130 év tornatörténelem 904 oldalon, 4000 fényképpel

2018. 01. 10.
Megosztás


Bemutatták az „Időutazás, 130 év a torna történetében" című könyvet, amely a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) sportágtörténeti sorozatának harmadik darabja. A bemutatón megjelent Molnár-Bánffy Kata a MOB kommunikációs szervezetének vezetője elnöki tanácsadóként és Fábián László sportigazgató.


„A mi korosztályunknak a könyv szent dolog. Ebből tanultunk, ez jelentette a szórakozást, a tatai edzőtáborban is rendkívül fontos volt számomra az olvasás. A könyvek nagyon sokat jelentenek az idősebb generációknak, ezt a kötetet is nagy értéknek tartom, ami szövetségünk gondozásában megjelent" - kezdte a szerdai, budapesti könyvbemutatót Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke.

Hozzátette, a 904 oldalas, mintegy négyezer fényképet és dokumentumot tartalmazó kiadvány gyakorlatilag egy fotóalbum, amelyben a tornasport „hazai honfoglalásától" kezdve minden megtalálható.

„A sportág értéke, ha a történelmét, a nagyjait megbecsüli. Ebben a könyvben mindannyian benne vagyunk, az elkészítése hihetetlenül nagy munka volt" - vélekedett a lólengés kétszeres olimpiai bajnoka.


A magyar tornasport krónikája, valamint A Magyar Torna Szövetség 125 éve című kötet után ennek a műnek is Karácsony István a szerzője. Mint kifejtette, ünnepnap számára, hogy bemutathatják az elkészült könyvet, amelynek elkészítésében nagyon sokat segítettek azok az egykori versenyzők, edzők, sportvezetők, akik fényképeket küldtek.

„Ez a kötet mindenkiről szól, nem csak az olimpiai bajnokokról. Arról is, aki csak egyszer belépett a tornaterembe vagy felhúzta a tornadresszt" - fogalmazott Karácsony István. Hozzátette, nem csak a képek megszerzése és beillesztése, de a szereplők azonosítása és az események datálása is rendkívül nehéz feladat volt.

A könyv megvásárolható a Magyar Torna Szövetség irodájában 5500 forintos áron.



A bemutatón köszöntötték a 97 éves Keleti Ágnest, az ötszörös olimpiai bajnokot, a Nemzet Sportolóját.


Reviczkyné Köteles Erzsébet, 1956 olimpiai bajnoka dedikálja a könyvet Kovács Zsófiának, 2017 év legjobb tornászának.


Hárman az 1956-os olimpiai bajnok kéziszercsapatból: Keleti Ágnes, Köteles Erzsébet és Tass Olga.


Békési Ilona, 1968 bronzérmese (balra)


(MOB, MTI, fotók: MOB/Szalmás Péter)