123 országban IAAF Atlétikai Világnap

123 országban IAAF Atlétikai Világnap

2014. 04. 30.
Megosztás

Ebben az esztendőben a nemzetközi szövetség már 19. alkalommal vette programjába az IAAF Atlétikai Világnap idén 123 tagországra kiterjedő eseményét.

A hagyományos rendezvény jó alkalmat ad arra, hogy az atlétika megismertesse sokrétű mozgásanyagát az azzal most barátkozóknak, és lehetőséget biztosítson a fiataloknak a sportolásra, versengésre a klubokban és az iskolákban. Az IAAF World Athletics Day az évek során egy olyan globális eseménnyé vált, amely elősegíti a sport népszerűsítését az egész világon.

Fontos cél az is, hogy ez a nap hozzájáruljon, hogy megszilárduljon a kapcsolat az ifjúság, a sport és a környezet megóvása között.

Magyarországon már évek óta Tiszaújváros a gondos házigazdája az eseménynek. A 2014-es versenyre április 27-én, vasárnap kerül sor.

Jakab István, a verseny főszervezője elmondta, gondolkodott azon, hogy ebben az évben megrendezze-e a versenyt.

"- Mivel a MASZ versenynaptárban későbbi időpontra nem volt lehetőség, így esett a választás erre az áprilisi utolsó vasárnapra. Az időpont kicsit korai, a hagyományos verseny a megszokottnál két héttel hamarabb kerül megrendezésre."

Az esemény házigazdája azért döntött mégis a megrendezés mellett, mert a tiszaújvárosi találkozó évek óta sikeres és sokan érkeznek szintteljesítés miatt a városba, hogy kvalifikálják magukat különböző hazai és nemzetközi versenyekre.

Az utóbbi években a magyar atlétika kiváló utánpótláskorú versenyzői indultak és értek el kiemelkedő eredményeket ezen a pályán, mint például: Rivasz - Tóth Norbert, Móricz Bálint, Boda Ákos, Vígvári Szabolcs, Rády Zoltán, Csuhai Péter, Kiss Csaba, Koroknai Máté, Répási Petra, Kozák Luca és társaik.

Az ifjúsági korosztálynak már májusban olimpiai kvalifikációs versenye lesz Bakuban, így a tiszaújvárosi verseny lehetőséget ad arra, hogy az ott indulásra esélyesek versenykörülmények között megmérettessék magukat. Az IAAF az Atlétikai Világnap alkalmából az újonc és serdülő korúak is lehetőséget kapnak a versenyzésre, közöttük 50 póló, valamint az ifjúsági korúak között is 50 póló, oklevél kerül átadásra.

„- A szervezők mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a feltételeket a jó versenyzéshez – mondta zárásként Jakab István. - A pályán a szükséges javításokat végrehajtották, ezzel is biztosítva a jó eredmények elérését. Minden érdeklődőt szeretettel várunk az idei Atlétikai Világnapra, Tiszaújvárosba.”

(Forrás: Mérei László/MASZ)