125 éves a NOB - Megnyitotta kapuit az Olimpia Háza

125 éves a NOB - Megnyitotta kapuit az Olimpia Háza

2019. 06. 23.
Megosztás

A június 23-án 125 esztendős Nemzetközi Olimpiai Bizottság grandiózus ceremónia keretei közt mutatta be új székházát, amely a világ egyik legfenntarthatóbb épülete lett. A rendezvényen magyar részről jelen volt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál tiszteletbeli elnök, NOB-tag, Gyurta Dániel NOB-tag és a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség képviseletében Ádámfi Attila, aki egyben a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának elnöke is.

A megnyitóra az Olimpiai Napján, a NOB megalakulásának 125. évfordulóján került sor. Az eseményen részt vett többek között Euli Maurer, a Svájci Államszövetség elnöke, a 206 nemzeti olimpiai bizottság elnökei, a nemzetközi sportszövetségek vezetői, valamint 30 olimpiai érmes is, köztük olyan bajnokok, mint a szlovén Tina Maze, az argentin Santiago Lange, a fidzsi Osea Kolinisau, vagy a koreai Yuna Kim. Ők a NOB tagjaival együtt összesen 125 ötkarikás medál birtokosai. Szintén jelen volt a ceremónián Juszra Márdini és Yonas Kinde, a riói olimpia menekültcsapatának tagjai.

A hagyományos szalagátvágás során Thomas Bachhoz Ueli Mauer, Nuria Gorrite (Vaud államtanácsának elnöke), Pascal Broulis és Philippe Leuba (a svájci államszövetség tagjai), Grégoire Junod (Lausanne polgármestere), a NOB Végrehajtó Bizottságának tagjai, valamint olimpiai érmesek csatlakoztak.

Az Olimpia Házát a sport világjavító erejének reprezentálására tervezték. Az épületben összesen 500 alkalmazott dolgozik majd – ők korábban négy különböző helyszínen tevékenykedtek. Az épület legjelentősebb innovációja ugyanakkor a fenntarthatósága, ami az olimpiai mozgalom alapelveinek is része.

„Mikor elindítottuk ezt a projektet az új otthonunk megtervezésére, egy olyan létesítményt akartunk létrehozni, ami több egy puszta épületnél. Természetesen szerettünk volna az olimpiai család minden tagját egy tető alá hozni. Ilyen értelemben az Olimpia Háza egységünk megtestesítője. Ugyanakkor azt akartuk, hogy a fenntarthatóság, a hitelesség, és a fiatalság elemeit is magába foglalja, ezek ugyanis az olimpiai agenda alapelvei" – mondta Thomas Bach.

„Mikor Pierre de Coubertin az olimpiai játékok felélesztésén dolgozott, a békéhez és a nemzetközi összetartozáshoz akart hozzájárulni. Köszönöm, hogy vigyáztok erre a fontos örökségre! A sportnak integráló hatása van a közösségeinkre. Összekapcsol fiatalokat és időseket, férfiakat és nőket, különböző társadalmi osztályokat, vallásokat, politikai nézeteket. Időnként pedig esélyt biztosít konfliktusaink rendezésére és az együttműködésre nézeteltéréseken és határokon át" – tette hozzá beszédében Ueli Maurer.

Az új épület létrehozására 2012-ben bólintott rá a NOB, kialakítása pedig öt kulcspont mentén zajlott: szimbolizmus, integráció, rugalmasság, együttműködés és fenntarthatóság. Az építkezések 2014-ben kezdődtek a dán 3XN és a svájci IttenBrechbühl építészeti vállalatok közreműködésével.

„A létesítményt a legmagasabb fenntarthatósági elvárások mentén hoztuk létre. Boldogok vagyunk, és büszkék arra az elismerésre, mely szerint az Olimpia Háza a világ egyik legfenntarthatóbb épülete" – jegyezte meg Bach.

Az építmény legfontosabb fenntarthatósági jellemzőiről itt lehet olvasni.

A ceremónián több látványos produkció mellett megemlékeztek a NOB 125 éves történetéről, valamint Pierre de Coubertinről is.

„Ma, 125 évvel az alapítás után az öröksége tovább él. Ebben a fontos pillanatban büszkék lehetünk arra, hogy mi vihetjük ezt tovább a jövőbe"- mondta Coubertinről beszéde zárásaként Thomas Bach.

(olympic.org-MOB, fotó: IOC/Greg Martin, MTI/EPA/Keystone)