf Eszter a 7. helyen végzett.

Öttusa. Három arannyal, egy ezüsttel és két bronzzal az élen végeztek a magyarok a madridi öttusa Európa-bajnokság éremtáblázatán. Győzött a Bauer Blanka, Guzi Blanka, Eszes Noémi összeállítású női, illetve a Koleszár Mihály, Gáll András, Szép Balázs alkotta férfi csapat, valamint vegyes váltóban a Guzi, Koleszár páros. Második lett Koleszár egyéniben, míg a harmadik helyen végzett Bauer, valamint az Eszes, Mészáros Emma kettős női váltóban.

Sportlövészet. Péni István 467.1 körös új Európa-rekorddal aranyérmes lett a férfiak 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámában a franciaországi Chateauroux-ban zajló sportlövő Európa-bajnokságon. Fölényét jól mutatja, hogy a második helyezett francia Lucas Bernard Denis Kryzs 2.2 körrel lemaradva, 464.9 körrel lett a második, míg a szerb Marko Ivanovic végzett a harmadik helyen 453.3 körrel.
A térdelő sorozatok után Péni István a harmadik helyen állt 154.8 körrel. Ekkor a francia ellenfele vezetett 157.1-del és a cseh Filip Nepejchal volt a második 155.1 körrel. A fekvő sorozatokban Péni István előbb megelőzte cseh riválisát és egyre jobban megközelítette Lucas Bernard Denis Kryzst, akit a 27. lövésnél beért, majd a 28. lövés után meg is előzött. Az állóra már öt tizedes előnnyel fordult Péni István (312.8-312.3). Előnyét pedig csak tovább növelte és a végén magabiztosan nyerte meg az aranyérmet.
Az olimpiai bronzérmes Major Veronika 17 találattal hatodik lett a nők 25 méter pisztoly versenyszámában. Győrik Csaba tanítványa jól kezdte a döntőt, az első és a második sorozatban is négy találatot ért el a maximális ötből, és a második sorozat után nyolc találattal a második-harmadik helyen állt a bolgár Miroslava Minchevával. A másik bolgár, Antoaneta Kostadinova vezetett 9 ponttal. A folytatásban Major Veronika előbb két, majd négy találatot jegyzett, és még továbbra is az élmezőnyben volt, a 3-5. helyen 14 találattal. A két bolgár állt az első két helyen csak éppen fordított sorrendben. Az ötödik sorozatban aztán csak egy találatot ért el Major Veronika, és holtversenyben állt a 6-7. helyen, szét kellett lőnie a versenyben maradásért. A szétlövésben a francia Mathilde Lamolle ellen 4-2-re jobbnak bizonyult, és így folytathatta, de a hatodik sorozatban már több találatra lett volna szüksége, hogy felzárkózzon az élmezőnyhöz. A két pont azonban kevésnek bizonyult, és végül 17 találattal a hatodik helyen zárt. Fábián Sára Ráhel 578 körrel a 17., Sike Renáta 568 körrel a 35. lett az alapversenyben a 47 fős mezőnyben.
Az már korábban eldőlt, hogy a hagyományos csapatversenyben az 1748 körrel győztes franciák és az 1744 körrel második bolgárok mögött a magyar hármas 1730 körrel bronzérmet szerzett.

Judo. Vég Zsombor ezüstérmet nyert a 100 kilogrammos súlycsoportban a judo World Tour-sorozatának ulánbátori Grand Slam-versenyén. A nemzetközi szövetség honlapja szerint a Ceglédi VSE versenyzője a nyolcaddöntőben a dél-koreai Han Dzsujop ellen nyert ipponnal, majd a negyeddöntőben a kínai Jang Jangot győzte le jukóval és ipponnal. Az elődöntőben a spanyol színekben induló georgiai Nikoloz Sherazadishvili következett, aki 90 kilóban kétszeres világbajnok, jelenlegi súlycsoportjában pedig vb- és kétszeres Eb-bronzérmes. A rendkívül szoros mérkőzést Vég jukóval nyerte meg. A döntőben az ukrán Anton Szavickij várt rá, akit 2023 januárjában a portugáliai Almadában rendezett Grand Prix-n egyszer már legyőzött, ezúttal viszont viszonylag simán, egy jukóval és egy vazaarival kikapott. Vég Zsombor két bronz után először nyert ezüstérmet Grand Slam-versenyen.

Rövidpályás gyorskorcsolya. Elülső keresztszalag-szakadás miatt kénytelen kihagyni a februári milánói-cortinai téli olimpiát Jászapáti Petra. A magyar szövetség hétfői közleménye szerint az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes, a 2022-es pekingi olimpián a vegyes váltóval bronzérmes Jászapáti sprintedzés közben sérült meg súlyosan. A műtétre az Országos Sportegészségügyi Intézetben került sor, ahol keretorvosa, dr. Tállay András, a MOB Orvosi Bizottságának elnöke műtötte meg. Felépülése olyan sok időt vesz igénybe, hogy biztosan nem lehet ott a fél év múlva esedékes ötkarikás játékokon.