115 éves a magyar egyetemi sport

115 éves a magyar egyetemi sport

2013. 11. 05.
Megosztás

November 5-én ünnepli 115. születésnapját a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club. Első elnöke a világhírű tudós, jeles államférfi és természetbarát, báró Eötvös Loránd volt. A klub 115 éves fennállása alkalmából november 23-24-én cégek, vállalatok számára rendeznek nagyszabású kupát.

A XIX. század nyolcvanas éveiben kiemelkedő férfiak ismerték fel a testedzés, a rendszeres sportolás ember- és jellemformáló erejét, és ennek hatására alig másfél évtizeddel később, 1898. november 5-én megalakult az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező magyar sportegyesület, a BEAC. Első elnökéül báró Eötvös Lorándot választották.

A klub 115 éves fennállása alkalmából, Dr. Mezey Barna ELTE rektor fővédnökségével az ELTE és a BEAC november 23-24-én megrendezi az I. ELTE Info-Park Kupát. A kupa célja, hogy az egyetemmel kapcsolatban álló, illetve annak vonzáskörzetében működő cégek, vállalatok számára nyújtson sportolási, versenyzési lehetőséget. A tornára november 8-ig jelentkezhetnek az érdeklődő munkahelyi közösségek, bővebb információ a BEAC megújult honlapján található.

Eötvös Loránd hitvallását követve az egyesület mindenkori vezetése küldetésének tartja a testkultúra fejlesztését és az egészséges életmód népszerűsítését – nem csak az egyetem falain belül, de társadalmi szinten is hatást gyakorolva a jövő nemzedékek életére.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesülete már az első évektől fogva az éledező versenysport egyik fontos tényezőjévé vált. Fennállása óta öt olimpiai bajnokot adott a magyar élsportnak. 1912-ben dr. Prokopp Sándor lövészetben, 1936-ban Csík Ferenc 100 méteres gyorsúszásban és dr. Rajczy Imre a kardcsapat tagjaként, 1952-ben öttusa csapatban Kovács Aladár, 1968-ban Németh Angéla gerelyhajításban szerzett olimpiai bajnoki címet. Sportolóik 1898 óta 7 világbajnoki címet és több mint 400 magyar bajnoki címet szereztek a különböző sportágakban.

115. születésnapját ünnepli a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club

Amit a tudományegyetem jelentett és jelent a felsőoktatásban, azt jelentette mindig és jelenti ma is a BEAC az egyetemi sportban. Szellemiséget, az alapértékek tiszteletét, viszonyítási pontot, a hagyományok ápolását.

A klub arculatára mindvégig jellemző volt, hogy a sportágak igen széles választékát tárta az érdeklődők elé, és jelentős szerepet játszott több sportág hazai meghonosításában, népszerűsítésében. Így a századforduló táján és az azt követő években alakult meg a labdarúgó, asztalitenisz és gyeplabda szakosztálya, míg a ’60-as évektől kezdődően a tájfutás, sportgimnasztika, rögbi és karate szakosztályok kezdték meg működésüket fekete-fehér színekben.

A BEAC jövőképe, hogy egy olyan hírnevű, szakmai, sport és egyetemi körökben viszonyítási pontként számon tartott klub legyen, ahol a szervezet irányításában a hallgatók meghatározó szerephez jutnak, illetve ahol az egyetemi polgárok egyre növekvő számban sportolnak rendszeresen.

A BEAC dinamikusan növekvő tagsága elsősorban az ELTE hallgatóira és oktatóira épül, míg az utánpótlás korosztályban meghatározóan a XI. kerület iskoláinak diákjait találjuk. Közel 2000 rendszeresen sportoló hallgatójával a főváros egyik legnagyobb szabadidősport klubjává vált a magyar egyetemi sport zászlóshajója, amely az ELTE tanulóival szoros együttműködésben sok öregedő félben levő szakosztályt, sportágat élesztett újjá. Sőt, új, a hallgatókat nagy létszámban megmozgató sportágakban is mozgási lehetőséget nyújt az egyetemi polgároknak.

A klub a tömegsport mellett napjainkban is nagy figyelmet szentel az élsportnak. Az atléták rendszerint több számban is országos bajnoki címeket nyernek, sőt, Vári Edit gátfutó a pekingi olimpiai magyar induló között szerepelt. A női kosárlabdacsapat hosszú ideje a sportág honi történetének meghatározó tagja, ahol Balogh „Bubu” Judit vezetésével a dobogó legmagasabb fokán is álltak már. A sakk mellett az utóbbi évek leggyorsabban fejlődő szakosztálya a triatlon, akik a Hawaii Triatlon Világbajnokságot is megjáró Kis Gyula vezetésével már OB csapatérmeket, egyetemi országos bajnokságot is nyertek.