Monspart Sarolta 70 évesen is vallja: indulhat a következő évtizede, van célja és feladata

Monspart Sarolta 70 évesen is vallja: indulhat a következő évtizede, van célja és feladata

2014. 11. 18.
Megosztás

Idén november 17-én ünnepelte 70. születésnapját Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, a magyar szabadidősport kiemelkedő személyisége, a MOB korábbi alelnöke. "Ez a 70 év nem volt unalmas. Váratlanul gyorsan, érdekesen, néhol izgalmasan repült el. Úgy éreztem, és ma is úgy érzem, ha én már nem tudok futni a „kullancs-sántaságom” miatt, legalább másoknak segítsek, hogy minél többen átéljék a futás csodálatos világát" - mondta a mob.hu-nak adott interjúban.

"Két nagy íve volt az eddigi életemnek. Az első a szegény, négygyermekes polgári családtól ívelt a sikeres élsportig, ez 1944-től 1978-ig tartott. A második a halál árnyékából a szabadidősport nagykövetéig, az Idősügyi Tanács tagjáig, a testedzésben, sportolásban gazdag mindennapok motiváló harcosáig - ez utóbbi hetvennyolctól a maig napig is tart" - kezdte általánosságban számvetését, majd kiemelt néhány mérföldkövet az életéből.

"Tizennégy voltam, amikor a János vitézben a francia király szerepét játszhattam énekes változatban. Az ELTE-n matematika-fizika szakon végeztem, majd a TF-en szakedzői és sportszervezői diplomát is szereztem. Közben tájfutásban a Spartacus színeiben évente nyertem az országos bajnokságokat, összesen tizennégyszer. Hetvenkettőben első nem skandináv egyéni, női tájfutó világbajnok lettem, hetvenben váltóval másodikok, hetvenhatban harmadikok lettünk a vébén. Ötször nyertem sífutó bajnokságot, atlétaként az első európai nő voltam, aki három órán belül futotta a maratont. A sportsikereknek hetvennyolcban egy kullancsbetegség vetett gátat, hirtelen vége lett az 'eddig szinte minden sikerült, amit akartam' életemnek..."

A sportsikerek után - a betegséget, hosszú kórházi kezelést követően - a magánéletben és a civil pályán is sikeres lett. Nyolcvanegyben házasságot kötött a népszerű televízióssal, Feledy Péterrel, majd megszületett Botond fiúk, aki édesapja szakmáját követve jogász lett.

Alelnöke volt a Nemzetközi Tájfutó Szövetségnek, magyar tájfutó szövetségi kapitány 1980 és 1989 között, 1989-ben megkapta a mesteredzői címet. A kilencvenes évek elején németországi és osztrák egészségmegőrzési projektekben vett részt. Itthon kialakította és működtette az AVON országos női futó-gyalogló klubhálózatot, két évig betöltötte a Magyar Olimpiai Bizottságban a szabadidősportért felelős alelnöki tisztet.

Monspart Sarolta dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, a Johan Béla Népegészségügyi Programban. Elnöke volt a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványnak és a Nemzeti Szabadidősport Szövetségnek.

Monspart Sarolta arról is beszélt, hogyan lett élsportolóból a szabadidősport "nagyasszonya", honnan jött számára ez a küldetés.

"Sokat láttam és tanultam Skandináviában, még mint élsportoló. Ott együtt versenyeztek futásban, tájfutásban és sífutásban a világ legjobbjai és a sok-sok ezer amatőr. Ők kergettek minket. Gyakran a győztes „menő-celeb” adta át az utolsónak a vigaszdíjat. Akkor elhatároztam, hogy itthon is milyen jó lenne megcsinálni mindezt - kerestem a lehetőségeket. Így indult a Magyar Rádió futó-kocogó versenysorozata László György szórakoztató és sport főosztályvezetővel 1973-ban a Normafánál, a szabadidős gyaloglás, futás az amatőröknek lett meghirdetve. Így indult az szabadidejükben sportoló, amatőr futóknak a Futapest Klub Bresztyenszky László vezetésével 1980 körül a Margitszigeten, az akkori Úttörő-stadionban is. Így indult az utcai futóversenyek - például a Vivicitta, a félmaratonok, maratonok - sorozata, amelyek utódain mostanában több tízezren is futnak. A már jól működő Budapest Sportiroda igazgatói, Kocsis Árpád és Máth István ügyesen kitalált a futás „szolgálójának", "nagyasszonyának", amely feladat tartalmazta az edzéstervírástól a szakmai cikkek írásáig, a szurkolástól a futóklub vezetéséig, a futókönyvírásától az előadások tartásáig a futó-kihívásokat. Örömmel, motiváltan és egyre nagyobb sikerrel vállaltam mindezeket. Azt hiszem, hitelesen szólhattam és tehettem ezt a munkát, feladatot, sosem kérdeztem, hogy mennyit fizetnek érte."

"Saci" az Idősügyi Tanács tagja 2010 óta. "Fontos lenne a majd hárommillió nyugdíjas, 60 éven felüli ember testedzésben gazdag mindennapját „elővarázsolni”, ezért sokat teszek: országosan hívnak előadásokra, megyek és együtt gyalogolunk előtte. Tagja vagyok a MOB Nők a Sportban Bizottságának, szívesen tennék ott is többet a lakossági női sportért. Iskolába is hívnak gyakran előadni sportos ifjúsági témákban a fiatalokhoz. Hétvégeken szabadidősport-eseményeken veszek részt nagy örömmel, amikor csak hívnak. Bemutató edzéseket, bemelegítést tartok szabadidős rendezvényeken, kluboknál. Talán az egyik fő szurkoló lettem a futóversenyeken, amelyek útvonala átmegy a Nyugati téri felüljárón, általában aki már lentről meglát, az nem gyalogol, hanem fut felfelé."

Kitüntették s Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatával, Kiváló és Érdemes Sportoló, Fair Play-díjas, megkapta a köztársaság elnökének érdemérme kitüntetést, 2010-ben pedig Prima-díjat vehetett át.

A 70. születésnapját hétfőn betöltő korábbi tájfutó azt is elárulta, hogyan ünnepli a kerek évfordulót.

"Ünneplés több napon át - nagyon kényeztetnek! Talán meg sem érdemlem. Többezer futóval találkoztam Siófokon a Balaton maratonon vasárnap, kaptam egy háromszor másfél méteres, fényképes plakátot, amit majd' mindenki aláírt. A tájfutó szövetség is készül egyik este külön kis ünneppel, sífutó egyesületem, a Vasas SC elnöke, Markovits úr is gratulált és a honlapjukon is készült egy riport, a BSI készített egy hetven másodperces kisfilmet a honlapjára ajándékként, na és a nagy és a kis családom is összejön egy-egy ünnepségre."

Monspart Sarolta hetven évesen is tele van célokkal, tettvággyal. 2011-ben megszületett unokája, Farkas, de természetesen a nagyszülői örömök mellett más is leköti.

"Nagyon szeretném, sőt akarom, és majd' mindent megteszek érte, hogy legyen az országban sok-sok futókör, ahol a lakosság tud futni, gyalogolni, ahol a családok tudnak együtt, közösen sportolni, játszani. Ahol egy új, modern „grund” lesz mindenki használatára, a családok közös testedzésére, szórakozására. Mindezt kis állami támogatással. Most van ígéretem erre a miniszterelnök úrtól, remélem sikerül országosan több helyszínen is megvalósítani évről évre egyre többet. Tehát indulhat a következő évtizedem, van célom és feladatom."

S, hogy mi Monspart Sarolta üzenete? "A sport mindenkié, és az okos embernek a sport a temetőig tart..."

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Kovács Anikó)