Történelem

Az olimpizmus története

Az antik olimpiai ünnepségek az emberiség történetének legértékesebb tradícióihoz tartoznak, melyek a mítoszok világából és a görögség társadalmi, politikai viszonyaiból (vallás, temetési és avatási szertartások, poliszok közötti versengések stb.) nőttek ki.

Az antik olimpiák, a regionális görög versenyjátékok és a római gladiátorviadalok megszûnése után hosszú ideig csend honolt az európai testkultúrában. A lovagi próbák és a bajviadalok átvettek ugyan valamit az ókor bizonyos elemeiből, de csak a reneszánsz alatt vetődhetett fel az olimpiai játékok újjáélesztésének gondolata. Azt szokták mondani, hogy a görögség kultúrája nélkül nincs modern Európa, ennek mintájára állíthatjuk, hogy a septem probitates (hét lovagi próba) és a reneszánsz testkultúrája nélkül nem lett volna modern olimpia. Az első újkori mûvet az olimpiákról Mateo Palmieri (1405–1475) reneszánsz tudós és államférfi írta, majd ezt követően sok szerző többféle nyelven értekezett a görögök híres versenyjátékáról. Íme, egy rövid névsor: Hieronymus Mercurialis, Petrus Faber, Comenius, Rousseau, Schiller, Basedow, Guts-Muths. Angliában, vidéki birtokán Robert Dover kapitány rendre megtartotta „anglius olimpiai játékait”, amelyeket 1634-től Olympic Gamesnek neveztek.

Tovább >>

A NOB története

A NOB megalakulása után azon melegében elkészítették az alapszabályát, az úgynevezett Olimpiai Chartát, amely kisebb-nagyobb korrekciókkal érvényben van ma is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagjainak nevét az első újkori olimpia színhelyén, az athéni stadionban őrzik márványba vésve. Ennek a híres sportpályának a főbejárata előtt, egy kis olajfaligetben áll a görög Averoff szobra, aki a felújítást finanszírozta. Az emlékmûnek az a magyar vonatkozása, hogy az első olimpia megnyitóján a külföldi delegációk nevében dr. Kemény Ferenc mondott franciául beszédet a leleplezéskor. A kapu előtt jobbra egy táblán aranybetûkkel a tizenhat alapító neve. Legfelül Pierre Fredi de Coubertin, a játékok újraálmodója. Alatta Demetriosz Vikelasz, az első elnök és megint Coubertin mint az első főtitkár, valamint a tagok: E. Callot (Franciaország), A. D. Butovszkij (Oroszország), W. M. Sloane (Egyesült Államok), V. G. Balck (Svédország), C. Herbert és Lord Ampthill (Anglia), dr. Kemény Ferenc (Magyarország), J. B. Zubiaur (Argentína), Guth-Jarkovsky (Csehország), D’Andria Caraffa és Luchessi Palli (Olaszország), Maxime de Bousies (Belgium), L. A. Cuff (Új-Zéland) és dr. Willibald Gebhardt (Németország). Sokáig vitatott volt, hogy ki vett részt Párizsban személyesen is az alakuló kongresszuson és ki nem. Az biztos: a német Gebhardt és dr. Kemény Ferenc nem volt akkor a Sorbonne-on. Egy évre rá választották NOB-taggá a németet, dr. Kemény Ferencet viszont rögtön az alakuló kongresszuson feltüntették mint tagot, bár személyesen nem tudott jelen lenni. A magyarokat egyébként Csáky Albin kultuszminiszter, Hegedûs Sándor, a Nemzeti Torna Egylet és a Magyarországi Torna Egyletek Szövetségének elnöke, valamint Hoyos László, a Monarchia párizsi nagykövete képviselte.

Tovább >>

A MOB története

A nemzetközi olimpiai mozgalom 1994-beli centenáriuma után alig egy esztendővel a Magyar Olimpiai Bizottság is ritka jubileumhoz érkezett, 1995. december 19-én ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. Különleges jubileum volt ez, mind hazai, mind pedig nemzetközi vonatkozásban. Az 1881-ben létrejött Magyar Szent Korona Országainak Vöröskeresztes Egylete után ez a második legidősebb hazai társadalmi egyesület, amely a Francia, a Görög, az Amerikai, a Német és az Ausztrál Olimpiai Bizottság után hatodiknak alakult meg.
A testület 2005-ben már megalakulásának 110 éves jubileumát ünnepelte. A megemlékezésre a Budapesten rendezett birkózó világbajnokság idején, szeptember végén került sor. A Nemzeti Színházban tartott ünnepségen Jacques Rogge, a NOB elnöke és Juan Antonio Samaranch, a NOB örökös tiszteletbeli elnöke is jelen volt.

Tovább >>