Ugrás a tartalomra »

Keresés

Kiemelt hírek

A MOB elnöke méltatta a Magyar Olimpiai Akadémiát

A MOB elnöke méltatta a Magyar Olimpiai Akadémiát


Évzáró vacsorán búcsúztatta a 2017-es esztendőt a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsa. A tagok munkájáért dr. Aján Tamás MOA-elnök mondott köszönetet. Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Vékássy Bálint főtitkár is.

Tovább
Tokió 2020: újabb 300 millió dollárt faragtak a költségekből

Tokió 2020: újabb 300 millió dollárt faragtak a költségekből


A 2020-as tokiói olimpia szervezői továbbra is azon dolgoznak, hogy minél alacsonyabbra faragják a játékok költségvetését, a pénteki új verzió szerint újabb 300 millió dollárt sikerült megtakarítaniuk.

Tovább
Jelenről, múltról és jövőről a Zsivótzky Kör adventi sétáján

Jelenről, múltról és jövőről a Zsivótzky Kör adventi sétáján


Korán keltek a Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület tagjai. Mire a hagyományos adventi sétájukra indultak, már túl voltak az évet záró és értékelő közgyűlésükön, amely nagyon tartalmasra sikerült. A sikátori Kultúrház termét megtöltő hallgatóság előtt dr. Printz János Károly elnök tekintette át a lassan mögöttünk lévő év eseményeit, s bőven volt miből válogatnia. 

Tovább
A Pénzügyőr birkózóié a novemberi hónap műhelye-díj

A Pénzügyőr birkózóié a novemberi hónap műhelye-díj


Kiváló novemberi teljesítményük elismeréseként a Pénzügyőr SE birkózói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forintos utalvány a Törekvés SE vívóihoz került.

Tovább
Péni István lesz a 2018-as ifjúsági olimpia magyar csapatának mentora

Péni István lesz a 2018-as ifjúsági olimpia magyar csapatának mentora


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a honlapján nyilvánosságra hozta a jövő évi, Buenos Aires-i, 3. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok fiatal nagyköveteinek, mentorainak listáját. Ezzel együtt a NOB levélben értesítette a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy a magyar ifjúsági olimpiai csapat mellett a tisztet a riói olimpikon, nanjingi ifjúsági olimpiai aranyérmes sportlövő Péni István tölti be, aki a delegáció tagjaként utazhat ki az argentin fővárosban rendezendő játékokra.

Tovább
Kulcsár Krisztián: Látjuk a hazai úszósportban a biztató jövőt!

Kulcsár Krisztián: Látjuk a hazai úszósportban a biztató jövőt!


Alapításának 110. évfordulóját ünnepelte a Magyar Úszó Szövetség december 19-én. Ennek alkalmával immár ötödik alkalommal iktatták be a sportág nagyságait a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, valamint elismerést kaptak 2017 hősei. Az esztendő sikereit Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is méltatta. „2017 a magyar úszósport és az idén 110 éves Magyar Úszó Szövetség számára is meghatározó, emlékezetes esztendő marad” - kezdte beszédét az olimpiai ezüstérmes, világbajnok sportvezető. Mint Wladár Sándor elnök emlékeztetett: csak ebben az évben 65 érmet szereztek úszóink, ami „fenomenális teljesítmény”.

Tovább
A sportszövetségek megválasztották az idei év legjobbjait

A sportszövetségek megválasztották az idei év legjobbjait


A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 56 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére.

Tovább
Salt Lake City újabb téli olimpiát rendezne

Salt Lake City újabb téli olimpiát rendezne


Egyre valószínűbb, hogy Salt Lake City megpályázza a 2030-as téli olimpiai játékok rendezését. Korábban szó volt róla, hogy Salt Lake City akár már a 2026-os téli játékokra is jelentkezne, de az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága szerint ez túl közeli időpont lenne a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia előtt.

Tovább
Az olimpiai pontszerző Pető Tibor az evezősök új elnöke

Az olimpiai pontszerző Pető Tibor az evezősök új elnöke


A kétszeres világbajnok, olimpiai ötödik helyezett Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) új elnöke, mivel hétfőn az elnökválasztás céljából összehívott rendkívüli közgyűlés három évre, 2020 októberéig biztosította a bizalmáról.

Tovább
Doppingellenes tájékoztató, sportági konzultáció Phjongcshang jegyében

Doppingellenes tájékoztató, sportági konzultáció Phjongcshang jegyében


A Magyar Olimpiai BIzottság a 2018-as téli játékokat megelőző, utolsó előtti sportági konzultációját tartotta hétfőn a szervezet székházában. A megbeszélés előtt doppingellenes tájékoztatóra került sor.

Tovább

Tanulás vagy sport?

banner_cloudy.webpNem kell választanod, mindkettőben sikeres lehetsz, és együtt is lehetséges!

Jelentkezem

Hírek

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.

btn_tovabb
Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.

btn_tovabb
Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

A női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.

btn_tovabb
Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Jótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.

btn_tovabb
Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Az adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.

btn_tovabb
Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

A világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.

btn_tovabb
Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

A Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.

btn_tovabb
Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Gyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.

btn_tovabb
Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.

btn_tovabb

Sikertörténetek

Berki Krisztián

Kettőskarrier

sikertortenet_berki_krisztian.webp

A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

Elolvasom

Szakmai partnereink

Felsőoktatási intézmények

Óbudai_Egyetem_LOGO_KEK.jpg

PE_cimer_nev_mellette.png

PAZMANY-LOGO-07_kozeprezart_evszammal_magy_szines.png

Semmelweis_logo_Latin_COLOR_PNG.png

logo-bce.svg

DE-logó.png

Edutus-egyetem-logo-03-1.png

EJF_bordó_meretezett.png

KJE-logo-HU.png

mate-logo.svg

logo-tf.svg

logo-nke.svg

Foglalkoztatók

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

Szolgáltatók

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

Csatlakozz programunkhoz

csatlakozz.webp

Résztvevő intézményként vagy partnerként is várunk. Együtt csak nyerhetünk!

Jelentkezem

Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei

Állj a rajthoz!

Jelentkezés

allj_a_rajthoz.webp

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.

Jelentkezem

Infoartnet