A közelmúlt leszavazásai ellenére Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke erős pályázatokkal számol a 2026-os téli játékokra.
Egy esztendővel ezelőtt, 2017. január 1-én, autóbalesetben halt meg Kovács Barnabás, a Magyar Sí Szövetség egykori alpesi-, majd északi szakágának szövetségi kapitánya. A kiváló sportember évtizedek óta a hazai sísport meghatározó alakja és egyik legnagyobb egyénisége volt. Az utóbbi években egy fiatal tehetség, az olimpiai indulásra is kandidáló Kékesi Márton fejlődését is segítette.

Kónya Ádám 2016 decemberében a szlovákiai Csorba-tónál a Slavic Cup-on elért 70 pontos sífutásával - amely a bravúros, tizenkettedik helyezéshez volt elegendő - 100 pont alá vitte nemzetközi pontátlagát, részvételi jogot nyert a 2018-as dél-koreai téli olimpiára.
2018 olimpiai év! Sportsikerekben is gazdag, boldog, békés új esztendőt kíván a Magyar Olimpiai Bizottság a phjongcshangi téli olimpia és a Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpiai játékok évére.

Magyarország alpesi sízésben a FIS honlapja szerint a jelenlegi állás szerint 1 férfi és 2 női kvótával rendelkezik a 2018-as phjongcshangi olimpiára. A nőknél Miklós Edit helye biztos, a férfiaknál többen, közöttük Kékesi Márton, Nagy Bence és Samsal Dalibor is versenyben van a kvótáért.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Szalay Gyöngyi világbajnok, olimpiai bronzérmes vívó - tájékoztatta a Magyar Vívó Szövetség a Magyar Olimpiai Bizottságot. A kétszeres olimpikon párbajtőröző jövőre lett volna ötven esztendős.

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 második legjobb női sportolójának, az első helyen az amerikai teniszező, Serena Williams végzett.

Jó formában érzi magát Miklós Edit alpesi síző, aki a februári phjongcshangi téli olimpia előtt még öt lesiklóversenyen áll rajthoz.

Biatlonban egyetlen magyar sportoló, Szőcs Emőke reménykedik olimpiai indulásban. Magyarország a nemzetek rangsorában nem szerzett kvótát a phjongcshangi téli olimpiára, így a magyar sportoló a még szabad hat egyéni meghívásos kvóta valamelyikéért harcol januárban.
Életének 90. évében, 2017. december 24-én este elhunyt a háromszoros olimpikon, olimpiai bajnok úszó, Littomeritzky Mária - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.