Visszavonul a doppinggal vádolt német

Visszavonul a doppinggal vádolt német

2013. 10. 25.
Megosztás

Bejelentette visszavonulását Andreas Klöden német kerékpáros, aki 2004-ben és 2006-ban második lett a Tour de France-on.

A 38 éves bringás – aki az elmúlt idényekben a RadioShack csapatát erősítette – a meghiúsult szerződéshosszabbítással indokolta döntését.

A 2000-es sydneyi olimpia bronzérmese 16 éves profi karrierje során leginkább a Touron remekelt. A háromhetes körversenyek közül: két második helye mellett 2009-ben ötödik, 2012-ben 11. 2010-ben 13. lett. A Giro d'Italián nem ért el számottevő eredményt, míg a Vuelta a Espanán a legjobb helyezése a 20. volt összetettben.

Klödent 2006-ban doppingolással is vádolták – állítólag Freiburgba utazott, ahol vérátömlesztést is végeztek rajta –, ám ő tagadta a vádakat, később pedig 25 ezer eurós büntetést fizetett, a nyomozást pedig lezárták.

(Forrás: NSO)