Ezer méteren is három magyar jutott az elődöntőbe

Ezer méteren is három magyar jutott az elődöntőbe

2017. 09. 29.
Megosztás


Az olimpiai kvalifikációs budapesti világkupa második versenynapján az egyéni távok közül az 1000 méteres táv küzdelmeire került sor. Ezen a távon Jászapáti Petra és a Liu-testvérek jutottak tovább a legjobb 21-be, az elődöntőbe.

A nők mezőnyében 70-en, a férfiaknál 90-en álltak rajthoz, így selejtezőfutamokat is rendeztek.

A harmadik futamban Bácskai Sára Luca a világbajnok brit Elise Christivel és az amerikai Jessica Kooremannal csatázott a biztos továbbjutó első két helyért. Végül harmadik lett, s izgulhatott a 14. futam befejezéséig, hogy ideje elegendő-e a még továbbjutó helyet jelentő két leggyorsabb harmadik időhöz. Nos, nem hiába várta a futamok befejezését, mert a második leggyorsabb harmadikként ő is továbblépett az előfutamokba.

Ugyanez nem sikerült Keszler Andreának, aki orosz és kanadai vetélytársa mögött a harmadik helyen ért a célba, de ideje csak a 4. volt a harmadikok között, így kiesett a további küzdelmekből. Jászapáti Petra jól felépített taktikával a kanadai Maltais mögött biztos másodikként abszolválta a selejtezőfutamot.

A három férfi 1000 m-es magyar induló, a Liu-testvérek és Burján Csaba, futamát megnyerve jutott be a legjobb 40 közé az előfutamba.

Az első két előfutamban rajtolt a két magyar női induló. A feladat az volt, hogy az első kettőben végezve biztosan kvalifikáljanak a vasárnapi 21 fős elődöntőbe, de a hét futamból csupán egy harmadik helyezett, a leggyengébb időt elérő esik csak ki a további küzdelmekből.

Bácskai Sára Luca a brit Christie, az amerikai Kooreman és a holland van Kerkhof mögött negyedik helyen haladt át a célvonalon, így nem jutott tovább. Jászapáti Petra egy döntőnek is beillő mezőnyben küzdött a továbbjutó két hely valamelyikéért. Az orosz Prosvirnova és a kanadai Maltais ugyan megelőzte, de a harmadik helyet jelentő idővel biztosan jutott tovább a vasárnapi elődöntőbe.

A férfiak második futamában a lett Zvejnieks az utolsó métereken előzte meg az addig harmadik helyen haladó Burján Csabát, így a magyar fiú számára ezen a távon befejeződött a világkupa.

Liu Shaolin Sándor viszont ismét eljátszadozott futamában a mezőnnyel, és meggyőző fölénnyel lett első.

Öccse, Liu Shaoang sem maradt el bátyjától. A cél előtt pár méterrel még a továbbjutása is kérdéses volt, de végül korcsolyáját elsőként betolva a célba nyerte a futamát.

Délután a váltók két fordulóban küzdenek az elődöntőért.

(MOB, fotók: Derencsényi István)