13+1 magyar az olimpiai sportágak nemzetközi szövetségeinek döntéshozói között

13+1 magyar az olimpiai sportágak nemzetközi szövetségeinek döntéshozói között

2013. 06. 03.
Megosztás

A közelmúltban elveszített és az elnyert pozíciókat összevetve jónak, de távolról sem kiválónak nevezhető a magyar sportdiplomácia magas szintű képviselete a nyári és a téli olimpiai sportágak nemzetközi szövetségeiben.

A döntéshozók, más megfogalmazás szerint a választott vezetők körébe mindössze 13 honfitársunk tartozik, és közülük is egyedül a nemrégiben újabb négy évre bizalmat kapott dr. Aján Tamás tölt be elnöki tisztet, aki viszont immár tizenhárom esztendeje a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, az IWF első embere.
A 74. életévében járó Ajánt 1975-ben nevezték ki az „erős emberek” sportágát irányító szervezet főtitkárának, így két esztendő híján négy évtizede (!) a vezérkar tagja, túlélve a súlyemelést a szó szoros értelmében súlyosan érintő athéni olimpiai doppingesetek tornádószerű viharát is.
A magyar sportvezetők egyik rangidőse nem csupán az IWF elnöke, hanem a NOB tiszteletbeli tagja, a nyári olimpiai sportágak szövetségének elnökségi tagja, aki emellett még a WADA, azaz a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség vezetőségében is szerepet kapott.

A tekintélyes „tisztség-kollekcióval” büszkélkedő Dr. Aján egy statisztikai összehasonlításban még a hozzá hasonlóan nemzetközi sportszövetséget vezető Joseph „Sepp” Blatteren, a FIFA elnökén is túltesz, már ami a főtitkári és az elnöki éveik számát illeti. Aján 1975-ben lett az IWF főtitkára, és 2000-ben a szervezet elnöke, míg a kétségtelenül jóval nagyobb és tekintélyesebb sportágat kormányzó svájci sportdiplomata hat évvel később, 1981-ben foglalhatta el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség főtitkári székét, amelyet felváltva1998-ban ülhetett át az elnöki „trónra”.

Annak ellenére, hogy az olimpiai sportágak nemzetközi szövetségeinek különféle bizottságaiban szép számú magyar szakember tevékenykedik, és rajtuk kívül néhányan - ahogy például az asztalitenisz nemzetközi szövetségében vezérigazgatóként elhelyezkedő Faragó Judit, a triatlon főhadiszállásán sportigazgatóként tevékenykedő Márkus Gergely, valamint a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségben (ISU) műkorcsolya sportigazgatóként munkálkodó egykori olimpiai bajnok Regőczy Krisztina - felelősségteljes álláshoz is jutottak, a vezérkarok, tehát a végrehajtó bizottságok, a tanácsok és a bürók választott tagjainak jeles társaságában nem nevezhető túl erősnek a képviseletünk. Ez derül ki a Telekom Sporthír Szolgálat összeállításából, amelyből az is kiolvasható, hogy az atlétikában, az öttusában, a tornában és a vívásban, tehát négy úgynevezett magyar sikersportágban nincs magyar a vezető testületekben. Szerény vigaszt jelenthet, hogy Dr. Kamuti Jenő a vívóknál örökös tiszteletbeli alelnöki címet érdemelt ki, valamint az is, hogy a nemzetközi súlyemelő, illetve a cselgáncs szövetség irodájának is Budapest ad otthont.

Magyarok a vezérkarokban:

Birkózás: Dr. Hegedüs Csaba (64), a magyar olimpiai mozgalom századik aranyérmese, a nemzetközi szövetség (FILA) 22 tagú bürójának tagja, amelynek vezetője idén május óta a rendkívül agilis szerb Nenad Lalovics(55).

Cselgáncs: Dr. Tóth Lászlót (50), aki 1998 óta áll a hazai szövetség élén, 2012 decemberében választották meg az Európai Cselgáncs Szövetség, az EJU főkincstárnokának, mégpedig a szervezet Budapesten megrendezett 64. kongresszusán. A kontinentális szövetség elnöke az orosz Szergej Szolovejcsik.

Kajak-kenu: Vaskúti István (57), az 1980. évi moszkvai olimpiai játékok kenu kettes versenyszámának aranyérmese, tízszeres világbajnok a nemzetközi szövetség (ICF) első alelnöke, amelynek az első alkalommal 2008-ban választották meg. Vaskúti 22 hosszú éven át szakmai alelnöki tisztet töltött be a hazai sportági szakszövetségben is, lemondásának hátterében az is állhatott, hogy nevét az ICF elnöki posztjának leendő várományosaként emlegetik.

Kosárlabdázás: Bodrogváry Ivánt 2010 májusában Münchenben választották be a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) kontinentális csúcsszervezete,a FIBA Europe végrehajtó bizottságának tagjai közé, ahol az elnöki tisztet az izlandi Olafur Rafnsson tölti be. A magyar sportdiplomata megbízatása 2014-ig szól.

Lovaglás: Két éve történt Rio de Janeiróban, az „olimpiai városban”, hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) közgyűlésén Fugli Károlyt az elnökség (büró) tagjává választották és ugyanakkor a fogathajtó szakbizottság elnökévé is, amelyet azóta is a sportág kiemelkedő sportdiplomáciai sikereként tartanak számon. Mandátuma 2015-ben jár le.

Ökölvívás: A 64 éves Csötönyi Sándort idén januárban újra beválasztották a nemzetközi szövetség európai szekciójának (EUBC) végrehajtó bizottságába, és emellett a magyar sportdiplomatára bízták a technikai és versenybizottság vezetését is. Csötönyi a büró tagjaként harmadmagával együtt képviseli a nemzetközi vezérkarban az európai szekciót.

Sportlövészet: Idén májusban az Európai Sportlövő Szövetség moszkvai közgyűlésén a szervezet elnökségi tagjává választották Nagy Györgyöt, a sportág hazai szövetségének első emberét. Az elnökség tíztagú, vezetője továbbra is az orosz Vlagyimir Liszin. A májusi „csúcson” a magyar szövetség két kontinentális esemény rendezési jogát is elnyerte: 2014-ben koronglövő, 2016-ban pedig légfegyveres Európa-bajnokság lebonyolítására készülhet fel.

Súlyemelés: Dr. Aján Tamást 2005-ben és 2009-ben is ellenjelölt nélkül választották újra a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökének, idén viszont öt kihívója is akad. A versengés napja előtt négy vetélytársa is visszalépett, így csak az olasz Antonio Ursóval, az európai szövetség elnökével szemben kellett megmérettetnie magát. A voksolás a magyar sportdiplomata 80:55 arányú győzelmével zárult, aki 78 éves koráig kormányozhatja a nemzetköz szövetséget.

Taekwondo: A hazai szövetség, az MTKDSZ „régi motoros” elnökét, Patakfalvy Miklóst 2011-ben Cipruson választották be az Európai Taekwondo Szövetség, az ETU elnökségébe.

Úszás: Gyárfás Tamás 2009 óta a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) végrehajtó bizottságának a tagja, 2008-tól pedig az európai szövetség (LEN) alelnöke. Tavaly a kontinentális szövetség gazdasági vezetőjének nevezték ki. Európát negyedmagával együtt képviseli a FINA 30 tagú vezetőségében, a büróban.

Vitorlázás: Ebben a sportágban két magyar is a döntéshozók közé tartozik. Wossala György (72) egy személyben a nemzetközi szövetség soling osztályának alelnöke és tízedik esztendeje az Európai Vitorlás Szövetség elnöke, míg Dr. Hajdú Balázs a nemzetközi szövetség finn osztályszövetségének az elnöke - immár 2004 óta.

Téli sportok - Sízés: Nagyra kell értékelni, hogy 2012 novembere óta egy magyar hölgy, Kaszó Klára tölti be az Európai Sí Szövetségben (ESF) az elnöki tisztet, aki a hazai szövetségben ügyvezető elnökként tevékenykedik.

„13+1”: Valójában nem tartozik a felsoroltak körébe, mégis említést érdemel a Romániában (Erdélyben) született, magát osztrák állampolgárnak feltüntető, ugyanakkor magyarnak valló Marius Vizer (56), a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség Budapesten élő és irodát működtető elnöke, akit a napokban választottak meg az olimpiai és nem olimpiai sportágak nemzetközi szövetségeit egyesíteni igyekvő „esernyőszervezet”, a SportAccord elnökének. Ez utóbbi minőségében feltett szándéka az, hogy egy „globális világbajnokságot” hozzon a tető alá, nem később, mint 2017-ben.

A nemzetközi szövetségek választott tagjainak felsorolása után végül, de nem utolsó sorban arról is említést kell tenni, hogy Magyarországot egyedül Schmitt Pál képviseli a NOB-ban, akit – Dr. Csanádi Árpád örököseként – 30 éve választottak be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai közé, és aki az ötkarikás világszervezetben 1995 és 1999 között alelnöki tisztet töltött be.

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)