Krizsán Xénia: Rióban még egy pontszerző hely elcsípése is elérhető céllá válhat

2015. 07. 15., 08:12

Krizsán Xénia: Rióban még egy pontszerző hely elcsípése is elérhető céllá válhat

Győzött, ráadásul riói olimpiai kvótát is szerzett a tallinni U23-as atlétikai Európa-bajnokságon Krizsán Xénia, a Budapesti Honvéd hétpróbázója, aki ennek ellenére is úgy gondolja, hogy a lépés még jobban is kijöhetett volna az észtországi kontinensversenyen. Ezért is számít még jobbra, ha minden összejön, egyéni csúcsát megjavítva az első nyolc közé jutásra a közelgő pekingi világbajnokságon, ahol először mérettetheti meg magát a felnőttek mezőnyében.
Pars nem pánikol, mert szerinte egy kemény parasztgyereknek mindent ki kell bírnia

2015. 07. 12., 09:00

Pars nem pánikol, mert szerinte egy kemény parasztgyereknek mindent ki kell bírnia

Éppen azt történt a keddi Gyulai István Memorial nemzetközi atlétikai versenyen, amit Pars Krisztián londoni olimpiai bajnok a legkevésbé szeretett volna. A győztes, és idén verhetetlen lengyel Pawel Fajdek 83.12-vel bosszantóan jól időzítve pont Székesfehérváron javított idei világelső eredményén, miközben a magyar kalapácsvető jóval szerényebb 79.23-as dobásával ott ragadt a 2015-ös rangsor negyedik helyén. Hat héttel a pekingi világbajnokság előtt a kétszeres vb-ezüstérmes szombathelyi dobóatlétát valójában csak az vigasztalhatta, hogy az elhúzódó deréksérülése ellenére is voltak összeszedett, és ezért 80 métert közelítő kísérletei.