107 nappal a phjongcshangi játékok kezdete előtt fellobant az olimpiai láng Olympiában

107 nappal a phjongcshangi játékok kezdete előtt fellobant az olimpiai láng Olympiában

2017. 10. 24.
Megosztás


Kedden délben, 107 nappal a megnyitó előtt, ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a görögországi Olympiában fellobant a 2018-as phjongcshangi téli olimpia lángja, majd Héra templomától - érintve Pierre de Coubertin emlékművét - elindult Dél-Korea felé.

A himnuszok után köszöntőt mondott többek közt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Lee Hee-beom, a phjongcshangi téli olimpia szervezőbizottságának elnöke és Spyros Capralos, a Görög Olimpiai Bizottság első embere és Efthymios Kotzas, az ókori játékok helyszíne, Olympia polgármestere is.

„Az álmunk, hogy téli olimpiát rendezzünk, most valósággá vált. A Koreai Köztársaság mindössze a második ázsiai ország, amely otthont adhat a téli játékoknak" – mondta Li Hee-beom, aki hozzátette, elkötelezettek, hogy biztonságos legyen az esemény. Ezzel utalt az elmúlt hónapokban kiéleződött koreai válságra.

„Az olimpiai játékok szent és univerzális. Mindazon különbségek felett áll, amelyek megosztanak minket. Törékeny világunkban az olimpiai játékoknak megvan az ereje, hogy egyesítse az emberiséget" – jelentette ki Thomas Bach.

A lángot rituálisan Héra tempolmában gyűjtották meg, majd a fáklya elindult útjára, az első állomás Pierre de Coubertin emlékműve volt.

Először a görög északi síelő, Aposztolosz Angelisz foghatta a kezébe a fáklyát, majd Dél-koreai részről a Bajnokok Ligája-győztes, már visszavonult labdarúgó, Pak Dzsi Szung vitte.

A dél-koreai szervezők október 31-én, Athénban veszik át a fáklyát, s viszik a lángot hazájukba, ahol újabb váltófutás kezdődik.

A pjongcsangi téli olimpia február 9-én kezdődik.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság képes beszámolója itt olvasható.

(MOB, fotó: olympic.org, Olympic Channel)