14 év után ismét bajnok a Szentes női pólócsapata

14 év után ismét bajnok a Szentes női pólócsapata

2014. 05. 08.
Megosztás

A Szentes győzött szerdán, ezzel összesítésben 3-1-re nyert a Dunaújváros ellen a női vízilabda ob I rájátszásos döntőjében.

Az első két összecsapást elvesztő Dunaújvároson a szombati szépítést követően szerda este is csak a győzelem segíthetett volna, ennek tudatában villámrajtot vett az alapszakasz harmadik helyezettje a negyedik szentesiek otthonában. Mihók Attila együttese - a csapat válogatott erősségei, Miskolczi Kitti, Garda Krisztina, Csabai Dóra, Menczinger Kata révén - az első negyed végére 4-1-re elhúzott.

A második játékrészben sem változott a mérkőzés képe: Tóth László csapata próbált felzárkózni, de - bár a holland légiós, Catharina Hendrica van der Sloot duplázott - sikertelenül, a Dunaújváros a nagyszünetre négygólosra növelte előnyét (3-7).

A harmadik nyolc percben 4-8-nál a holland vendégjátékos büntetőt rontott, így nem szűkült a különbség, sőt tovább hízott a vendégelőny, mivel Miskolczi keze nem remegett meg az ötméteresnél sem (4-9). Kövér-Kiss Rékának a negyed hajrájában szerzett akciógólja adott halvány reményt a hazaiaknak a befejező játékrész előtt (5-9).

Percekig semmi érdemi nem történt, a negyed közepén azonban Kövér-Kiss, majd Van der Sloot is bevette a dunaújvárosiak kapuját, 7-9-re alakítva az állást. Gémes Alexa bő fél perccel a vége előtt büntetőből szerzett gólt, majd amikor már csak egyetlen másodperc volt hátra, a házigazdák negyedszer is eredményes hollandja 9-9-re módosította az állást, így következhettek a büntetők.

A dobópárbaj megpróbáltatásait a hazaiak viselték jobban, nyertek, így övék a bajnoki cím, 2000 után újra, a klub történetében 11. alkalommal.

Eredmény, női rájátszás, döntő, 4. mérkőzés:
Hungerit-Szentes - Dunaújvárosi Főiskola VE 15-14 (1-4, 2-3, 2-2, 4-0, 6-5) - büntetőkkel

A párharcot a Szentes nyerte 3-1-re

A Szentes, amely tavaly másodikként végzett, a női pólósok először 1984-ben kiírt ob-sorozatát bronzéremmel kezdte, majd 1987-ben megszerezte első bajnoki címét, ezt 2000-ig további kilenc követte, és most tizenegyedszer lett aranyérmes.

(Forrás: MTI)